Régóta vártam már a legújabb Colleen Hoover alkotást, hiszen az utóbbi évek egyik legtehetségesebb írójáról van szó. Elsőként a Hopeless-t olvastam el tőle, ami azonnal magával ragadott, legutóbb pedig a Maybe Someday gondolkodtatott el jó ideig. Az It Ends With Us sem lóg ki a sorból, hiszen romantikusra, drámaira és egyedire sikerült, épp úgy, ahogy az elődei.
Őszintén szólva, még egyik mű borítója sem fogott meg ennyire, mint ez. Bár az Egy nap talán már hajazott arra, amire nekem szükségem van, ebbe egyszerűen beleszerettem. Persze, most mondhatjátok azt, hogy ne a borító alapján ítéljek, de engem nagy mértékben befolyásol olvasnivaló tekintetében.
Ami a könyvet és a tartalmát illeti. Itt van nekünk Lily, aki az édesapja temetésének napján ismerkedik meg Ryle-vel, a nagysikerű idegsebésszel. Szerencsére nem azonnali szerelem szövődött köztük, hiszen már az első csókig is hónapokat kellett várni.
Lily nagy álma volt, hogy egyszer egy saját virágüzletet nyithasson, amit végül az édesapja hagyatékából sikerült is megvalósítani. Persze mama már kevésbé díjazta az ötletet, hiszen kissé zakkant volt az elején, de azért csak sikerült magát megszerettetnie velem és megbékélnie a lánya döntésével.
A történet két idősíkon futott, hiszen ott van nekünk Lily korábbi szerelme Atlas, akivel csak a lány naplóiban találkozhatunk a könyv első felében. A főszereplőnk ráadásul nem is akármilyen naplót írt, ugyanis minden levelét Ellen DeGeneres-nek címezte. Nagyon vicces és érzelmes írások voltak ám ezek, hiszen bár ekkor még csak 15 éves volt, mégis korát meghazuttoló gondolkodásmódja volt. Persze ebbe nagyban hozzájárult az édesapja erőszakossága is. Bár őt nem bántotta, édesanyját több alkalommal is megverte és fojtogatta. Ebből is kaphattunk egy kis ízelítőt a levelek során, ahogy Atlasról is megtudhattunk pár dolgot. A srác egy hajléktalan fiatal fiú volt, aki az üres szomszéd házban húzta meg magát, mivel nem volt senkije. Később persze kénytelen volt elköltözni és elváltak útjai Lilyvel, de természetesen a történet második felében ő is szerepet kapott. Sajnáltam, hogy végül ennyit tudtunk csak meg róla, valahogy jobban megszerettem a karakterét már az első pár levél során is, mint Ryle-t. Nekem az orvos kakukktojás volt végig a történet alatt és nem tudtam megérteni az indokait sem, ahogy Lilyt és a hozzá fűződő érzelmeit sem.
Collen már sokszor elérte, hogy együtt érezzek a karaktereivel és lesokkolódjak, de itt sajnos ez nem történt meg. Félreértés ne essék, még mindig ő a kedvenc írónőm és várva várom a további alkotásait, de ez most nem jött át annyira, mint például a Maybe Someday vagy épp a Hopeless. A legnagyobb problémám azzal volt, hogy nem tudta nekem átadni az érzéseket, illetve az okokat sem sikerült megértetnie velem. Annak ellenére, amit az utószóban említett, nem éreztem a könyvben az áttörést. Itt még meg is jegyezném, hogy mindenképp olvassátok el az írónő itt leírt történetét. Talán ez volt a legmeghatóbb a 400 oldal során.
Értékelés: 10/7. Űrt hagyott maga után a kötet, és ez több mindennek köszönhető. Túl gyorsan haladtunk a történetben, emiatt nem tudtam megérteni sem Rylet, sem Lilyt. Az érzelmeket nem sikerült átadnia és megmondom őszintén, hogy a Colleentől megszokott nagy bumm-ra se kaptam fel a fejem. Nekem túl egyértelmű volt, hogy ez fog történni, ami sajnálatos, mert mint mondtam, imádom az írónő alkotásait. Mindent összevetve tetszett az It With Ends Us. Maga a téma és Atlas karaktere magával ragadott és nem mondom, hogy a végén nem érzékenyültem el. Tény, hogy ott sem ért különösebb meglepetés, de a lezárása tökéletes lett. Azt mondom, hogy az utolsó 20 oldalért megérte elolvasni. Lily rengeteget fejlődött és végre megtalálta magának azt az utat, amit mindig is járnia kellett volna.
