Pretty Little Liars - Boldogan éltek, amíg meg nem...

Pár napja végleg véget ért a mai kor egyik legmeghatározóbb sorozata a tinik körében. Bár a nézettség jócskán lecsökkent, a rajongótábor folyamatosan növekedett. Ez főként a közösségi oldalaknak köszönhető, hiszen a Pretty Little Liars volt az a széria, amiről minden héten több százezren tweeteltek és a mai napig az egyik legtöbb bejegyzéssel büszkélkedhet. Nem is beszélve az instagram-ról, ahol a Freeform előszeretettel tolta előre a még nagyobb hírverésért.


A finálé tulajdonképpen egy "egynek elmegy" rész volt, ami bár hozott izgalmakat, nem annyit, mint amit az ember elvárna egy hét éven át futó szériától. Megtudhattuk, hogy alakul a hazugok sorsa egy évvel A.D. távozása utána. Egy kedvencünk férjhez is ment - bár A.D. visszatért megakadályozni -, egyet eljegyeztek, egy boldog házasságban él, míg egy valakinek az élete fenekestül felfordult úgy a negyvenedik perc környékén.

Ahogy azt a készítők megígérték, fény derült A.D. kilétére. A finálé első perceiben azt hihettük, minden világossá vált, ám tévedtünk - velem együtt szerintem még sokan. Bár gyanakodtam Melissára is, ahogy Wrenre és részben Monára is, de aki végül győztesként került ki, arra már kevesen. Igazából a teória megvolt, de nem akartam elhinni és elfogadni már hónapokkal vagy évekkel ezelőtt sem. Irreális és ostoba lépésnek tartottam, ami aztán valósággá vált. 


Gondoltátok volna, hogy lehet még ennél is szürreálisabb és értelmetlenebb a sorozat? Pedig lehet. Ikrekkel. Értem én, hogy Jessicának ott volt Mary Drake. Az még a hihető része volt a történetnek, de aztán most, hogy kiderült, valójában vannak itt még ikrek, sírva fogtam a fejemet.

Szóval ugye adott nekünk egy Mary, aki a Radleyben megszülte Spencert, akit, mint tudjuk örökbe adott. De ezzel nem volt vége a szülésnek, de nem ám! Ugyanis, mint kiderült - doppergést kérek - Spencernek is van egy ikre, aki nem más, mint Alex Drake. Bizony, A.D. Valahol megértem ezt az egész kitalációt és még érdekesnek is találnám, ha nem a hetedik évadnál járnánk és konkrétan már minden kártyát kijátszottak volna a készítők. 


Térjünk vissza egy kicsit a rész elejére. Már az első pár percnek semmi értelme nem volt, azon kívül, hogy megtudtuk: Mona ismét a Radleyben van és meglátogatta valaki. (Marlene, a készítő elmondása alapján Wren volt az a személy.) Ez után érkezett a káosz. Tulajdonképpen másfél óra nem volt másra kihegyezve, minthogy Aria és Ezra esküvője vajon meg lesz-e tartva - persze, mindenki nagyon izgult és lerágta a körmeit, hogy vajon mi lesz velük... - illetve Troian játékára. Arról nem is beszélek, hogy abban is jól mellébeszéltek, hogy legalább két esküvő lesz. Persze, ha azt nézzük, megvalósult. De most komolyan. Miért kellett ezt? (Csak zárójelben említeném meg, hogy nem véletlen tettem ki a második esküvőről készült képet, hiszen szerintem Aria ruhája is százszor jobb volt, mint az első esküvőn. Sokkal karakterhűbb és szebb.)

