Már forog a Legendás állatok és megfigyelésük folytatása

Hatalmas sikert aratott a tavalyi évben bemutatott Legendás állatok és megfigyelésük első része, így kérdés sem volt, hogy hamarosan érkezik a folytatás. Bár erre még bőven várnunk kell, hiszen várhatóan csak 2018. november 16-án mutatják be, de addig is folyamatosan kapjuk a morzsákat a második részt illetően.

A történetből a jelek szerint 5 film fog készülni, hiszen már az első rész több, mint 800 millió dolláros bevételt hozott a konyhára, ami megsokszorozta a készítők költségeit, ami még a 200 milliót sem érte el. Természetesen a főszereplők ismét feltűnnek, köztük Eddie Redmayne, Johnny Depp, Alison Sudol, Dan Fogel, Katherine Waterston, Ezra Miller, Zoé Kravitz és persze ne feledkezzünk meg a fiatal Dumbledoret alakító Jude Lawról sem, aki újabb filmben mutathatja meg tehetségét. 

Ismét az 1920-as években járunk majd, de most Párizsba utazunk. A történet ráadásul ott folytatódik, ahol az első abbamaradt. A főhőseink hűségét teszi próbára a harc Grindelwalddal, a varázslóvilág pedig minden eddiginél veszélyesebbé válik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...