The Vampire Diaries - Minden, amit a fináléról tudni lehet

Új The Vampire Diaries sorozatzáró spoilereket árult el Julie Plec, a széria kreátora. Ebből megtudtuk, hogy Nina Dobrev visszatér, de nem csak Elenaként, hiszen Katherinet is láthatjuk majd, a sok visszatérő mellett, mint Jeremy, John, vagy akár Vicky, de még Sara Canningot is látták a forgatáson. (Tehát visszatekintések lesznek dögivel.) Nagy esély van ezek mellett Caroline-Klaus jelenetre, ami jelzi, hogy a The Originals és Vámpírnaplók idővonala a sorozat végére összeér. Az utolsó jelenet a Salvatore panzióban játszódik, Kai története pedig nem fog happy end-del végződni. (Ki gondolta volna?) Még mindig lesznek visszatekintések a múltra, illetve Elena és Damon is egymással szembe kerül az utolsó részben. (Ez most komolyan spoilernek számít?)
Az utolsó pedig, amit szerintem már minden rajongó tud, hogy egy főszereplő meg fog halni a fináléra/ban. Sok teóriám van, egy egészen hihető is, hiszen Caroline és Stefan esküvője már biztos és le merem fogadni, hogy nem véletlenül került az is nyilvánosságra...nem hiszek a köztük lévő happy endben sem. Ráadásképp az is kiderült, hogy nem csak visszatekintés lesz, hanem a jövőbe is bepillanthatunk.

Természetesen a színészek is beszéltek a befejezésről. Paul Wesley elmondta, hogy megkönnyezte az utolsó rész forgatókönyvét, hiszen egy szakasznak vége az életében és a rajongókéban is. A Nina Dobrev-vel való utolsó jelenete nagyon érzelmes volt számára, hiszen soha többet nem játszhatnak együtt már, mint Elena és Stefan.

"Egy meghatározó szerelem volt az övék a sorozat történetében. Elbúcsúztunk egymástól, hiszen már nem játszhatunk együtt többet, mint Elena és Stefan. Nagyon érzelmes pillanatok voltak." 

A sorozat záró epizódjának címe "It Was Feel Epic", mely március 10-én kerül levetítésre, ezzel 8 évad és 171 epizód után búcsúzik a rajongóktól a The Vampire Diaries. 
A finálé előzetese és a promóciós képek lejjebb megtekinthetőek! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...