Hivatalos: Nina Dobrev kiszáll a Vámpírnaplókból

Pár napja twitteren láttam meg egy trendet, ami már akkor nagyon nem tetszett, most sajnos beigazolódott, nem csak egy pletykáról van szó, hanem Nina Dobrev valóban végzett a Vámpírnaplókkal. A színésznő 6 év után úgy döntött, hogy otthagyja a sorozatot és külön utakon folytatja tovább. Lehet, hogy ennek sokat örül, de szerintem így már semmi értelme nem lesz a továbbiakban az egésznek, hiszen egy főszereplő, egy központi karakter távozik a szériából. Arról pedig nem is beszéljünk, hogy szerintem egy esetleges Stelena vagy Delena nélkül mit sem ér a sorozat már, legalábbis számomra. Lehet, hogy sokáig idegesített, hogy a szerelmi háromszög van a központban, de már most hiányzik az egész. Azt is hozzátenném, hogy a TVD a legsötétebb mélyponton van jelenleg is, ezek után vagy a süllyesztőbe kerül vagy meglendül a nézettsége, aminek nem sok esélyét látom.

A színésznő instagramon köszönt el a stábtól, de főleg a rajongóktól:

Kedves TVD Családom,
Épp most töltöttem életem legszebb hétvégéjét Georgiában a Lanie Tónál a TVD családommal, a Vámpírnaplók szereplőivel és stábjával. Én szeretnék az első lenni, aki elmondja nektek, hogy ez nem csak egy húsvéti ünnep volt, hanem egy búcsú parti. Mindig is tudtam, hogy akarom Elena történetét 6 évadon keresztül, és ebben az elmúlt hat évben egy új életcélt kaptam. Voltam ember, vámpír, hasonmás, őrült halhatatlan, egy hasonmás, aki emberinek tűnik, egy ember, aki olyan mint a hasonmása. Elraboltak, megöltek, feltámadtam, megkínoztak, káromkodtam, testet cseréltem, meghaltam, élőhalott is voltam, és még mindig rengeteg dolog áll a karakterem előtt az évadfináléig. Elena szerelmes is volt nem is egyszer, hanem kétszer, két epikus pasija volt, néhányan legjobb barátokká váltunk, és együtt egy olyan család lettünk, amelyről álmodni sem mertem.
Van még ezek mögött több dolog is, ígérem, hallhattok majd rólam az elkövetkező hónapban, ahogy közeledünk a finálé felé (adtam egy exkluzív interjút a SELF magazin júniusi számában, alig várom, hogy olvashassátok), de addig is kérlek benneteket, maradjatok a hullámvasúton, amely Elena Gilbert életét viszi tovább, és csatlakozzatok hozzám, ünnepeljük őt együtt, és készítsünk neki egy megfelelő búcsút – és a TVD családomnak is – aztán tovább lépek a következő fejezetre az életemben. Szeretném megosztani ezt a búcsút veletek (a hétvégi képek még csak a kezdet). Ti vagytok a legcsodálatosabb rajongók a világon, aki több szeretetet, támogatást, szenvedélyt adott nekem és nekünk, mint azt bárki gondolta volna 7 évvel ezelőtt, amikor egy lány a Degrassiból felutazott Los Angelesbe egy “Twilight hasonmás” show meghallgatására :-) Nagyon szeretlek titeket. Készüljetek fel, kössétek be az öveket, ha úgy gondoljátok, velem tartotok.
Szeretettel, Nina 
forrás: http://always-nina.com/
A partyról pedig a továbbiakban találtok képeket:


















1 megjegyzés:

  1. Engem konkrétan sokként ért, hogy Nina kiszáll a sorozatból, egyrészt, mivel már egyébként sincs túl sok hátra a TVD-nek, tehát nem értem, miért pont most; másrészt pedig ő a főszereplő, és nem tudom mióta lehet a legfontosabb karakter nélkül folytatni egy sorozatot... Sajnos abban is egyet kell veled értenem, hogy a sorozat megélt már szebb napokat is. Míg az elején imádtam, megfogott, mostanra már csak megszokásból nézem. Konkrétan az idegeimre megy, hogy hiába száműznek valakit x2 egy börtönvilágba, mindig visszatér és tönkretesz mindent.. (Igen, a mocskos kis Kai > . < ) :D

    VálaszTörlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...