Januári olvasmánylista

Hamarosan letudom a következő vizsgaidőszakot és temérdek időm szabadul fel, amit olvasásra tudok fordítani. No persze eddig sem akadályozott a kötelező tanulás, ám mégis kellemesebb úgy leülni és elveszni egy alkotásban, hogy tudom, mára már semmi gondom. 


Már tavaly is sokkal több kötetet olvastam el, mint arra számítottam, de ezt idén még jobban növelni szeretném. Sosem árt a szókincs növelése és erre a legjobb megoldás a kedvenceim kézbe vétele. Egyenlőre még kevés lehetséges megjelenésről tudok 2018-ra, így maradnak azok a könyvek, amiket nem sikerült elolvasnom a tavalyi évben. A következő terveim vannak januárra:

Mia Sheridan neve egyenlőre ismeretlen számomra és, ahogy azt már az őszi premieres cikkemben is jeleztem, az Archer's Voice című művének borítója olyannira megfogott, hogy felvettem a listára. Valószínű ezzel indítom majd a hónapot és egyben az évet is. Sok jó kritikát kapott, így alig várom, hogy elmerülhessek benne!

Jennifer L. Armentrout Perzselő csókjának első része azért érdekes számomra, mivel az írónőtől már olvastam fantasyt és romantikus alkotást is egyaránt. Az Obszidián a mai napig az egyik kedvenc sorozatom, így rettentően várom, hogy egy újabb világba cseppenjek, amit Jennifer alkotott.

Nem vagyok benne biztos, hogy képes vagyok lezárni a Gyönyörű sorscsapás című történetet. A Maddox-fivérekről már írtam egy kritikát tavaly, mindazt úgy, hogy még visszavolt a befejező rész. A Gyönyörű búcsúzásban karaktereink már idősebbek és feleségeik is máshogy állnak az élethez. Ami pedig a nyomozús szálat illeti, kíváncsi vagyok, mi lesz a végeredménye az éveken át tartó munkának.


Ha sikerül kikapnom egy hidegebb téli hétvégét, akkor belevetem magam Catherine Rider Csók New Yorkban című alkotásába. Sem az írónőt, sem a könyvet nem ismerem és kritkákat sem találtam róla, ám a borítója alapján tipikusan az a mű, amely már szinte csöpög a romantikából. De ki ne szeretne egy havas szombat délután egy ilyet a kezébe venni?

Amin még erőteljesen gondolkodom, hogy talán beszerzem, az a Szolgálólány meséje. A történettel az a helyzet, hogy nagyon megfogott. Sorozatban láttam is az első részt, ám valahogy úgy érzem, itt a kötetre lesz szükségem, hogy igazán élvezni tudjam. Tőlem szokatlan módon tetszett meg a sztori, amely a jövőben játszódik és kicsit sem a szerelemről vagy a pozitívumokról szól. Egy igazán szívbemarkoló és komoly témát dolgoz fel.

Időmtől függően még két könyv van a listán, de lehet, hogy ők már átcsúsznak februárra. Az egyik Karina Halle Túl közel hozzád című kötete, a másik pedig L.A.Casey Gyere haza! irománya. Keveset tudok róluk, ám annál jobban érdekelnek. Meglátjuk mi lesz velük, de az biztos, még télen ki akarom végezni őket! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...