"Amíg Atlas nem jön vissza értem, úgy teszek majd, minta minden rendben lenne. Úgy teszek majd, mintha úsznék és eveznék, pedig valójában csak sodródtam. Örülök, hogy egyáltalán a víz fölött tudom tartani a fejem."
A történet két idősíkon futott, hiszen ott van nekünk Lily korábbi szerelme Atlas, akivel csak a lány naplóiban találkozhatunk a könyv első felében. A főszereplőnk ráadásul nem is akármilyen naplót írt, ugyanis minden levelét Ellen DeGeneres-nek címezte. Nagyon vicces és érzelmes írások voltak ám ezek, hiszen bár ekkor még csak 15 éves volt, mégis korát meghazuttoló gondolkodásmódja volt. Persze ebbe nagyban hozzájárult az édesapja erőszakossága is. Bár őt nem bántotta, édesanyját több alkalommal is megverte és fojtogatta. Ebből is kaphattunk egy kis ízelítőt a levelek során, ahogy Atlasról is megtudhattunk pár dolgot. A srác egy hajléktalan fiatal fiú volt, aki az üres szomszéd házban húzta meg magát, mivel nem volt senkije. Később persze kénytelen volt elköltözni és elváltak útjai Lilyvel, de természetesen a történet második felében ő is szerepet kapott. Sajnáltam, hogy végül ennyit tudtunk csak meg róla, valahogy jobban megszerettem a karakterét már az első pár levél során is, mint Ryle-t. Nekem az orvos kakukktojás volt végig a történet alatt és nem tudtam megérteni az indokait sem, ahogy Lilyt és a hozzá fűződő érzelmeit sem.
"Mindannyian egyszerűen emberek vagyunk, akik néha rossz dolgokat tesznek. (...)
Mindenkiben van egy kicsi jó és rossz is."
Collen már sokszor elérte, hogy együtt érezzek a karaktereivel és lesokkolódjak, de itt sajnos ez nem történt meg. Félreértés ne essék, még mindig ő a kedvenc írónőm és várva várom a további alkotásait, de ez most nem jött át annyira, mint például a Maybe Someday vagy épp a Hopeless. A legnagyobb problémám azzal volt, hogy nem tudta nekem átadni az érzéseket, illetve az okokat sem sikerült megértetnie velem. Annak ellenére, amit az utószóban említett, nem éreztem a könyvben az áttörést. Itt még meg is jegyezném, hogy mindenképp olvassátok el az írónő itt leírt történetét. Talán ez volt a legmeghatóbb a 400 oldal során.
Értékelés: 10/7. Űrt hagyott maga után a kötet, és ez több mindennek köszönhető. Túl gyorsan haladtunk a történetben, emiatt nem tudtam megérteni sem Rylet, sem Lilyt. Az érzelmeket nem sikerült átadnia és megmondom őszintén, hogy a Colleentől megszokott nagy bumm-ra se kaptam fel a fejem. Nekem túl egyértelmű volt, hogy ez fog történni, ami sajnálatos, mert mint mondtam, imádom az írónő alkotásait. Mindent összevetve tetszett az It With Ends Us. Maga a téma és Atlas karaktere magával ragadott és nem mondom, hogy a végén nem érzékenyültem el. Tény, hogy ott sem ért különösebb meglepetés, de a lezárása tökéletes lett. Azt mondom, hogy az utolsó 20 oldalért megérte elolvasni. Lily rengeteget fejlődött és végre megtalálta magának azt az utat, amit mindig is járnia kellett volna.
Nagyon tetszik, ahogy leírtad a velémenyéd róla, és én is hasonlóan érzek a könyv iránt. Kicsit lemaradtam, mivel nem mostani bejegyzés, ugyan én most tévedtem ide, és örülök, hogy így alakult!😊
VálaszTörlés