Véget ér a The Fosters, de érkezik a spin-off

Bombaként robbant a hír tegnap, miszerint egy három részes fináléval zárul a Freeform sikersorozata, a The Fosters. A szériát öt éve Jennifer Lopez neve által futtatták fel és úgy látszik, ennyit bírt. Bár a nézettsége nem kimagaslóan jó, a Pretty Little Liars lecsengése után a csatorna egyik legjobbja. Éppen ezért történhetett meg az, hogy két főszereplőt kiemelve, érkezik a spin-off


A Freeform döntése azért is meglepő, mert öt évad után a 100. résszel fog búcsúzni a sorozat, legalábbis ebben a felállásban. Aki követi a szériát, az tudja, hogy jelen vannak a legtöbb közösségi portálon. Ebből adódóan a színészek is előszeretettel posztolnak róla. Két kiemelkedő színésznő van, akit talán többen ismernek, mint a többieket. Maia Mitchell itt kezdte meg pályafutását, közben pedig leforgatott két Disney-filmet is. Cierra Ramirez, akivel mellesleg legjobb barátnők, szintén nagy népszerűségnek örvend hazájában. Így nem is csoda, hogy kettőjükről fog szólni a spin-off sorozat, amelyről még nem sok információnk akad. Annyi biztos, hogy a három részes finálé kvázi felvezeti az újoncot, amely jövőre érkezik a Freeformra. A két hölgy már felnőttként tengeti majd mindennapjait Los Angelesben, és tulajdonképpen erről is fog szólni a testvérsorozat. 

Szerintem a készítők úgy döntöttek, ideje lenne a vérfrissítésre, de mindehhez kell egy-két olyan színész, aki az eredeti felállásból érkezik. Ezek szerint Maiat és Cierrát tudták meggyőzni, hogy maradjanak és továbbvigyék a Fosterek életét. Természetesen az sem kizárt, hogy a többiek feltűnnek a későbbiekben, hiszen egy családról beszélünk, ám ők nem lesznek kulcskarakterek a továbbiakban. 

A lehető legjobb ötletnek tartom lezárni és újrakezdeni mindent. A The Fosters is kifújt már, újra és újra ugyanazokat a köröket járjuk, főként Callie életében. Mindig Brandon és valaki más között őrlődik, Mariana pedig nem tud felnőni. Épp itt volt az ideje a változtatásnak és szerintem a két név pont elegendő lesz ahhoz, hogy pár évadon át továbbvigyék a sorozatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...