The Royals - Vége a 3. évadnak

Az eddigi legjobb évadot kaptuk idén a The Royals készítőitől. Egyszerűen zseniális, amit művelnek ennyi drámával, nem csoda, hogy sokan a Gossip Girl-höz hasonlítják. Tény, hogy valóban egy csöpögős és túlzó szériáról beszélünk, de különösképp nem érdekelt, mert imádtam az egészet, főleg az évad végére. 


Még a második évad közepe fele megakadtam tavaly, felirat és kedv híján. Majd megérkezett a fordítás, vészesen közeledett a harmadik évad, így bepótoltam. Nem is kellett megbánnom. Bár annak a szezonnak a befejezése sem tetszett különösen, a mostaniba beleszerettem, egy nagyobb spoileres dolog ellenére, amiről a későbbiekben írok azoknak, akik nem bánják, ha tudnak róla.

A szezon nagy része Eleanor és Jasper szerelmi viszonyáról szólt, amit cseppet sem bántam. Bár a végégre kicsit nyálassá vált a pasi, amit mindig utálok, ha egy sorozatos kapcsolatról van szó. Eljátsszák, hogy egy kemény pasi beleszeret egy majdnem tökéletes lányba, a végére meg egy pipogya és nyálas férfivá válik, aki bármit megtenne szerelméért. Ezeket a nagy pálfordulásokat nem szeretem. Maradjon meg keménynek, de ettől még lehetnek érzései, hiszen mégiscsak egy testőr.


Liam szerelmi életéből sem maradtunk ki, bár őszintén megmondom, hogy választhattak volna más színésznőt Kathryn szerepére, mert az elején azt hittem, az első évados barátnője, Ophelia tért vissza. A mai napig nem bírom őket megkülönböztetni, lehet, hogy szándékos - bár azt nagyon kétlem -, elég béna húzás volt a castingosok részéről. Arról nem is beszélve, hogy a béna sztori, miszerint (SPOILER!) Robert életben van és valójában az ő volt szerelme is egyben a lány, nálam kihúzta a gyufát. Tehát maga az évad tetszett, összességében jó volt, viszont ez egy tipikus szappanoperás dolog, hogy egy szigeten ragad valaki hónapokra, majd véletlenül előkerül és hopp, gyorsan meg is választjuk őt királynak Cyrus helyett. Kétlem, hogy ez valóban így működne, de mondjuk, hogy igen. Akkor sem értem, hogy minek hozták be Robertet ennyi idő után. Főleg, hogy már az első részben érezhető volt, nem tiszta szándék vezérli. Idegesítő volt látni, hogy senki sem veszi észre Liamen kívül, aki meg véleményem szerint még túl is reagálta a dolgot a végére. Értem én, hogy ő akart a király lenni, de ugyanmár, nem hozza be a lemaradást röpke 2-3 hónap alatt. Kicsit zagyva lett ez a királyi történet mióta Simon meghalt. De azért kíváncsi vagyok, mit hoznak ki a negyedik évadból, most, hogy Robertet megkoronázták a harmadik szezon utolsó perceiben. 


Anyuci, azaz Helena, idén főleg csak dísznek volt. Irányítottak a gyerekeket, magánéleti szálat nem igen kapott, ha szerencsétlen boldog is volt, rögtön eltették láb alól a párját. A Spencer-rel való kalandja még érdekessé is válhatott volna, ha Robert nem rúgja ki az utolsó részben, bár kétlem, hogy sokáig kéne nélkülöznünk, most, hogy ezt a királynő is megtudta. 

Cyrus szála kissé lapos és unalmas volt, főleg a rákos sztori után. Nem kezdtek vele igazán semmit, nade majd most. Liam ugyanis ugyanabban a cipőben jár, mint Cyrus. Ő a kisebb testvér, aki sosem kaphatja meg a trónt. Tényleg szeretném, ha ezt majd nem zavarják le két rész alatt és láthatjuk őket szervezkedni, esetleg akár még bosszút is állni. 


Robertre visszatérve még egy mondat erejéig. Láthattuk ugye, hogy Kathryn párja, persze csak játszott vele, ez már az elejétől látható volt számomra, de kiderült, hogy végig tudta, a lány kavart az öccsével, ezért eszében sincs elvenni őt és királynévé tenni. Helyette azonban ez számomra tök értelmetlen húzással állt elő, hiszen Wilhelminát nevezte meg első jelöltnek, akit később el is venne feleségül. Bár az indokát nem értem, nem is akarom már ennyi kavarás után, de kíváncsi leszek, mi lesz ebből az egész Robert sztoriból, ami így leírva, egyre rosszabbul hangzik.

Értékelés: 10/8. Mindennek ellenére szerettem az évadot, köszönhetően ez annak, hogy régen sok szappanoperát néztem és itt talán még kicsit vissza is vesznek belőle. Ajánlani csak Gossip Girl rajongóknak tudom, akik nem félnek a szálak összegabalyodásától és a mindenki összejön mindenkivel sztoritól. Én szerettem, a többit döntsétek el magatok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...