Ami a többieket illeti. Nem különösebben a kedvencem a Haleb páros. Szeretem őket, de megvagyok nélkülük, ám belőlük se kaptunk semmit. Persze, értem én. Unalmas a házas élet és a teherbe esési kísérletezgetés, de többet értemeltek volna. Rajtuk kívül Emily és Alison volt háttérbe szorulva, amit mondjuk kicsit sem bánok. Kövezzetek meg, de sosem szerettem őket, sem külön-külön, sem párban. Sasha például a világ egyik legborzalmasabb színésznője számomra, Emily pedig végig lapos és unalmas sztorikat kapott.


Ami viszont jó volt a fináléban, mindenképen a szülők feltűnése. Holly, alias Ella továbbra is az egyik kedvencem. Már több, mint tíz éve rajongok a színésznőért és sajnáltam, hogy a sorozat végére ilyen kevés jelenetet kapott. Ami a többi anyukát illeti, jó volt őket látni. De ebben a részben is volt negatívum, ugyanis Marlene beharangozta, hogy megtudjuk, a szülők, hogy jutottak ki a pincéből. Erre nagyjából semmit sem kaptunk. Ez kissé csalódás volt. 

A másik jó dolog viszont ennél is jobban kiemelendő. Annak ellenére, hogy A.D. személye kissé röhejes és irreális lett, Troian számomra az egyik legjobb színésznővé lépett elő. A tehetségével eddig is tisztában voltam, de amit ebben a másfél órában lenyomott, az példátlan volt. A brit akcentusa, az, hogy tulajdonképpen saját magával kellett beszélgetnie, egyszerűen zseniálisra sikeredett. Olvastam kritikákat és kommenteket és, aki nem volt megelégedve a lezárással, mindenki kiemelte ezt a játékot, amit Troian Bellisariotól kaptunk az elmúlt nap. Emiatt érzem is úgy, hogy nem volt annyira szánalmas ez a finálé. Mert nem tudok elmenni amellett, hogy bár nem vagyunk elégedettek, de mégis egy olyan A.D.-t kaptunk, aki képes volt ezt kellően megvalósítani. Már ezért is hatalmas elismerés a színésznőnek, hiszen példátlan alakítást nyújtott a sorozat történetében.

Ami viszont az indokait illeti, siralmasabb volt magánál a személynél. Azért kínozni valakit és a barátait, mert féltékeny a köztük lévő kapocsra és a szerelmére is? Ez most komoly? Az egész sorozat alatt egyedül Monának volt valódi indoka és nála voltam képes csak elhinni, hogy ez még akár igaz is lehet. De CeCe-nél, Alex-nél meg aztán pláne nem. Az meg, hogy Tobynak fel se tűnt kivel fekszik le, szánalom a köbön. De persze Jennának feltűnt az illata, meg a ló is sejtett valamit. Ám a szíve választottjának, akit már vagy tíz éve szeret, neki nem. Ígéretes jövő.
Ráadásként hozzátenném, hogy a Marlene Wrent akarta eredetileg a gonosznak, ám nem illet a képbe, így jött az ötlet, hogy legyen még egy ikertestvér. Szerencsétlen pasiból ezért egy nyaklánc is lett, és azt még meg sem említettem, hogy mielőtt Alex megölte, spermadonor is lett Emily és Alison babáihoz. Hova fajul a világ? Csak én érzem, hogy ez az egész hasonlít a Gossip Girlhöz? Hasraütésre mondunk valamit és valami elképesztő gagyin megpróbáljuk beadni a nézőnek, hogy elhiggye. 


Ami Monát illeti. Hét éven át kulcsszerepet játszott a sorozatban és némileg happy endet is kapott a fináléban. Bár kiss meglepő húzás volt, hogy most ő tartja fogva Maryt és Alexet, mert ezt sem érzem reálisnak. A rendőrség elvitte őket, most meg Monánál vannak Franciaországban? Hogyan vitte el őket oda? Illete továbbra is kérdés. Honnan volt ezeknek az gonosztevőknek ennyi pénzük? 
Ennek ellenére az ő karaktere volt a legösszetettebb és a leghűbb. Nem változtatták feleslegesen és még az utolsó percekben is az az őrült Mona volt, aki évekkel ezelőtt megismerhettünk.

Értékelés: 10/5. És ez is csak Troian játékának köszönhető. Az egészben a valótlan dolgok voltak a legrosszabbak és az, hogy még az ikernek is vannak ikrei. Miért volt egyáltalán szükség Lilyre és Gracere? Nem lett volna elég egy baba? Emellett pedig nemhogy kevesebb megválaszolatlan kérdés lett volna a végére, nekem sokkal több is lett. Egy külön bejegyzést is megérne szerintem.
De ettől függetlenül lehet imádni és utálni ezt a világot, egy biztos, nekem hiányozni fog. A karakterek és a színészek többsége a szívemhez nőtt és sajnálom, hogy csak így vége lett Rosewood történetének. Ami az utolsó jelenetet illeti, kétes érzéseim vannak. A keretet megkaptunk a kezdetekhez, ám nem szeretném, ha egy újabb sorozatba kezdenének bele. Ebből a fajtából ennyi elég, főként úgy, hogy akik a hazugokon nőttek fel, már nem fognak 15 éves tiniket nézni a tévében. 
Egy korszak lezárult, egy új megnyílik. Remélem, hogy a Freeform hamarosan egy újabb remek sorozatot szolgáltat a nézőknek és nekem.

4 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Elsőre az jutott eszembe, hogy: aki elvitte Alexet a földalatti akármiből az nem rendőr volt. Mona mondta, hogy hívta a zsarukat, de az az a pasi, aki a végén feltűnik, mint Mona barátja.

    Én azt nem értem, hogy Emilyéknek hogyan lettek ikreik, elvégre Emily és Wren sem volt iker (így nagyon, de nagyon ritka).

    Az, hogy hogyan jutottak ki az anyák a pincéből egy rejtély, soha nem fogunk rá választ kapni szerintem. De vannak még ilyen kérdések - mondjuk talán interjúkból még megtudunk egy-két dolgot.

    Ami szerintem siralmasra sikeredett az a Mona végejáték utáni jelenet. Az tök fölösleges volt. Meg Aria első ruhája - az olyan volt, mint egy E-bayről rendelt nem passzentos ruha...

    Valami még feltűnt, amit valahogy nem tudtam értelmezni. Alex ugyebár lefekszik Tobyval (ekkor már megvan Spencer lőtt sebe!) és aztán találkozik Wrennel és elmondja neki, hogy ha véget ér a játék hazamegy. És haza is megy és meglöveti magát, hogy még jobban hasonlítson Spencerre. De akkor már ott kellett lennie annak a sebhelynek, amikor lefeküdt Tobyval.

    (Viszont Troian zseniális volt, valamint nekem Julian Morris lövöldözős jelenetében nagyon tetszik az, amikor azt mondja "Oh come on. Alex" olyan idegesen-elnyújtottan.)

    Összességében nekem ez a finálé egyáltalán nem tetszett. Nem volt olyan, mint amilyet beharangoztak. Az 55. percig semmi sem történik gyakorlatilag.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel valószínűleg mesterséges megtermékenyítéssel jöttek világra Alison babái, így nem kell ikernek lenni hogy azok lehessenek neki. Gyakori a lombikbébiknél, hogy ikrek. Amúgy meg, elég az is ha a közeli rokonságban van iker, akkor már nagyobb a valószínűsége, és mivel Alison családjában akad pár iker, így az sem kizáró helyzet. De mondom, valószínűleg a mesterséges megtermékenyítés miatt lettek ikrek a lányok. :)

      Törlés
    2. Tényleg, ez teljesen kiment a fejemből. A genetika, meg a mesterséges :)

      Törlés
    3. Így is, úgy is felesleges volt ezt meglépni. Irreális az egész, főként 20 iker egy sorozatban. Mint valami rossz paródia. :D

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...