Revenge - A 3 beiktatott rész

A Revenge megszokottan az Once Upon a Time után kerül levetítésre, ám most nem így történt. Míg az előbbi március 9-én tér vissza, addig a Bosszúból kaptunk még 3 részt március előtt, aminek sok értelmét nem láttam, nem szomorkodtam miatta.


A decemberi rész azzal végződött, hogy Emilyt lelőtte a férje és belezuhan a tengerbe. Nem találták. Nos itt is folytatódott a dolog. Emily eltűnése mindenkit felkavart, sokáig nem tudták, hogy hol van, de mikor előkerült, a nagy sokk miatt elvesztette az emlékezetét, de csak rövid időre. A rész végére valamennyire emlékezett és elmondta Jacknek, hogy ki lőtte le.
A következő részekben visszaköltözött a férje családjához, majd ott egy állházasságban éljen, ám nem megy minden egyszerűen, hiszen a férje szeretője sokszor volt náluk, így Emily-módra eltüntette a lányt. Nagyon tetszik, hogy végre kiderült egy-két dolog a lányról, mert így végre nem unalmas a dolog.

A sorozat eleje nagyon tetszett és egyre jobb lett, nem félnek szereplőket eltüntetni, bár még van pár felesleges karakter, de mindenkit nem lehet megölni. Em pasiját az elejétől utáltam, már sokszor említettem, de Jackhez illik.
Szerintem lesznek itt még vicces dolgok ezzel az áll dologgal, hiszen a család utálja a lányt, de Emz ne hátrál meg, tönkre akarja tenni őket és most már a fiacskájuk is a listán szerepel. Nem hiszem, hogy feladná, az is biztos, hogy ki fog nyerni, de kíváncsi leszek, hogy mikor derül ki minden a lányról és a céljáról, mert annak következményét is megnézném. Nem hiszem, hogy a sorozatot nagyon el kéne húzni, igaz, hogy imádom, de a tetőn kell abbahagyni, így még egy max. 2 évadot tudnék elképzelni. Valószínű, hogy hiányozni fog, de nem akarom, hogy egy nagy csalódással érjen véget majd valamikor a 8-10. évad végén.

Értékelés: A téli részek maradéka 10/8. Nem volt a legjobb, de örültem, hogy így lett vége és így kell várni még egy hónapot, így belegondolva nincs is már olyan messze az a március alig várom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...