The Royals - Gossip Girl 2.0

A Gossip Girl 2.0 előzetese már tavaly megjelent, de a sorozat még csak most került elő és adták le. Még a premier előtt megkapta a második évadot, tehát tudhattak valamit, ha így bíztak benne látatlanban. Nem mondom, hogy nem tetszik, mert nagyon is bejön, de azért vannak még problémái.


Adott a királyi család Angliában, ahol van három gyerek, a legidősebb meghal, így a fiatalabbik örökli majd a trónt, de természetesen nem ilyen egyszerű. Van egy őrült anya, aki a gyerekei minden pillanatát megtervezi, ám a fiatalokat ez mit sem zavarja. A király szomorú, hogy elvesztette a fiát. Az királynőnek természetesen szeretője is van, aki egy kis lyukon közlekedik a szobában meg még jó néhány hülyeség, amit elnézek a sorozatnak, mert kellemes kikapcsolódás.

Szerencsére vagy inkább egyértelműen, a herceg sármos, kedves és pontosan ide illik, mindenki beleszeret, aki a sorozatot nézi, mégis Eleanor, a lánygyermeket sokkal közelebb érzem magamhoz. Mind a két fiatalt megszerettem, de hercegnő őrült viselkedése és persze az anyja nem lévő szeretete, megsajnáltatta velem a karaktert, de nem annyira, hogy csak emiatt kedveljem meg. Ott van a "testőre" is, akit azt hitt, hogy majd könnyen leráz magáról, ám ez nem ment. Gyanítom, hogy nem tart soká', hogy beleszeressen, így mindenképpen érdekel majd, hogy később mi lesz velük.

Liam herceg és Ophelia szerelmi története sem az utolsó a sorban, amiért megszerettem ezt az egészet. A két színész között egy kissé hiányzik a kémia, de valószínű, hogy ez változni fog. Remélem. Tetszik a leendő király és az "egy átlagos lány" kapcsolatának kezdete, szóval kéretik folytatni és nem az iskolai kalandokra fektetni a hangsúlyt.


A nagybácsi karaktere idegesítő és számomra semmitérő, az ikrekről meg ne is beszéljünk. Az a két csaj annyira szerencsétlen és csúnya, hogy nem tudom miként válogatták bele a szériába, de felesleges volt, bár néha meg tudnak nevettetni, inkább szánom őket. A királynő (Elizabeth Hurley) minden bizonnyal érdekes karakter és még sok viszályt fog okozni a többieknek, de a színésznőt már eddig is ismertem és tudom, hogy mire képes, így nyugodt vagyok vele kapcsolatban.

Értékelés: 10/8. Összességében maradok még legalább az évad végéig, de mivel a szálak megfogtak, a történet sem olyan rossz, így szerintem sokáig nézős lesz, ha kap még majd több évadot is. Örülök, hogy belekezdtem, nektek is csak ajánlani tudom, főleg, ha szerettétek a Gossip Girlt

4 megjegyzés:

  1. Szia.
    Én kifejezetten örülök, hogy hoztál a Royalsról egy kritikát. Amint kijött az első előzetese a tavalyi évben engem megnyert és tudtam, hogy nézni fogom. Eleve szeretem a királyi családot, ahogyan a GG-t is szeretem ez a sorozat pedig tökéletesnek bizonyult számomra.
    A királynő és a király tökéletes, ahogyan Liam herceg és Eleanor hercegnő is. Egyértelműen ők a kedvenceim illetve Jasper is. Véleményem szerint Eleanor már most beleszeretett Jasperbe és nem mondom tökéletes páros. Nagyon remélem, hogy Liam és Ophelia is hamarosan összejön, persze nem kis bonyodalom övezi kettőjük kapcsolatát. Elizabeth Hurley tökéletesen alakítja a királynőt, bár a karaktere nem lesz a kedvencem.
    Cyrus karaktere nekem bejön kell egy ilyen is, de kedvencem nem lesz, ahogyan Maribel és Penelope sem, de abszolút Beatrice és Eugenie hercegnőre hasonlítanak így ez nekem tetszik.
    Én egészen idáig nem tudtam, hogy lesz második évad, de nagyon örülök neki. Biztos, hogy végig fogom kísérni a sorozatot akár hány évadot is él meg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik és tudtam újat mondani. Az ötödik résznél járok és mit ne mondjak, beleszerettem. Könnyed és kedvelhető, bármikor meg lehet nézni, ha az ember egy kis kikapcsolódásra vágyik. :)

      Törlés
  2. Örülök, hogy végre csináltak egy Gossip Girl.höz hasonló sorozatot, nagyon hiányoltam már. :) Megkérdezhetem, hogy te hol nézed?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindig letöltöm, mivel a netem nem bírná el online, de online is bármelyik oldalon megtalálod, ahol sorozatokat lehet nézni, persze kizárólag feliratos formában. :)

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...