Hart of dixie - 1. évad

A Hart of Dixie teljesen egyedi és szerethető sorozat. Egy kisváros, egy doktor nő és 2 helyes pasi. Persze többen is helyet kaptak a szériában, de miattuk nézem a sorozatot, hiszen szerintem ez a hármas a legjobbés az, hogy is próbál Zoe választani közöttük és tartós kapcsolatot kialakítani.

Sikerült megnéznem az első évadot pár nap alatt, mert annyira aranyos volt az első évad. Személy szerint még mindig a Szívek szállodájára emlékeztet, bár sajnos annyira nem jó, de ettől függetlenül ugyanúgy szeretem és örülök, hogy van egy újabb ilyesfajta sorozat, amit bármikor szívesen nézek.
Egyedinek azért is nevezném, mert nem fogható egyik sorozathoz sem. Nem hasonlít semelyikre és nem is próbál olyan lenni mint a többi mostani széria.
Zoe karaktere, mint már említettem a Pilot kritikámban is, kicsit furcsa, de egyedi és Rachel is egész jól eljátssza. Az évad végére jól belejött ebbe a stílusba és a szerepébe, persze van még hová fejlődnie. Wade és George közötti őrlődése még mindig nem unalmas, ugyanis egyiknél sem kötött ki még igazán és amíg nem lesz így, addig el tudom viselni, hogy szenved miattuk, mert látszik a szemén és minden porcikáján.
Persze mindig van olyan, akihez a nézőnek is jobban húz a szíve. Nálam ez Wade. Ő az, aki Zoe mellé való, nem mondom, hogy George nem, de Wade-del. Zoe és Wade között van elég hasonlóság, plusz Wade-en látszik a törődés, annak ellenére, hogy szarkasztikusan is tud viselkedni, nem is kicsit, de az érzelmeit még magának sem sikerült bevallania, mert büszke.

A polgármestert nagyon bírom. Vicces, aranyos és szinte az egyetlen barátja Zoenak, aki el is viseli, bár szerintem a természetével nemigen van baj, engem az annyira nem zavar. Neki is van különálló élete, amit próbál élni, de Zoe nem túlzottan segít neki ebben, sőt, inkább néha hátráltatja.

Tetszenek a sorozatban viselt ruhák, főleg Zoe ruhatára, de néha a többi szereplőt is elég jól felöltöztetik, viszont az állandó városi fesztiválokon és fellépésen olyan cuccokat aggatnak rájuk, amitől kiborulok, nem csak a színűk, hanem a formájuk, a szabásuk és a kinézetük borzalmas.

A évad értékelése: 10/7. Nem rossz, de nem is a legjobb. Sok benne a felesleges szereplő és még mindig látom a színészek játékán, hogy nem profik. Már bele is kezdtem a második évadba és meg kell, hogy mondjam sokkal jobbnak ígérkezik, mint az imént említett évad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...