Március 31-én végre megérkezik a Tizenhárom okom volt című széria, melynek premierje már évek óta esedékes. A Jay Asher regénye alapján készült sorozat készítésében a híres énekes- és színésznő, Selena Gomez is részt vett, aki az eredeti tervek szerint főszerepet alakított volna. A Nteflix újdonságát 13 részre tervezték, mindegyik videó kazetta egy-egy részt fed majd le. Főszerepben Katherinte Langford, aki Hannaht alakítja majd, illetve a többiek Dylan Minnette, Derek Luke, Brandon Flynn, Justin Prentice, Alisha Boe, Christian Navarro, Miles Heizer és Tommy Dorfman.
Egy kisebb előzetest már hetekkel ezelőtt megosztott az énekesnő, ám most egy hosszabb beketintést kaptunk a filmből. Ebből az is kiderül, hogy nem ragaszkodtak teljesen a könyv menetéhez, de nem is tértek el attól teljesen, így a mondanivalója megmarad, de mégis élvezhető lesz minden egyes perc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése