Könyv- és sorozatkritika - Collen Hoover: Confess

Collen Hoover minden egyes alkalommal képes újat mutatni, nem véletlen az sem, hogy minden második könyvkritikám hozzá kapcsolódik. A Confess ráadásul nem is egy akármilyen sztori. Számomra kicsit eltér a Hopeless-től vagy épp a Velünk véget ért-től, ám az írónő stílusa remekül felismerhető. A továbbiakban szándékosan nem sokat írok a cselekményről, mert nehéz lenne úgy, hogy ne spoilerezzem el magamat.

Azt már tudjuk, hogy Ms. Hoover kizárólag komoly témához tud nyúlni, így nem lepett meg, hogy innen sem hagyta ki. Egy valamit viszont már az elején megemlítenék. Ez a kötet számomra teljesen más élményt és hangulatot nyújtott, mint bármely másik alkotás. Már az első oldalakon olyan érzésem támadt, mintha egy teljesen más világba csöppennék. Ahhoz képest, hogy én a hosszabb leírásokat szeretem, ez a könyv még a háromszáz oldalt sem érte el, mégis olyan mély benyomást keltett, mint még soha semmi.

"– Örökké szeretni foglak. Még akkor is, amikor már nem tudlak. (…) 

– Én is örökké szeretni foglak. Még akkor is, amikor már nem kéne."

Auburn 15 évesen lett szerelmes. Adam 16 évesen lett halálos beteg. Ezt a kettőt összeadva már önmagában is egy igazán érzelmes irományra számíthattunk. Ám itt nem volt még vége. A prológus sokkja után azonnal ugrottunk öt évet az időben, ahol a lány már felnőtt, Adam pedig már csak a szívében él. Ekkor találkozik össze Owen-nel, aki egy igazi művész lélek. A festményei egyediek, a gondolkodásmódja már kevésbé. 

Mondhatnám azt, hogy tipikus szerelmes regényt vettem a kezemben, ám kicsit sem volt ez így. A Confess lett az egyik kedvenc könyvem és nem feltétlenül a történet miatt. Képtelen lennék elmagyarázni azt az érzést, amit bennem keltett, ám mégiscsak muszáj lenne, hamár egy kritikát írok. A helyzet az, hogy kicsit sem kedvelem a művészetet, a Vallomás viszont még a festészetet is érdekessé tette számomra. A legjobb az egészben, hogy az oldalakon még a művek is megjelentek teljes valójukban. Az, hogy nem csak festett, hanem mindezekhez vallomásokat használt fel címként, sokat hozzáadott a sztorihoz. Owent nehezen szerettem meg, gyanús volt és kicsit sem érdekes. Aztán jött a nagy bumm, ami miatt nem tudtam nem megkedvelni. 

A fiúnál sokszor éreztem úgy, hogy tipikus tiniregénybe illő pasas. Kedves, aranyos, vicces és sokat segít Auburn hangulatán. Végig kétes érzéseim volt őt illetően, bár a lány is valahogy más volt a megszokott főhőstől. Talán amiatt volt ez így, mert ez a regény hihető. Minden, ami történt, teljesen valóságosan hat, és Collen hús vér embereknek írja le a két fiatalt. 

"Ha valaki igazán szeret téged, akkor sokkal fontosabb neki az élvezet, amit ő okoz teneked, mint amit te okozol őneki."

Természetesen itt nem volt vége. Nem csak, hogy összetalálkoztak, de nagyjából két alkalom után egymásba is szerettek. A jelenetek annyira tökéletesek voltak, mint kevés könyvben. Maga a történet nem annyira eredeti, ám a párbeszédek miatt úgy éreztem, mintha egy valóságos világot mutatna be. Auburn és Owen szerelmének kivirágzása kicsit sem volt csöpögős, vagy hatott soknak. Egyszerűen és hűen ábrázolta az írónő, milyen az, ha valaki ennyire nehéz helyzetben van, mint a lány. A pár ugyanis nem lehetett együtt. Auburn-nak egy hatalmas titka volt, amelyet szinte senkivel sem osztott meg ezidáig. Nem lövöm le a poént, hiszen nem lenne értelme az olvasásnak, ám annyit elárulhatok, hogy ennyi vörös pöttyös után is le tudott sokkolni.

Aki követte a könyv sorsát, az tisztában van vele, hogy sorozat is készült belőle. A miniszéria Katie Lecrec (Switched at birth), illetve Ryan Cooper (Eye Candy) főszereplésével készült el. Egy évad, 7 rész, hétszer húsz perc. Mindössze ennyit kapott a könyvadaptáció, de ez is elég volt ahhoz, hogy megfogjon. Itthon nem került bemutatásra és ne tudjátok meg, hogy mennyit kutattam érte, hogy meg tudjam nézni. Se felirat, se online verzió. Szinte semmi nyoma az interneten, amit nagyon sajnálok.

A széria sokban eltér a kötettől, ám ezek az apró, vagy épp nagyobb változtatások kellettek ahhoz, hogy élvezni lehessen. Véleményem szerint, önálló sorozatként nem állná meg a helyét. Én közvetlen az olvasmány letétele után néztem meg, és így azt mondhatom, hogy tökéletesen kiegészítette a történetet. Egyetlen egy nagyobb dolog van, amit sajnálok, mégpedig Owencica jelenléte, vagyis az, hogy itt nem volt igazi macska. A sorozatból ezt kihagyták, így egy kis hiányérzetem támadt. A több apróság mellett nagyobb volumenű változás volt a szereplők életkora. Míg az eredeti műben Auburn alig 21 éves, itt már 25 is elmúlt. Ha elolvastátok, akkor értitek, hogy ez a négy év miért is annyira fontos.

A színészek tökéletes választásnak bizonyultak, a rendezésért pedig csillagos ötös jár. Az a kémia, ami a két karakter között volt, olyan, mint a fehér holló. Imádtam minden egyes mozdulatukat. Katie játéka számomra furcsa volt, hiszen korábban siketnémaként láttam éveken keresztül. Ettől függetlenül, véletlenül se cserélném le, Owent meg aztán pláne nem. Szinte ijesztően összeillettek. 

Értékelés: 10/10. Tudnék benne hibát találni, ha nagyon akarnék, de ez így volt tökéletes. Kikapcsolt, meghatott, elgondolkodtatott. Nem várok mást egy könyvtől sem, és szerencsére a Confess-től megkaptam ezt. Szerintem sokkal, de sokkal jobb volt, mint a Velünk véget ér. Tudom, hogy sokatoknak az a kedvenc Collen Hoover kötete, ám engem ez sokkal mélyebben meghatott. Valóságosabb és szerethetőbb volt Auburn és Owen története, mint eddig bármelyik, amit olvastam.
A sorozat inkább kiegészítette a könyvet, mintsem adaptációként remekelt volna. Az a közel két és fél óra pedg tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy bemutassa a pár szerelmi sztoriját.