2017. december 31., vasárnap

Mi minden történt 2017-ben?

El sem hiszem, hogy már ennyi évet sikeresen teljesített a Revorina Critics. 2018-ban ünnepeljük a blog 5. évét, ami szerintem hatalmas dolog. Igaz, hogy voltak kisebb-nagyobb kihagyások, de nem volt olyan hónap, amikor nem érkezett volna valamilyen bejegyzés. Majdnem minden évben összegyűjtöm azokat a sorozatokat, filmeket, zenéket és pillanatokat, amelyek a kedvenceim voltak az adott esztendőben. Ezt 2017-ben sem hagyom ki, ám idén kicsit más formában.


Az évet azzal a hírrel kezdtük, hogy a CW berendelte hét futó sorozatát. A The Flash minősége kissé megcsappant még mindig az egyik kedvencem, így az Arrow és a Supergirl mellett ennek örültem a legjobban. Ha már tévé, akkor ott volt a Beyond premierje is. Bár az első szezon tetszett és pár napon belül érkezik a következő évad, valahogy nem hagyott bennem mély nyomot. Csodálkozom is rajta, mert az első epizód nagyon tetszetős volt.
Januárban néztem meg a The Choice című alkotást, amely egy igazán megható dráma. Imádtam minden egyes percét és, ha külön kategórákra szednénk a filmes részleget, akkor a romantikus mozik listáját magasan vezetné nálam idén. Igaz, hogy 2016-ban került bemutatásra, de csak év elején ismertem meg a nevét. 

A február a Fegyvertelen katonáról szólt nálam. A háborús mozi bár nem kapott nagy visszhangot, nagyon-nagyon örülök, hogy rátaláltam. Egy zseniálisan elkészített alkotásról van szó, amelyet bárkinek tudok ajánlani. Elgondolkodtad és kellően lesokkol bárkit. Persze kell egy bizonyos kor is, hogy megértsétek a miértjét, de talán 16 év felett már érhetővé válik.
Volt nekünk egy Szürke Ötven Árnyalata második része is, ami egy fokkal jobbra sikeredett, mint elődje, de a rendezéssel a mai napig problémáim vannak. Talán, ha színészeket és rendezőt cserélnénk még jónak is lehetne nevezni.


Beköszöntött a tavasz és sikerült megnéznem az I'm not Ashamed című alkotást, amely igaztörténet alapján készült. Nem egy Oscar-díjas film vagy alakítás, viszont sokkolt és elgondolkodtatott. Ajánlom minden iskolás fiatalnak! 
A március hónap főként a The Vampire Diaries búcsújáról szólt az oldalon. Hiába a sok évnyi szenvedés és minőségromlás, ez az a sorozat, amit először kezdtem el feliratosan és tulajdonképpen rajta nőttem fel. A mai napig hiányérzetem van a finálé után, mert nagyon össze lett csapva és nem hagyott maradandó nyomott, de ettől, és minden egyébtől függetlenül nagyon sajnálom, hogy véget ért. Hiányzik, de mindenki tudja, hogy a vámpírok kora lejárt. Nem véletlen, hogy a The Originals is csak egy lezáró évadot kapott. 

Áprilisban megnéztem a személyes kedvencemet, ami sokatokhoz hasonlóan, nekem is a Beauty and The Beast. Egyszerűen nem találtam ennél jobbat 2017-ben. Nem csoda, hogy annyi díjat és pénzt bezsebelt, hiszen egy csodálatos történetet alkottak újra a lehető legjobb színészekkel. 
Magyar téren ekkor került bemutatásra a Mi kis falunk, ami a kedvenc újdonságom is ebben az évben. Kellemes meglepetést okozott a sorozat és kizárólag azt sajnálom, hogy ilyen kevés részes egy-egy évad. Tavasszal érkezik a folytatás, amit talán jobban várok, mint bármely másik széria következő szezonját. Emellett letudtam a Big Little Liest is, ami a Mi kis falunkhoz hasonlóan egy kellemes csalódás. A színészek miatt nem aggódtam, de meglepetésemre nagyon élveztem a történetet, annak ellenére, hogy az HBO készítette. Tudniillik, nem kimondottan kedvelem a csatorna szériáit.
Áprilisban maradt még időm befejezni a Shooter című sorozat első szezonját, amely nagy kedvencem mind a mai napig. Azóta már a folytatás bemutatására is sor került, és a harmadik évadot forgattják a színészek.


Május, és talán az év legszebb pillanata volt, amikor Nikki Reed és Ian Somerhalder bejelentette, hogy első közös gyermeküket várják. A két színész régóta álmodott babáról, ám amíg Ian forgatott, addig nem szerettek volna ezzel törődni. Amint kiderült, hogy véget ér a Vámpírnaplók, belevágtak a projektbe és szerencséjükre nem is kellett sokat várni. Azóta természetesen megszületett a kicsi, aki teljesen egészséges.
Miley Cyrus összeszedte magát és visszatért a nagysikerű Malibu című számával. Nagy meglepetést okozott vele mindenkinek, köztük nekem is. Örülök a sikerének és, hogy végre nem a botrányai folynak a lapokból. 
Zenei téren színes volt a hónap, hiszen ekkor került megrendezésre az Eurovíziós dalfesztivál, amelyet végül nagy meglepetésre Portugália nyert meg. Én nem kimondottan örültem, viszont rengeteg új dalt hallgathattam meg. Emellett Selena Gomez is bemutatta legújabb alkotását, a Bad Liart, amely az idei év egyik legjobb dala lett, az ősszel megjelent Wolfes mellett. 
Májusban ért véget egy másik kedvenc sorozatom, a Switched at birth. Bár kevésbé hagyott bennem mély nyomot, mint a Vámpírnaplók, mégis sokat tanulhattam belőle. Egy igazi családi sorozatról van szó, amit mindenkinek csak ajánlani tudok egy kellemes darára!

