Kezdett a Vámpírnaplók utolsó évada

Tény, hogy régóta nem írtam a sorozatról, de egyszerűen nem volt mit. Az utóbbi évadok, főleg Elena altatása után már annyira nem volt értelme a szériának. Túl sok volt, mégis kevés. Nem éreztem benne semmit, ami az eredeti The Vampire Diaries. Most, hogy elkezdődött az utolsó szezon, azt kell mondanom, tudnak még meglepetést okozni. Tény, hogy messze nem az igazi már, de annyira jó kis utalás volt benne az előző évekre, ráadásul nem akartak túl sok mindent sem belegyömöszölni egy részbe. A továbbiakban spoileresen folytatom!


Kezdjük ott, hogy volt olyan érzésem, mintha megint az első évadnál járnánk. Stefan újra Damont keresi, segítségére vannak mások is. Újabb rejtélyes halálesetek, az autóbalesetes vadászat, mind-mind az első részekre utal vissza és ez nekem nagyon bejött. Jó érzéssel tölt el, még akkor is, ha tudom, hogy ez főleg az utolsó évad tudatának köszönhető. Csak tud Julie még meglepetést okozni nekünk!


Lényeges dolog persze nem történtek. Stefan és Caroline boldogan élnek. Bonnie sír Enzo és Damon után. Ric próbál utána járni, hogy mi vagy ki lehetett abban a barlangban és, hogy jutottak ki a fiúk. Mattel nem találkoztunk, ezen kívül még az ikrek és az új dadájuk jelent még meg a részben. 
Tény, hogy a Steroline páros kicsit fura még mindig nekem, de most tökéletes alapot ad az egésznek, vagy mondhatnám úgy is, hogy nem árt egy kis jó is a sok rossz közé, amit most át kell élniük. Bár Stefan-nak ott van Caroline, hogy segítse, inkább Bonnieval értik meg egymást és tartják a másikban a lelket. Nekem az is nagyon tetszett, ahogy Enzoban még maradt emberség és kis jeleket hagyott a lánynak, ki tartja őket fogva és kényszeríti őket emberölésre. Ugyanis a két vámpír jelenleg ezt teszi, igaz, most nem jókat, hanem kizárólag rossz embereket gyilkolnak meg, akik szörnyűséget tettek. 


Bár Damon kikapcsolta az emberségét, nekem mégsem tűnt ez annyira egyértelműnek. Tény, hogy újra egy szemét, akit semmi sem érdekli, de, ha valóban megtette volna, elengedte volna Bonniet és az öccsét? Vagy az csak a fogvatartójának köszönhető? Ez később kiderül, de szerintem még mindig van ott benne mélyen valami, ami kitart. Ezt mutatta az Elenával összevágott jelenet is, ahol elmondta neki egy emlékében, hogy szüksége van rá, hogy kitartson

Persze a végén kiderült, hogy ki az, aki mindezt akarja tőlük. Bonnie egy könyv és Enzo jelei segítségével jött rá, hogy a szirének léteznek és valószínű, miatta/miattuk teszik ezt. A végén ők is találkoztak szemtől-szemben a nővel és ezzel vége is lett a résznek.


Értékelés: 10/8. Ha a fejlődést nézzük az előző évadhoz képest, akkor mindenképpen érdemel ennyit, de messze nem a régi. Nagyon tetszettek az utalások, a könnyedség, a sötétség, Damon és Enzo, Alaric újbóli kutatása. Mind-mind hozzátettek egy kicsit ahhoz, hogy majdnem tökéletesen induljon el az utolsó szezon.
Kedvenc jelenet: Bár nem szoktam ilyet kiemelni, de mikor Damon olvasta a Szürke Ötven Árnyalatát, majd nagy beszélgetések közepette belelökte Enzot a szirénhez a vízbe, na az volt a rész csúcspontja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...