Könyvkritika: Jennifer L. Armentrout: Stay With Me

Ahogy Colleen Hoover esetében, úgy Jennifer L. Armentrout-nál sem találtam még olyan alkotást, amely ne fogott volna meg az első pillanattól. Igaz, ami igaz, a Várok rád sorozat a legjobbak között van és nem volt olyan része, amelyet ne szerettem volna. A Stay With Me, azaz Maradj velem! egy kicsit más irányba ment el a megszokottól, ám még így is megmaradt az a fajta szerelmi történet, amelyet az írónőtől megszokhattunk. 


A karácsonyfa alatt olvasva kicsit más hangulata volt a könyvnek, mint amiről amúgy szólt. Calla egy érdekes személyiség, akit sorozat korábbi részeiből már ismerhettünk. A Stay with me az ő történetét bontja ki és írja le 600 oldalon keresztül. Bizony, egy igazán vaskos kötetről beszélünk, amelyet nem lehet egy nap alatt kivégezni. 

Calla végre nem a tökéletességet mutatta be, hiszen egy tűzeset folyamán az egész teste megsérült, az arcáról nem is beszélve. Ennek okán nem került még kapcsolatba egy férfival sem. Hiába kívánta őket, képtelen volt közel engedni őket magához. A történet elején megtudja, hogy az alkoholista és drogos anyja az összes félretett pénzét elköltötte, nem is beszélve arról, hogy a nevében vett fel hitelt. A lánynak így haza kellett térnie, hogy számon kérje őt, ám Mona természetesen nem volt sehol. A kocsmába betérve találkozik össze Jax-el, aki azonnal szemet vet a lányra. Gyorsan is tűnt az elején ez a nagy odaadás, ám a későbbiekben mindenre fény derül. 



"A hazugságokból épített kártyavár sokkal gyorsabban omlott a fejemre, mint előre sejthettem volna."

A túl hosszú könyvek árnyoldala, hogy legtöbb esetben már sok a túlzás és kellően megutáltatják magukat a karakterek a sok önmarcangolással és szenvedéssel. Itt sem volt másként, mert a végére már kezdtem én is unni a sok nyavalygást. Bár megértettem, hogy a lány miért nem akar egy férfit sem maga mellé engedni, egy idő után már túl sokká vált. Jax győzködte, hogy mindez őt nem érdekli, de mikor már az ötödik alkalommal sem akart előtte levetkőzni, nem voltam annyira megértő, mint a férfi. 

Viszont ami miatt értékelhető volt a könyv, az a krimi-szál. Igaz, ami igaz, nem egy ebben a témában íródott alkotásról van szó, hiszen a hangsúly mégis csak a romantikán volt, ám nagyot dobott a történeten az elrablás és aggódás. Csakhogy emiatt hiányoltam a több akciót is. Túl gyorsan és egyszerűen zárták le a sztori ezen részét és, ha már belekevertül a maffiát, akkor abból sok mindent ki lehetett volna még hozni. A potenciál adott volt, csak épp nem sikerült kihasználni. 

"Ha én valamit meg akarok kapni, akkor mindent megteszek, hogy megszerezzem. Az élet túl rövid ahhoz, hogy elvesztegessem."

A mellékszereplők szintén sokat adtak a történethez. Calla kiskori ismerősei, de még Camék is sokszor feltűntek a sztoriban. Ez utóbbit nagyon szerettem, hiszen korábban már megismerhettük őket és a legtöbb esetben szeretjük is a társaságot. Na ehhez adjuk hozzá még a humort és az erős kapcsot is a lányok között. Imádtam a jeleneteiket és talán még hiányoltam is belőlük többet, bár tudom, ez már nem róluk szólt.

Értékelés: 10/7. Mindent összevetve nem volt egy rossz kötet, ám messze alulmaradt korábbi társainál. A Bízz bennem!-et semmi sem tudja felülmúlni, az igaz, de megközelíteni meg lehetett volna. A negyedik rész Reece zsaruról és kiszemeltjéről, Roxyról fog szólni. Őszintén szólva az ő történetüket még kevésbbé várom, de remélem meglepetést fog velük okozni Jennifer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...