A nyár kicsit unalmasan telt kritikák terén, hiszen kevés időm volt nézni és írni, ám a Pretty Little Liars búcsúja igazán drámai és siralmas is lett egyben. Júniusban finálézott hét évad után és bár sok tini kedvence volt, sokan csalódtak is benne az évek során. Túlzottan el lett húzva és a minőség rovására ment a sok évad. Bár az utolsó rész sokaknak nem jött be és először nekem se, ma már jó érzéssel tölt el, ha rá gondolok. Szerintem remek húzás volt a leleplezés és az egész sztori és ki merem jelenteni, hogy sokkal, de sokkal jobb lett, mint a The Vampire Diaries búcsúja.


Júliusban inkább szomorkodni tudtunk csak. Chester öngyilkossága sokak számára borzalmas hír volt, köztük voltam én is. A Linkin Park mindig is meghatározó volt számomra és a mai napig nem tudok felfogni, hogy nincs többé a frontember. Azóta a srácok sem szedték össze teljesen magukat, de reménykedem, hogy egyszer még újult erővel lesznek képesek visszatérni az iparba!

Augusztus Taylor Swift visszatéréséről szólt. A Look What You Made Me Do az év slágere lett a popiparban és nálam is magasan a legjobban között szerepel. Az új album csak ősszel debütált, de már ekkor tudtam, hogy van mire várni! 

Szeptemberben több könyvkritikával is megleptelek titeket. A Maddox-fivérek történetéről egy hosszabb értékelést írtam és bár tudom, hogy még egy rész vár rám, muszáj volt kiadnom magamból az addigi gondolataimat. 
Sort kerítettem még a Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja című film megnézésére is. Szerencsére egy fokkal jobb lett, mint az előző két rész, de már rég nem az eredeti minőség. Ettől függetlenül viszont, mivel elég gyér volt az idei mozis felhozatal, a legjobbak között szerepel a listámon.

Októberben jelent meg a Feed, Troian Bellisario filmje, ahol betegségét helyezte előtérbe. Mellette Tom Felton tűnt még fel, így magasra tettem a lécet az alkotással kapcsolatban. Sajnos nem volt teljes a siker, viszont csalódnom sem kellett. Valahogy másra számítottam és nem az alakításban, hanem a történetben. 
Ezt követően napvilágot látott végre Selena Gomez Wolfes című száma, ami határozottan az év legjobb dala számomra. Először messze nem tetszett, még egy kicsit sem, ám azóta napi szinten többször hallgatom. Lehet, hogy annyira rossz, hogy az már jó, nem tudom, de én egyszerűen imádom.


Novemberben megírtam ez első összevont kritikámat. A Forever My Girl eredetileg egy könyv, amelyből idén egy adaptációt is kiadtak. Egy nagyon kellemes és szerethető kettősről van szó, hiszen mind a film, mind a könyv imádnivaló. Nem nyújt maradandó élményt, viszont egy-egynek mind a kettő elmegy. Egy nyári délutánra, vagy egy hideg téli estére is tökéletes választás bármelyik formátuma. 
Nem ártotta felpörgetni sem a szürke őszi napokat, amin Demi Lovato és Luis Fonsi segített is. Az Echame La Culpa egy igazi spanyol táncos dal lett, amiért azóta milliók vannak oda és vált kedvencükké. Sokan támadták is Demit, hogy manapság mindenki spanyol számokat készít, ám bárki megerősítheti, hogy eddig ugyanolyan sikeresek voltak, csak épp nem kapták fel ezt a stílust. Én személy szerint minimum tíz éve hallgatok argentín és ehhez hasonló dalokat. 
Végre megjelent Taylor Swift Reputation-ja is, amit szerintem nincs ember, aki ne szeretne. Kivéve aki persze amúgy is utálja az énekesnőt. Folyamatosan rekordokat döntögetett a koronggal, nem is beszélve az eladási számokról. Ezek szerint még mindig vesznek lemezeket az emberek!

Decemberre teljessé vált A Dal 2018 mezőnye, ahol már a nevek is csalódásra adnak okot. Évek óta szinte sírva nézem a válogatót és sajnos ez jövőre sem lesz másként. Talán újra meg kéne próbálni a régi verziót, amikor az MTV eldönti ki képviseli az országot és nem csapni ekkora cirkuszt egy egész hónapon keresztül. 
Emellett megkaptuk végre ki lesz a húzónév a Pokémon film kapcsán. Ryan Reynolds szerintem tökéletes választás, mégha csak hnagját is adja az élőszereplős meséhez.

Ezek alapján bátran mondhatom, hogy nem szenvedtünk hiányt újdonságokban. Bár sok mindenről nem írtam, voltak a felsoroltak mellett nagy kedvenceim. Az év filmje mindenképp a Beauty and The Beast, de dráma kategóriában a Fegyvertelen katona és a The Choice is itt volt.
Sorozatok terén magyar vonalon a Mi kis falunk fogott meg a legjobban, a külföldiek közül meg talán a Shooter, illetve a Big Little Lies, legalábbis az újak terén. Régiekből a Shameless a favoritom és még vége sincs az évadnak!
Ha a zenéket vesszük figyelembe, akkor Selena Gomez és a Wolfes volt az abszolút kedvenc, de Ed Sheeran Perfect című alkotása is szorosan mögötte van. Az év albuma mindenképp Taylor Swift Reputationja.

Nektek melyek voltak a kedvenceitek az idei évben az alábbi kategóriákban?

Köszönöm szépen, hogy idén is velem tartottatok és remélem, hogy ez a jövőben sem lesz másként! Boldog Új Évet minden kedves olvasómnak! 

2017. december 26., kedd

Megvan a Pokémon film főszereplője

Egy ideje már tudni, hogy hamarosan elkészül az élőszereplős Pokemon-film, ám a színészek körül még sok volt a kérdés. Most viszont kiderült, nem is akárki a címszereplője a sztorinak, ugyanis Ryan Reynolds elvállalta a mozit, így vele készül el a nagysikerű japán mese filmes változata. 


