The Vampire Diaries: Kaszát kapott a sorozat

Ahogy azt már jó ideje sejteni lehetett, nem húzza túl sokáig már a Vámpírnaplók sem a CW-n. Az idei Comic Con-on, San Diegoban jelentették be, a 8. évad lesz az utolsó! 
Ian Somerhalder elmondása szerint, örül, hogy a csapat részese lehetett és megköszönte a lehetőséget is, hogy egy ilyen remek sorozatban szerepelhetett 8 éven át. "Egy család vagyunk és hiányozni fogtok!" - tette hozzá. Paul Wesley szintén megköszönte Julie-nak és Kevin-nek a lehetőséget és hiányolni fogja a csapatot, nem csoda, hiszen itt ismerte meg jelenlegi párját is, Phoebe Tonkint, aki azóta a The Originals stábját erősíti. 
Igaz, ami igaz, a sorozatnak köszönhetően lett a CW az, ami jelenleg. Nekik voltak a legnagyobb rajongóik és a mai napig velük vannak, a gyenge minőség ellenére is. 
Az utolsó 16 részt október 21-én kezdik el vetíteni a csatornán és 2017-ben lehúzza a rolót a TVD stábja. Ennek köszönhetően egy búcsúvideót is kaptunk a stábtól, ami szerintem nem túl vidám, főleg a rengeteg emlék miatt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...