The Fosters - Folytatódik az első évad

A The Fosters című amerikai sorozat nyáron kezdte el pályafutását. Nagy reklámnak örvendett, mivel Jennifer Lopez is a készítők között volt, de ettől függetlenül kedvelte meg a nagyközönség. a szereplők, a különös történet és a meglepő fordulatok is szerepet játszottak a kezdődő sikernek.



A sorozat első fele tehát a nyáron ment le, pontosan 10 rész, idén viszont folytatódik a The Fosters, aminek már a második évadát is berendelték. A történet két anyáról szól, akik leszbikusak. Örökbe fogadnak 2 gyermeket, majd a mostanival együtt már 5 lesz nekik, ugyanis a történet elején két gyermeket újból örökbe fogadtak. Callie a nyári utolsó részben elhagyta őket, ugyanis szerelmes lett az egyik gyermekbe, aki mellesleg az egyik nő fia is. A mostani kezdésben még mindig nem találják a lányt, de ő sem akarja, hogy felfedjék hollétét, így menekül, nehogy az öccsét is kidobják az ő hibája miatt.

Bár már lement a következő rész, amiben megint érdekes fordulatok következtek be, de valahogy nem jött vissza az a nyári érzés, amikor vártam minden egyes részt. Akkor végig szurkoltam a két fiatalnak, hogy összejöjjenek, bár még ez nem történt meg, nagy esély van rá és már kicsit jobban várom, mint a téli premier utáni részt, amiben nem sok minden történt.

A legnagyobb baj most az, hogy a többi gyerek szerintem el van hanyagolva, mármint nem a szülők, hanem a készítők részéről is. Oké, segítettünk elköszönni egy közös baráttól, de azóta sem történt velük semmi érdekes. Jó lenne, ha nem csak Calliről és az ő szerelmi életére térnénk át, hanem mindenkit kérek vissza. Persze legyenek érdekes és váratlan dolgok, de a többiekkel is. Kérem vissza a The Fosterst! 

A rész értékelése: 10/6. Ha egy külön sorozatként kéne értékelnem, vagy még csak most kezdene, akkor többet kapna, de az ember, ha megszokott egy minőséget, akkor azt a folytatásban is kéri vissza, ne süllyedjünk le, mert az a nézőknek sem jó és ezáltal a nézettségnek sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...