A Legendary Entertainment tavaly nyáron szerezte meg a Pokémon-franchise filmes jogait, így azonnal elkezdték kidolgozni a terveket. A film nem az animesorozat, hanem Pikachu inkarnációja lesz, azaz a Detektív Pikachu feldolgozásaként készül el. Ennek apropójából kezdték el keresni a tökéletes színészt a szerepre, míg végül a Golden Globe-jelölt Ryan Reynoldsra esett a választás. A Deadpool sztárja fogja adni Pikachu hangját az alkotáshoz, hiszen a kis sárga lény eredeti változatában tűnik fel a filmben.

A forgatókönyvet Alex Hirsch írja, míg a rendezői székbe Rob Letterman ül majd. A Pokémon című filmet 2018-ban kezdik el forgatni és várhatóan utána évben, 2019-ben kerül bemutatásra.

2017. december 13., szerda

Jön a Supernatural spin-offja

Pár hónapja már tudni, hogy hamarosan érkezik a Supernatural spin-off sorozata, amely a Wayward Sisters címet viseli. Azóta már kiderült, hogy kik kapták a főbb szerepet, illetve azt is megtudhattuk, hogy január 18-án kerül bemutatásra a pilot az anyasorozat kapcsán. Ahogy az a The Vampire Diaries-nél is volt a The Originals esetében, az Odaát részét fogja képezni az első epizód. Az EW egy adag képet is közzétett, ami az első részből származik. A szereplők között olyan nevek vannak, mint Kathryn Love Newton, Kim Rhodes, Katherine Ramdeen, Brianna Buckmaster, Clark Backo és Yadira Gueavara-Prip.

Jó kérdés, hogy mire lesz képes a sorozat, de sejtéseim szerint nem kell tőle csodát várni. Bár a Supernatural viszonylag jó nézettséget hoz a csatornának, mégiscsak 13 éve van képernyőn. A megszokott rajongótábor megmaradt, ám nem biztos, hogy ők hajlandóak nézni egy csajokkal teli szériát, hiszen az Odaát erőssége is pont Jared és Jensen. 











2017. december 11., hétfő

Big Little Lies - Berendelve a második évad

Idén mutatták be a Big Little Lies minisorozatot, amelynek hét része hatalmas sikert aratott Amerikában, de számos másik országban is. Olyannyira megszerették a könyadaptációt, hogy bár második rész nem készült az alkotásból, sorozatban érkezik a folytatás. Az HBO ugyanis hivatalosan is berendelte a 2. szezont, ahova Reese Witherspoon mellett természetesen Nicole Kidman is visszatér. 
Ahogy az első évad, úgy a következő is hét epizódos lehetőséget kapott a csatornától. Azt még egyenlőre nem tudni, hogy a két hölgy mellé Shailene Wodley, Alexander Skasgard és Laura Dern visszatér-e, de valószínűleg nem lesz gond a szerződésükkel. 


A kérdés kizárólag a rendező körül volt, hiszen az első évadban Jean-Marc Vallée dolgozott a szérián, de ő most mással van elfoglalva. Így került végül Andrea Arnold-ra a választás, így belevághattak a Big Little Lies folytatásába, aminek történetéről egynlőre semmit sem tudunk. Mivel könyvben csak egy kötet készült, így a folytatásban tulajdonképpen bármi lehet. 

2017. december 10., vasárnap

Két új alkotással jelentkezett Camila Cabello - DALPREMIER!

Camila tavaly év végén lépett ki a Fifty Harmony csajbandából azóta pedig slágert slágerre halmoz. A Havana sikerében senki sem hitt, mára viszont az egyik leghallgatottabb dallá nőtte ki magát. A listákat is magasan vezeti és nem csak hazájában. Az énekesnőt sokkal többet kedvelték és ismerték meg, mint a bandában. Most egy kicsit lassabb hangvételű számmal lepte meg a rajongóit, hiszen a Real Friends messze van a Havana stílusától. Emellett pedig a Never Be The Same is felkerült a hivatalos VEVO csatornájára. A dal szintén az album részét fogja képezni. Bár ez is egy kevésbé különleges alkotás, mégis tetszetősebb, mint a Real Friends. Kérdés már csak az, eléri-e bármelyik is a Havana sikerét?



Ms. Cabello elárulta, hogy január 12-én érkezik első önálló nagylemeze, amelyet magáról nevezett el, így kapta a Camila nevet a korong. 


2017. december 7., csütörtök

Könyvkritika - Colleen Hoover: It Ends With Us

Régóta vártam már a legújabb Colleen Hoover alkotást, hiszen az utóbbi évek egyik legtehetségesebb írójáról van szó. Elsőként a Hopeless-t olvastam el tőle, ami azonnal magával ragadott, legutóbb pedig a Maybe Someday gondolkodtatott el jó ideig. Az It Ends With Us sem lóg ki a sorból, hiszen romantikusra, drámaira és egyedire sikerült, épp úgy, ahogy az elődei.


Őszintén szólva, még egyik mű borítója sem fogott meg ennyire, mint ez. Bár az Egy nap talán már hajazott arra, amire nekem szükségem van, ebbe egyszerűen beleszerettem. Persze, most mondhatjátok azt, hogy ne a borító alapján ítéljek, de engem nagy mértékben befolyásol olvasnivaló tekintetében. 

Ami a könyvet és a tartalmát illeti. Itt van nekünk Lily, aki az édesapja temetésének napján ismerkedik meg Ryle-vel, a nagysikerű idegsebésszel. Szerencsére nem azonnali szerelem szövődött köztük, hiszen már az első csókig is hónapokat kellett várni.
Lily nagy álma volt, hogy egyszer egy saját virágüzletet nyithasson, amit végül az édesapja hagyatékából sikerült is megvalósítani. Persze mama már kevésbé díjazta az ötletet, hiszen kissé zakkant volt az elején, de azért csak sikerült magát megszerettetnie velem és megbékélnie a lánya döntésével.

