Chasing Life - Egy újabb évad vége, végül a sorozaté is lett

A Chasing Life tavaly júniusban indult el, akkor még nem tudtam, hogy végül sokat fog nekem még segíteni a széria. Szerethető karakterek, szépen kidolgozott történet, semmi túlzás és még szerelem is megtalálható volt, a minden héten megható rákos sorozatnak. SPOILERESEN folytatom!


A Chasing Life szerintem a világon sok millió embernek adott erőt, mégha ez a nézettségen nem is látszik. Éppen ezért nem értem meg, miért kellett befejezni. Igaz, hogy alig pár száz ezren nézték, de itt kellett volna akkor jobb promóciót adni neki. Nem elég, ha az alig ismert színészek kiteszi a közösségi portálokra, szükség lett volna nagyobb reklámra, amit sajnos nem kapott meg, így ez lett a veszte a két évadot megélt sorozatnak.

Ott kezdtük el, hogy April Carverről kiderül, hogy leukémiás, amit nem mondott el a családjának s és a a frissen szerzett szerelmének és sem. A nagybátyja kezelte, aki pedig nem hagyhatta, hogy a rokonok ne tudják, így April akarata ellenére derült ki minden és dőlt össze számára a világ, mikor tavaly júniusban elkezdődött a sorozat. Ami viszont végül mégis mindenkit megérintett, az a harc, amit a 25 éves újságíró véghez vitt. Nem adta fel, sem a kemoterápia után, sem a kísérleti kezelések leteltével. Igaz, hogy rengeteg dolog történt az életében, de, ahogy ő is mondta, többet élt, mint egy 70 éves. Mindent megtett, amit szeretett volna és nem lesz szomorú, ha végül meghal.

Időközben szakított Dominiccal, aki akkor tudta csak meg szerelme betegségét, amikor ő már kemoterápiát kapott és a kórházban ápolták. Azt is megértem, hogy miért tette ezt a lány, de végül azt is megtudtuk, hogy az édesapja hasonló dolgot követett el, de ott végül nem jött rá a család és meg is halt. Előtte megírt egy könyvet, ami végül a második évadban elég sok problémát okozott a családok között, hiszen az édesapának volt egy titkos szeretője egy másik városban, ahol szintén született egy lánya. Erről egyedül a nagybácsi tudott. Tehát volt itt rengeteg titok, amit le sem lehetne írni, de lényegében mind a rák miatt született meg és annak következményeit mutatja be.


Azt még nem is említettem, hogy nem Dominic volt April egyetlen szerelme a sorozatban. Leo-t, a gazdag örököst az utcán ismerte meg, majd kiderült, hogy ő is rákos, nem is akármilyen, hiszen agydaganata volt, amit meg is műtöttek. April négy hónapon át látogatta és mikor végre felépült, Leo nem akarta őt, de a lány nem csak a rákot nem adja fel, hanem a férfit sem. Harcolt érte és végül meg is kapta, hiszen a fiú elvette őt a második évadban, ami viszont mindenkit sokként ért, hogy Leo nem gyógyult meg teljesen. Természetesen az agydaganat megműtése mindig is hatalmas veszéllyel fog járni, így nála is keletkezett egy vérrög, ami miatt az esküvő után pár nappal el is hunyt. Ezt April nagyon nehezen fogta fel, de megbirkózott vele és az utolsó részben némileg tovább is tudott lépni. Talán, ha nem lenne vége a sorozatnak, akkor Dominiccal is minden rendben lenne, de sajnos ezt már nem tudjuk meg.

Egy dolog zavart az egésszel kapcsolatban, mégpedig, hogy úgy zárták le, hogy April feladta. Az utolsó kockák abból álltak, hogy nem harcol többet. Szerinte eleget élt és nem akar még egy kemoterápiát, ami megint tönkreteszi. Nem lehetett volna így befejezni. Sejthették a sorozat végét, mégis meglépték ezt, ami nekem nagyon fáj és szerintem hatalmas hiba volt a készítők részéről.

Szeretnék említést tenni még Brennáról, aki April húga és sokat tett hozzá a sorozathoz. A lány sokáig nem tudta, hogy melyik nemhez is vonzódik. Volt lányokkal, hiszen szerelmes lett Greerbe, majd jött a srác, akiről végül kiderült, hogy neki adott csontvelőt. Természetes, hogy belé szeretett, vele is ment a bálba, ám a srác rosszul lett és a kórházban megmondta, hogy a gyógyulásra szeretne koncentrálni. Az a helyzet, hogy egy rákos testvér mellett nem lehet egyszerű, ám nem szabadott volna ennyire elhanyagolni Brennát sem, hiszen ő még kiskorú is. Az édesanyjának is jobb dolga akadt, hiszen összekeveredett a nagybácsival, aki végül elköltözött, majd vissza és a titkaira is fény derült. Néha úgy éreztem magam, mint egy szappanoperában, csakhogy sokat néztem azokat régen, így engem különösebben nem zavart. Egyszerűen kellemes és elgondolkodtató perceket élhettem át a sorozattal és kicsit át is tudtam élni némelyik szereplőt, hiszen sajnos én is elveszítettem valakit és nem véletlen, hogy sok rész alatt hatódtam meg, de ez az élet rendje. El kell fogadni azt is, ha mi leszünk betegek és ott lenni azokkal, akik rákosak lettek. Aprilnek ott volt a családja és a legjobb barátnője is, ti is legyetek ott annak, akinek szüksége van rá, hiszen egyszer ti is segítségre fogtok szorulni.

Értékelés: Lehet, hogy egy kicsit hosszú kritika lett és nem mindennapi, hiszen nem szidtam és dicsértem, egyszerűen leírtam a véleményemet. Nem gondolom, hogy a Chasing Lifet valaha is tudom egy sorozatnak tekinteni és számokkal értékelni, mert ez nem az a széria. Ez egy tanulságos és kellemes sorozat és, ahogy írtam a bejegyzés elején: több millió embernek segíthetett valamilyen formában. Legalábbis én ezt remélem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...