The Vampire Diaries - A kedvenc párosok

Eddig leírtam, szerintem, hogy kéne végződnie a sorozatnak és összegyűjtöttem a legjobb epizódokatlegjobb zenéket, illetve a kedvenc karakterek listáját. A mai napon pedig érkeznek a kedvenc párosaim. Itt nem feltétlenül szerelmi kapcsolatokra gondolok, hanem baráti vagy ellenséges párosokra is.


Már tudhatjátok az előző bejegyzésekből, hogy én az elején Stelena-fan voltam. Nem is akármilyen. Ha Elena ember, szerintem vele van a legtöbb esélye és az a tiszta szerelem, ami köztük volt, arra vágyik mindenki. Hiába vagy Delenás, szerintem téged is megérintett az ő kapcsolatuk, hiszen sokat tanulhattunk tőlük. Velük kezdődött a sorozat...velük is ér véget?


Fogalmam sincs, hogy mikor kezdtem rajongani a Delena párosért. Talán valahol a második évad végefele. Már nem emlékszem, csak azt tudom, hogy egyre erősebben éreztem a kémiát köztük - egészen a sztárpár szakításáig. Nagy kérdés számomra, hogy miképp boldogulhatnának ők ketten emberként és egy családként. Ők inkább az az erős vonzódás kategória, amiből nem biztos, hogy egészséges kapcsolat kerekedne hosszútávon, hiszen Damon imád vámpír lenni, mégha erről le is mond a lány kedvéért. Ma éjjel kiderül, mi az ő sorsuk?


Mondanám, hogy Caroline és Tyler is a kedvenc párosaim között van, de a lánynak mindenképp Klaus mellett kellene kikötnie, ezt a férfi is megmondta. Ő lesz az utolsó szerelme, így bármi lehetséges a Vámpírnaplók vége után is akár, bár egyenlőre kicsi az esély arra, hogy Candice csatlakozzon a The Originals stábjához, hiszen akkor velük is kellett volna forgatnia egyszerre, ami, mint tudjuk, nem fordult elő.


Jeremy és Bonnie egy kérdőjel sokak számára, hiszen a srácot sokan Anna-val tudták elképzelni, a lány pedig előtérbe került az Enzoval való kapcsolata miatt, amit a rajongók jó ötletnek tartottak. Személy szerint és őket kettesben tudom elképzelni, annak ellenére, hogy Jer Elena kisöccse és ez Bonniet sokáig zavarta. Aranyosak és szerethetőek voltak együtt és hiányoznak. 


Ha nem szerelmi kapcsolatról beszélünk, akkor kétségkívül Lexi és Stefan az én kedvenceim. Bár sajnos a lány keveset szerepelt a széria során, de amikor itt volt, mindig tökéletes alakítást nyújtott és jókor volt jó helyen. Bármilyen formában képes volt segíteni a barátjának, vagy akár még az általa kevésbé kedvelt Damonnek is. Nagyon hiányzik a színésznő és a karakter is.


Van, aki nem kedvelte meg már az elején a Rick és Damon párost? Azok a szövegek, amit a tanár lenyomott neki az elején, mikor még ki nem álhatták egymást! Komolyan nagyon hiányzonak ők is és az egymást ugratásuk is. Ha róluk beszél valaki, rögtön eszembe jut a bár és a pia. Ez már beteges!


Stefan és Klaus, barátok...ellenségek? Ki tudja már? Az biztos, hogy barátokként kezdték, ellenségek lettek, de a legutóbbi álláspont szerint ismét barátok. A kérdés az, mit szól majd Klaus ehhez az esküvőhöz, ami az előző részben lezajlott? Nagyon kíváncsi leszek arra a Caroline és Klaus jelenetre, ami várható a befejező epizódban.


Ők már nem páros, hiszen Bonnie, Damon és Kai nem kedvelték egymást, aztán a lány és a vámpír kapcsolata átalakult és együtt gyűlölték a boszorkányt, ami nem csoda, hiszen elválasztotta őket Elenától. A színész nagyon nagyot alakított és örülök, hogy végül nem megölték, hanem egyszerűen megint kapott egy saját börtönt. Nem is kell mindenkinek happy end!


Katherine vs. Mindenki
Katherine mindenkivel harcban volt. Már nem tudnám megmondani, kit utál a legjobban, de szerintem ez ma még kiderül. Mindent félretéve, a lány sok mindenen ment túl élete során és nem csodálkozom azon, amiket tett. Valahol meg is értem őt és hiányozni fog az állandó felbukkanása, mint például, hogy ő a pokol úrnője. Nem tudom, hogy jött ez az ötlet a készítőknek! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...