"Amíg Atlas nem jön vissza értem, úgy teszek majd, minta minden rendben lenne. Úgy teszek majd, mintha úsznék és eveznék, pedig valójában csak sodródtam. Örülök, hogy egyáltalán a víz fölött tudom tartani a fejem."

A történet két idősíkon futott, hiszen ott van nekünk Lily korábbi szerelme Atlas, akivel csak a lány naplóiban találkozhatunk a könyv első felében. A főszereplőnk ráadásul nem is akármilyen naplót írt, ugyanis minden levelét Ellen DeGeneres-nek címezte. Nagyon vicces és érzelmes írások voltak ám ezek, hiszen bár ekkor még csak 15 éves volt, mégis korát meghazuttoló gondolkodásmódja volt. Persze ebbe nagyban hozzájárult az édesapja erőszakossága is. Bár őt nem bántotta, édesanyját több alkalommal is megverte és fojtogatta. Ebből is kaphattunk egy kis ízelítőt a levelek során, ahogy Atlasról is megtudhattunk pár dolgot. A srác egy hajléktalan fiatal fiú volt, aki az üres szomszéd házban húzta meg magát, mivel nem volt senkije. Később persze kénytelen volt elköltözni és elváltak útjai Lilyvel, de természetesen a történet második felében ő is szerepet kapott. Sajnáltam, hogy végül ennyit tudtunk csak meg róla, valahogy jobban megszerettem a karakterét már az első pár levél során is, mint Ryle-t. Nekem az orvos kakukktojás volt végig a történet alatt és nem tudtam megérteni az indokait sem, ahogy Lilyt és a hozzá fűződő érzelmeit sem.

  "Mindannyian egyszerűen emberek vagyunk, akik néha rossz dolgokat tesznek. (...)
  Mindenkiben van egy kicsi jó és rossz is."

Collen már sokszor elérte, hogy együtt érezzek a karaktereivel és lesokkolódjak, de itt sajnos ez nem történt meg. Félreértés ne essék, még mindig ő a kedvenc írónőm és várva várom a további alkotásait, de ez most nem jött át annyira, mint például a Maybe Someday vagy épp a Hopeless. A legnagyobb problémám azzal volt, hogy nem tudta nekem átadni az érzéseket, illetve az okokat sem sikerült megértetnie velem. Annak ellenére, amit az utószóban említett, nem éreztem a könyvben az áttörést. Itt még meg is jegyezném, hogy mindenképp olvassátok el az írónő itt leírt történetét. Talán ez volt a legmeghatóbb a 400 oldal során.

Értékelés: 10/7. Űrt hagyott maga után a kötet, és ez több mindennek köszönhető. Túl gyorsan haladtunk a történetben, emiatt nem tudtam megérteni sem Rylet, sem Lilyt. Az érzelmeket nem sikerült átadnia és megmondom őszintén, hogy a Colleentől megszokott nagy bumm-ra se kaptam fel a fejem. Nekem túl egyértelmű volt, hogy ez fog történni, ami sajnálatos, mert mint mondtam, imádom az írónő alkotásait. Mindent összevetve tetszett az It With Ends Us. Maga a téma és Atlas karaktere magával ragadott és nem mondom, hogy a végén nem érzékenyültem el. Tény, hogy ott sem ért különösebb meglepetés, de a lezárása tökéletes lett. Azt mondom, hogy az utolsó 20 oldalért megérte elolvasni. Lily rengeteget fejlődött és végre megtalálta magának azt az utat, amit mindig is járnia kellett volna.

2017. december 6., szerda

A Dal 2018 - Teljes a mezőny!

Jövőre is lesz A Dal, ahol a zsűrik és a nézők döntik el, ki induljon Magyarország színeiben a Portugáliában megrendezett Eurovíziós dalfesztiválon. Január 20-án indul a másor, majd 27-én, és február 3-án rendezik a válogatót. 10 dal száll versenybe minden este, amiből csak öt jut tovább az elődöntőkbe, amelyeket feburár 10-én és 17-én tekinthet meg a nagyközönség. A döntőre pedig február 24-én kerül sor. Itt a zsűri fog pontozni, majd a négy legtöbb pontot összegyűjtő versenyző közül a közönség fog választani. A mai sajtótájékoztatón pedig az is kiderül, hogy mely produkciók szállnak harcba a lehetőségért.


A Dal 2018 mezőnye (előadó – dalcím – dalszerző – szövegíró):

