Supernatural - Odaát pilot

Meg kell, hogy mondjam, ez volt az első rész, amit láttam az Odaátból. Eddig soha egy részletet nem láttam belőle. Annyit tudtam az egészről, hogy adott két gyerek, akiknek a szülei meghaltak és a gyilkost keresek, na ennyi, amit eddig róla tudtam.
Ma végre sikerült megnézem a pilotot és meg kell, hogy mondjam, tetszett. Bár nem a megszokott történet és nem is az én világom, de meglehetősen jó volt. Volt pár furcsaság a a sorozat első részében, például, hogy én Jaredet a Szívek szállodájából ismertem és ott Dean volt a neve, itt viszont a bátyja neve az, ami kissé furcsa, de majd megszokom. Viszont nagy taps a szinkronért, ugyanis Jared megkapta Dean hangját és így máris élveztem a dolgot.


Bár az első részből nem sok minden derül ki, de már letöltöttem az egész évadot és remélem továbbra is jó lesz a sorozat.
Tehát adott két gyerek, Dean és Sam, akinek az édesanyját 22 évvel ezelőtt megölte egy valaki. :D
22 évvel később Sam egyetemre jár, Dean pedig az apjával vadászik még mindig a gyilkosra. Az apjuk eltűnik és Dean elmegy az egyetemre Samért, aki a vadászattal egy ideje felhagyott, mert nem látta értelmét. A rész végén meghalt Sam barátnője, vagyis meggyilkolta, valószínűleg ugyanaz a személy, aki az édesanyjukat is.
Még nem néztem meg a második részt, így nem sok véleményem van, de amint nézek több részt és a történet is elindul valahova, meg fogom írni, hogy jó vagy rossz irányba haladtak anno az írók.

A rész értékelése: 10/9. A szereplők jók, a szinkronhang is, a történet is egyedülálló. Bár eléggé le vagyok maradva, de a nyár folyamán be fogom pótolni a hiányosságaimat. :)

2 megjegyzés:

  1. Kedves kritikát író kisasszony! :D
    Tessék csak tovább nézni a sorozatot szerintem nem fogsz csalódni! ;) Várom a további kritikádat a sorozatról.
    Eddig is imádtam a blogod és nagyon értékelem, hogy ilyenbe vágtad a fejszéd. Nem egyszerű kritikákat írni sorozatokról...
    Remélem lesz több feliratkozód is, mostantól engem is közéjük vehetsz. (bocsi, hogy eddig ezt nem tettem meg, teljesen kiment a fejemből) u.i.: Szerintem te is Odaát fan leszel idővel... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat! örülök, hogy te is közénk tartozol és szereted a kritikáimat. Igen, még ma megnézem a következő részt. :) Nem egyszerű az biztos, viszont nekem mindig mindenről van véleményem, amit nem tudok magamban tartani, viszont ez hátrány is, mert akkor is elmondom, mikor nem kéne...:D

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...