Andy Roll: Turn the lights on (zeneszerző-szövegíró: Dutka András)
AWS: Viszlát nyár (zeneszerző: Kökényes Dániel, Brucker Bence, Veress Áron, Schiszler Soma; szövegíró: Siklósi Örs)
Ceasefire X: Satellites (zeneszerző: Vavra Bence András, Szűcs Norbert; szövegíró: Kozma Kata)
Dánielfy Gergely: Azt mondtad (zeneszerző: Dánielfy Gergely; szövegíró: Völgyesi Árpád)
Fourtissimo: Kisnyuszi a kalapban (zeneszerző: Ferencz-Kuna Valéria, Kuna Márton, Ferencz-Kuna Gyula, Kuna Bence; szövegíró: Ferencz-Kuna Valéria, Kuna Bence)
Gulyás Roland: Hypnotized (zeneszerző-szövegíró: Márta Alex)
Ham ko Ham: Bármerre jársz (zeneszerző: Tóth G. Zoltán; szövegíró: Kathy Zsolt)
Heincz Gábor ”BIGA”: Good vibez (zeneszerző: Heincz Gábor; szövegíró: Méhes Adrián)
Horváth Cintia: Journey (zeneszerző-szövegíró: Balogh Tamás, Horváth Cintia)
Horváth Tamás: Meggyfa (zeneszerző-szövegíró: Horváth Tamás)
Király Viktor: Budapest Girl (zeneszerző: Király Viktor, Ash Hicklin, Závodi Marcel; szövegíró: Király Viktor, Ash Hicklin)
Knoll Gabi: Nobody to die for (zeneszerző: Knoll Gabi, Burai Krisztián, Stanislav Bendarzsevszkij; szövegíró: Knoll Gabi)
Leander Kills: Nem szól harang (zeneszerző-szövegíró: Köteles Leander)
Living Room: Kirakat élet (zeneszerző: Pál Benjamin; szövegíró: Pál Benjamin, Prommer Patrik)
Maszkura és a Tücsökraj: Nagybetűs szavak (zeneszerző: Biró Szabolcs, Boros Gábor, Földesi Attila, Kertész Csaba, Vikukel Dániel; szövegíró: Bíró Szabolcs)
Mayalina: Nekem te (zeneszerző-szövegíró: Szalma Edvárd, Szikszai Péter)
Nemzenekar: Waiting (zeneszerző: Pásztor Gyula, Károly Tamás; szövegíró: Pásztor Gyula)
Nene zenekar: Mese a királyról (zeneszerző: Vörös Milán Erik, Orsovai Renáta Katalin, Márkosi József, Boda Evelin, Varga Szabolcs Balázs, Ferencz Péter; szövegíró: Orsovai Renáta Katalin)
Noémo: Levegőt (zeneszerző: Takácsová Noémi, Szabó Dániel Ferenc, Szeifert Bálint Artúr, Tóth István; szövegíró: Takácsová Noémi, Jeszenszky Márton)
Nova Prospect: Vigyázó (zeneszerző: Kiss József; szövegíró: Schautek Bálint)
Peet ProjectRunaround (zeneszerző: Ferencz Péter, Magán Olivér, Závodi Attila, Gudics Martin, Gudics Marcell; szövegíró: Ferencz Péter)
Polgár Odett: Aranyhal (zeneszerző: Toldi Miklós, Polgár Odett; szövegíró: Hujber Szabolcs)
SativuS: Lusta lány (zeneszerző: Szabó Márton; szövegíró: Pájer Gábor)
Süle Zsolt: Zöld a május (zeneszerző: Süle Zsolt, Bodnár Péter; szövegíró: Süle Zsolt)
Szőke Nikoletta, Kökény Attila, Szakcsi Lakatos Róbert: Életre kel (zeneszerző: Szakcsi Lakatos Róbert; szövegíró: Müller Péter Sziámi)
JELA feat. Eszes Viki: Egy szó, mint száz (zeneszerző-szövegíró: Jelasity Péter)
The Matter: Broken Palms (zeneszerző: Isaak Palmer, Kozák Örs, Joel David Perez Garcia, Antal Kert; szövegíró: Isaak Palmer)
Tolvai Reni: Everest (zeneszerző: Bella Máté, Závodi Marcel; szövegíró: Johnny K. Palmer)
Vastag Tamás: Ne hagyj reményt (zeneszerző: Sztevanovity Krisztián; szövegíró: Sztevanovity Dusán)
Yesyes: I let you run away (zeneszerző: Szabó Ádám, Somogyvári Dániel; szövegíró: Yesyes)

A zsűri tagjai pedig a következők:

Frenreisz Károly, az LGT és a Skorpió zenekarok alapító tagja, Kossuth-díjas rockzenész
Both Miklós, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő, a világ egyedüli gitárprímása
Schell Judit, Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes művész
Mező Misi a Magna Cum Laude énekes-gitárosa

2017. december 1., péntek

Így készült az ausztrál tűzoltók 2018-as naptára

Már évek óta hagyomány, hogy egy csapat ausztrál tűzoltó jótékonysági célból 2018-as félmeztelen és szexi naptárat készít a hölgyeknek. 1993 óta ugyanis minden évben elkészítik a képeket és a befolyt összeget pedig kórházaknak és alapítványoknak adományozzák. 
Idén egy menhely számára szervezik az akciót, amelynek keretein belül kutyákkal fotózkodtak. Emellett a jövő évi kiadvány megvásárolható lesz csak a srácokkal teli képekkel, állatok nélkül is.


Az elmúlt 26 évben a tűzoltók több, mint 2 és fél milliárd forintnak megfelelő összeget gyűjtöttek be a program keretein belül. Tiszteletre méltó és példaértékű! Akkor most lássuk a jövő évi naptárat! Vigyázat! A cukiságfaktor az egekben!

A srácok instagram profilját itt nézhetitek meg, hiszen további csodálatos képeket találtok az oldalukon.
















2017. november 29., szerda

Strangers: Prey at Night - Itt az első előzetes

Érkezik a Strangers című horrorfilm. A Prey at night névvel ellátott második részben három pszichopata maszkot húz és üldözi a fiatalokat. Nem mondok azzal sem újat, hogy temérdek vér és halál vár ránk jövő március 9-én, amikoris bemutatásra kerül a mozi. A főszerepben olyan színészeket láthatunk, mint Christina Hendricks, az Ilyen az élet és a Mad men sztárját, illetve Bailee Madison-t, aki egyre jobban tör fel a filmes világban, hiszen a számos sorozatszerep mellett - mint az Once Upon a Time és a Good Witch - láthattuk a Kellékfeleségben, illetve a Cowgirl's Storyban. Férfi színészként Martin Henderson és Lewis Pullman tűnik majd fel.


2017. november 27., hétfő

The Bold Type: Véget ért az első évad

A nyár folyamán ismét egy olyan sorozatot indított útnak a Freeform, ami tőlük már megszokott. Számos csajos szériával próbálkoztak be, ahogy a CW és még pár csatorna, de sajnos ez a téma még mindig nem jön be a közönségnek. A produkciós cégek nagyon próbálkoznak, hiszen ott volt nekünk a Jane By Design - amit mellesleg szintén imádtam -, illetve a Bunheads, amibe pedig sosem néztem bele. Most itt van nekünk a The Bold Type, ami talán többet megérhet, mint az elődjei. A sorsa biztos, hiszen korábban már berendelték a 2. és a 3. évadot is.


Az első epizód kifejezetten tetszett. Bár engem nem nehéz meggyőzni egy magazinnál játszódó divatos sorozattal - annak ellenére, hogy ez nem az én világom. Az egészben az fogott meg, hogy kiellően kikapcsolt. Igazából - bár komoly témákat dogozott fel - nem sok mindenről szólt. Az epizódok során felvetődött a rasszizmus, a bántalmazás, de még egy leszbikus pár is főszerepet kapott. Persze itt is voltak hiányosságok és túltolások, de ebbe majd később megyek bele.

A történet három fiatal lányról szól, akik a Scarlet magazinnál dolgoznak. Egyikük a közösségi honlapokért felel - főként a twitterért. A másikuk a főszerkesztő titkárnője és persze ki akar törni onnan. A harmadik csajszi pedig íróként funkcionál. Szerencsére a színészekkel nem volt különösebb probléma, hiszen bár kevésbé ismertek, találkoztam már a nevükkel és nem okoztak csalódást. 


Katie Stevens alakítja Jane-t, aki az írást részesíti előnyben és próbál abban fejlődni. Közben persze a szerelmi életébe is betekintést nyerhetünk, ami kicsit lagymatagra sikeredett. Ryan egy másik újságnál szintén írással foglalkozik és egy cikk kapcsán botlott Janebe. Az évad során a sajnos nem sokat voltak együtt, inkább olyan hébe-hóba szexről volt szó kettőjük között. 

Sutton, akit Meghann Fahy formál meg, a főszerkesztő titkárnőjeként kezdte meg a szezont, majd a divatrészleg felé tekintett ki. Felvetette magát Oliver mellé, aki a bemutatókat és a ruhákat intézi. Itt szintén csak kifutócsajként dolgozik, de számára még ez is előrelépés, hiszen innen van hova fejlődni. Ami a szerelmi életét illeti, talán neki volt a "legérdekesebb". Richard, aki a jogi részlegen tevékenykedik, már nagykutya a cégnél, így félő volt, hogy egyszer lebuknak a bujkálásból. Persze az évad közepe felé szakítani kényszerültek, így volt pár kínosabb pillanat, de ennek valószínűleg lesz még folytatása.


Rajtuk kívül ott van még nekünk Kat - azaz Aisha Dee -, aki tulajdonképpen a kommunikációért felel. A twitter nagyon hangsúlyos a sorozatban, így főként annak koordinálásába engednek betekintést. És akkor itt jön a mélypont számomra. Ugye egy meleg-szál már kimaradhatatlan manapság minden sorozatból, így itt is kaptunk belőle. Viszont számomra már annyira túl van tolva ez a dolog - szerintem már sokszor említettem -, hogy itt konkrétan már irritált az arab nővel, Adena-val folytatott románc. Nem elég, hogy leszbikusok, még a rasszizmust is bele kellett keverni a szálba, hogy még nagyobb hangsúlyt kapjon. Nem elítélem egyiket vagy másikat, hanem a másik két kapcsolat közül ez kapta a legtöbb időt és talán az is túl soknak bizonyult, hogy kétszer is el kellett járni Adena érdekében, hogy az országban maradhasson. Persze végül nem sikerült. Legyenek szerelmesek, ezzel semmi baj nincs, de ne vigyük már túlzásba és szóljon már másról is az élet! 
Itt jegyezném meg, hogy tisztában vagyok az amerikai sorozatok készítésével. Szinte már kötelező - ha amúgy tényleg nem az -, hogy LMBT szálat szőjenek a szériákba. Ez főként a Freeform-ra igaz, ami önmagában is családi, fiataloknak szóló csatorna. Így tudom, hogy tulajdonképpen kénytelenek valami történetet kitalálniuk erre, mégha mellékszálról is van szó. Persze a The Bold Type - és még sok másik, mint például a The Fosters - tulajdonképpen az elfogadásra és a jelenlegi modern Amerikára épül, így elengedhetetlen lesz a jövőben, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kapjanak az LMBT párok.


De térjünk át egy kicsit kellemesebb sztorira. Jacqueline, azaz a főszerkesztő személye szerintem nincs ember, akit ne fogott volna meg. Melora Hardin már régi róka a szakmában, így nem csoda, hogy hatalmasat alakított. Talán kicsit olyan volt, mintha a lányok anyukája lenne és terelgetné őket a megfelelő irányba. Emellett persze egy kicsit az ő magánéletébe is betekintést nyerhettünk. Az a rész különösen tetszett, ahol elmesélte Jane-nek a megpróbáltatásait és elhívta az otthonába, ahol kiderült, hogy természetesen a munka mellett neki is van családja. Ez az epizód kicsit meghatóbb és érzelmesebb volt, mint a többi.

Kijelenthetjük, hogy egy igazi feminista sorozatról van szó. Bár van pár férfi főszereplőnk, de szinte csak azért, hogy bemutassák azt is, hogy milyen a velük való társadalmi kapcsolat. Emellett pedig nagyon kiéleződött a széria a barátságra, az összetartásra és a családra. Bár a lányok nem rokonok, de szinte már egy család. Nincsenek mindig jóban és három lánynál elkerülhetetlen, hogy mindig mindegyikük imádja a másikat. A nézetelterelések megoldására pedig szerencsére fektettek kellő hangsúlyt és nem csak átléptek rajta. Tetszettek a jelenetek a ruhatárban, ahova akár két perc erejéig, de minden nap betértek és elmondták, ami a szívüket nyomja. 


Tipikusan az a sorozat, ami, ha az életben játszódna, te is szívesen ott lennél. Nem túl nyálas, nem túl hihetetlen, valahol pont reálisnak nevezném. Persze egy átlagos magyar vagy akár európai is, nehezen képzeli el, hogy ez valóban így megy Amerikában, de jó ebben a hitben élni 40 perc erejéig minden héten.

Értékelés: 10/9. Mivel tíz részes az első évad, így bátran tudom ajánlani bárkinek, aki szereti a csajos sorozatokat. Ahogy említettem, nem viszik túlzásba. Hiába a feminizmus, nincs állandó sírás-rívás vagy dráma. A készítők egyszerűen, de mégis komolyan próbálják tálalni a komoly témákat, amikben szerencsére nem bukott meg a The Bold Type, így 2018. nyarán is visszatér a képernyőkre.

2017. november 26., vasárnap

Eurovíziós Dalfesztivál 2018 - 42 ország nevezett

Lisszabon ad otthont a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválnak. A szlogen a tenger és a hajóútvonalak szoros kapcsoaltát emeli ki. A történelemből tudjuk, hogy 500 évvel ezelőtt Portugális fővárosa volt minden vízi útvonal központja. 2018. május 8-án kezdődik meg a jövő évi verseny, amelyet a 10-ei második elődöntő követ. A végső fináléra május 12-én szombaton kerül sor. A 2018-as lesz a 63. dalfesztivál, amelyet Salvador Sobral győzelmének köszönhetően Portugália először rendez meg. A végső listán 42 ország szerepel. Oroszország a tavalyi botrány után idén visszatér, Macedónia pedig kiesett a névsorból. Svédország a 60. versenyzőjét küldi a megmérettetésre.


Hollandia, Finnország, Azerbajdzsán és Belgium már megnevezte versenyzőjét, de természetesen dalcímet még nem kaptunk. Valószínűleg idén is Svédország választ legutoljára, Magyarország pedig február 24-én dönti el, hogy ki képviseli hazánkat. A végleges névsort az alábbi linken olvashatjátok!

2017. november 25., szombat

Albumkritika: Taylor Swift rekordokat döntöget a Reputation lemezével

Taylor Swift három év kihagyás után, november 10-én mutatta be legújabb nagylemezét. A Reputation már az első négy napban átlépte az egymilliós eladási számot, mindezt streamek nélkül. Az énekesnőtől már megszokhattuk, hogy nem támogatja sem a youtubet, de főként a spotifyt. Az újdonság sem került fel egyik plattformra se, így ez a szám a tiszta eladásokból származik. Ezzel a Reputation lett az év legsikeresebb albuma és még mindig van másfél hónap az évből. 


Taylor körül mind is nagyon sok pletyka és botrány keringett, de egy biztos: ő ma a legsikeresebb előadó. Senki sem képes ilyen számokra és bár - szerintem - nem az erős és tökéletes hangjáról ismert, mégis veszik a lemezeit. De miért? Azért, mert tudja, mivel fogja meg a rajongóit és a közönséget. A dalai zseniálisak, pedig nem sokkal nyújt többet, mint mondjuk Rachel Platten vagy éppen Demi Lovato, akiknek a lemezét tized annyian se veszik. Arról van itt szó, hogy tökéletes marketinggel és háttércsapattal dolgozik, akik elirányítják a siker útján. A minap éppen instastoryban láttam, hogy egy random kiválasztott bevásárlóközpontba látogatott el, ahol épp egy adag rajongó a lemezát vásárolta. Tudják, hogy mivel fogható meg a közönség és mi az, ami miatt beszélnek majd róla. Folyamatosan fent kell tartani ilyenkor az érdelődést és lovagolni a hullámokon, amíg még megvannak. Persze tény, hogy nem lesz szüksége adományokra, hogy valaha is megéljen, de azért a siker sem állandó. Jövőre turnéra indul, egyenlőre még csak Amerikába, de valószínű, hogy 2018 az ő éve lesz.


Ami az albumot illeti, kétes érzéseim vannak. Szerintem valahol a felénél megpihentek és másnap vették fel az albumot vagy választottak dalokat. Az első 6-7 szám szerintem tökéletes lett, a maradékok viszont már csak többszöri hallgatásra tudnak érdeklődést kelteni. Nem mondom, hogy a King Of My Heart-tól már hallgathatatlan, de nem is az igazi.

Kezdjük az elején. A Ready for it...? már a megjelenés előtt felkerült az internetre, így volt időm megkedvelni. Az Ed Sheerannal közös End game-ről nem tudok egy rossz szót sem mondani, hiszen ez egy tényleg új hangzás és kellemes csalódás. Az I Did Something Bad és a Don't Blame Me a jelenlegi kedvenceim, így ezekhez sincs hozzáfűznivalóm. A Delicate során lassabra vettük a ritmust, de ilyen is kell egy nagylemezre, így végeredményben akár bele is illik a sorba. Ezt követi a Look what you made me do, amit bár elsőre nem kedveltem, mára már egy ikonikus Taylor-alkotásnak tartom. Nagyot alkotott a dal során, nem is beszélve a videóklippről, ami messze a világ egyik legjobb kisfilmje. 
A Gorgeus szintén egy kicsit más hangzás, de már hallgathatónak tartom. A Getaway Car-t pedig az elmúlt egy-két napban szerettem csak meg, kicsit hasonlít a régi stílusára az énekesnőnek. 


És itt jön a nagy bumm számomra. A King Of My Heart, a Dancing With Our Hands Tied, a Dress, a This Is Why We Can't Have Nice Things, a Call It What You Want és a New Year's Day már kevésbé fogtak meg. Bár a legtöbb album második fele nekem valahogy mindig furcsa, de itt ez különösen érvényes. Hallgatom az imént felsorolt számokat is, de már nem akkora lelkesedéssel, mint az előző kilencet.

Értékelés: 10/8. Tegyük hozzá, hogy bármennyire is tetszik valami, mondjuk most épp egy nagylemez, sosem lesz olyan szerintem senkinél, hogy minden egyes részletét imádja. Mindenkinek más a stílusa és más tetszik és, ha egy kicsit is elüt attól, akkor már nehezebben szokja meg. Én a lassabb dalokat csak ritka esetben hallgatom, hiszen a pörgősebb számokra állt rá az agyam. Ettől függetlenül számos olyan előadó van, akit pont azért szeretek, mert neki viszont csak melankolikus alkotásai vannak. Ez így természetes. Épp ezért tudom azt mondani, hogy összességében szeretem a Reputationt, ahogy az 1989-et és a többit is. Csak így tovább Taylor!

2017. november 22., szerda

Shameless - Kezdett a 8. évad

Alig, hogy elkezdődött a nyolcadik szezon, a csatorna azonnal berendelte a folytatást, így jövőre is velünk lesz a Gallagher-família. Ami viszont az idei kezdést illeti, kicsit lagymatag és unalmas lett, szerencsére a második epizódra már sikerült összehozni azt a tűrhető 50 percet, de jó lesz, ha végre belehúznak a minőségi anyag gyártásába. 


A történet szerint a család élete ismét pozitív irányt vett - ahogy azt minden évad elején megszokhattuk. Frank úgy dönt, hogy ő most mindenkinek jóvá teszi a tetteit, bár a lista kissé hosszú lenne. Emellett pedig munkába is áll. Persze, az alkoholisták szerencséje, hogy nagyjából egy nap után úgy döntenek, hogy belőle márpedig nagyfőnök lesz. A realítás magas fogon megvan, hiszen ritka esetben nem oldódik meg mindig minden problémájuk.

Fiona vezeti a kis éttermét, emellett lakásbizniszbe vágott. A bérházban ismerkedik meg a Jessica Szohr által alakított Nessával és hülyék lennénk nem azt gondolni, hogy köztük még lehet valami az évad végégre. Amúgy is unalmas lenne a legnagyobb testvér és egy random pasi egymásra találása nyolcadik alkalommal is. Igaz, elmondta, hogy idén szerelemre és kötődésre vágyik, nem lesz több egy éjszakás kaland. 


Lip próbál továbbra is józan maradni, a maga módján. Sierra még mindig a képben van és próbálja visszakapni, de nem lesz az olyan egyszerű. A lány jelenleg ugyanis ex-barátjával hancúrozik, aki egyben a gyermeke apja is. Nehezen mondana le erről a kényelemről, hiszen a srácnak azért van mit a tejbe aprítania, legalábbis Liphez képest. 

Ian még mindig a mentősökkel dolgozik, próbál segíteni azokon is, akik amúgy nem kaphatnának ellátást. A srác körül még mindig ott legyeskedik Trevor, aki amúgy nem akar Iantől semmit, de láthatóan távol tartani sem tudja magát tőle. Míg a húga Debby igencsak messze tud kerülni jelenlegi párjától, hiszen a gyerek, a munka és az iskola mellett egy sármos fiatal srác udvarolgat neki. Az egész mellett az a legviccesebb, hogy a hölgy hegeszteni tanul, mert ebben látja a jövőjét. Hát, kinek mi, ugye?


Persze ott van nekünk még Carl, aki továbbra is az egyik kedvenc karakterem. Hiába a katonai iskola, hiába a hajnali kelés, ami miatt minden vele együtt lakó megverné és persze hiába a bőséges reggeli, még mindig ugyanaz a Carl van a képernyőn, akit megismerhettünk. A fiú ugyanis Monica örökségét egyesével adja el a testvérei számára, hogy ne legyen túl feltűnő. Továbbra is benne van a drogbizniszben és szerintem esze ágában sincs onnan kikerülni. Liam pedig egy elit iskola tanulója és bátran mondhatom, hogy azért ő is hozza a poénos pillanatokat szerencsénkre.

Az édesanya a halála után minden gyermekére - és Frankre persze - egy adag MET-et hagyott, ezzel biztosítva a jövőjüket a maga módján. Fiona nem kér a pénzből, Lip Sierrának segít belőle, Carl pezsgőfürdőt vesz, Debby pedig a már említett hegesztői tanfolyamot végzi el. 
Veronica és Kevin visszaszerzik az Alibit Svetlanatól, aminek határozottan meg lesz a következménye. De addig persze boldogan élhetik a már megszokott életüket. 

Össszességében nem volt baj a kezdéssel, hiszen ugyanazt kaptunk, amit már az előző évadnyitóknál is, ám valahogy kevésnek éreztem. Felvázoltak nekünk egy szinte tökéletes Gallagher-életet, de nem látok bele a további részekbe, ami egy tíz epizódos évadnál már nagy probléma. A második rész egy fokkal jobb lett és bízom benne, hogy a harmadik rész előzetese valóban azt mutatta, amit majd láthatunk is a képernyőn. Amit viszont nagyon szeretek a Shameless-ben, hogy bár a karakterek felnőttek, még mindig van egy otthon, egy biztos pont, ahova bármikor hazatérhetnek.


A tökéletes élettel kapcsolatban már csak az a kérdés, hogy vajon Fiona élete omlik darabjaira ismét? Lip megint alkoholhoz nyúl? Iannek előjön a betegsége? Debby és az életvitele okoz majd gondot? Vagy Carl és a drogok jönnek képbe? Liamtől egyenlőre talán még nem kell tartani, bár a srác meglepően okos az iskolatársaihoz képest. 

Értékelés: 10/6. Az évad végére felkúszhat egy nyolcasig biztos, viszont régen nem hoz már annyi mosolygós és vicces pillanatot a sorozat, mint amit megszokhattunk. Sajnálom, hogy a minőség alábbhagyott, de van benne még potenciál. Rövidek az évadok, amiket jól ki tudnak használni, de a mókuskerékről ideje lenne leszállni és új ötletekkel előállni, mert így nem sokáig lesz a Shameless a csatorna legnézettebje.