The Vampire Diaries - A kedvenc karakterek

Már összegyűjtöttem nektek a sorozat legjobb zenéit és legjobb epizódjait, még egy kis teóriát is megosztottam veletek. A mai napon pedig a kedvenc karakterjeimet vesézem ki nektek. Nem feltétlenül csak főszereplőkről lesz szó. Sőt, abból talán csak egy-kettőt sorolnék fel. Inkább elfeledett karakterekre emlékeznék, hogy rájuk is méltón emlékezzünk a holnap éjjeli finálé előtt.


Damon Salvatore

Most komolyan. Ki ne szeretné? Még a Stelena-fanok is titkon imádják kedvenc vámpírunkat és bár engem az első részek alapján nem fogott meg, azért csak sikerült belé szeretnem. Nem azért, mert mindenki szereti és ez menő, hanem, mert egyszerűen annyira zseniális a karaktere, hogy nem lehet, nem észrevenni. Mindenhol ott van, mindenkit idegesít és mindenki imádja. Legalábbis az elején. Most, hogy hamarosan vége az egésznek, ő is átértékelődött a szememben és nem azért, mert nyálasabb és drámaibb lett, hanem, mert már nem az a férfi, aki az elején volt. Elena miatt jobbá vált és bár jót tett neki, azért valahogy hiányzik a régi énje.


Elena Gilbert

Persze, most mondhatjátok, hogy sablonos kedvencek és a többi, de nem így van. Bár szeretem Caroline-t, Bonniet például nem igazán, mégis Elena volt a kezdetektől az egyik kedvenc női karakterem. Az, hogy Nina négy nőt is így el tudott játszani, az meg már tényleg profizmus. Bár sajnos néha nagyon azt láttam, hogy nem elég tehetséges, erre nem lehet azt mondani, hogy egyáltalán nem az. Valahol a kettő között. Elena karaktere Stefan mellett volt az igazi emberként, vámpírrá válása után pedig egyértelműen Damon mellett tökéletes. Kérdés már csak az, most, hogy ember, mit kezdenek vele? Damon kész mellé állni és emberré válni, de, hogy ez mennyire lesz jó az ő jövőjüknek, azt senki sem tudja.


Elijah Mikaelson

Tény, hogy Elijah még velünk marad, hiszen bár a Vámpírnaplókban kezdett, később lehetőséget kapott a The Originalsban is, így ott még egy évadig még biztosan élvezhetjük a társaságát. Ennek ellenére nem hagynám ki ebből a felsorolásból, hiszen nagyon nagy kedvencemmé vált, ami főleg a színésznek köszönhető. Rá lehet azt mondani, hogy tehetséges. A gesztusai, a megmozdulásai, minden, ami Elijah, el sem lehetne képzelni más színész alakításával.


Kai Parker

Szintén egy nagy közönség kedvenc mellékszereplő, akit nagy örömömre, visszahoztak az utolsó epizódokra. Nagyon nagy arc Kai és már a börtönvilágban megkedveltem. A színész szerencsére velünk marad, hiszen számos másik sorozatban kapott azóta szerepet, de Kai hiányozni fog. Humoros, drámai és ez a "nem érdekel semmi"-énjébe szerettek vele szerintem sokan. 


Lexi Branson

Nem titok, hogy Lexi az egyik, ha nem a kedvenc karakterem. Ne kérdezzétek, hogy miért? Egyszerűen így van. Imádom a Stefannal való barátságát. Ahogy már akkor próbált Elenára hatni, hogy fogadja el a férfit. Mindenkinek segíteni akart, holott ő sem volt egy szent, de talán pont ezért kedveltem meg igazán. Tény, hogy a színésznő is nagy kedvencem és sajnálom, hogy viszonylag kevés szerepet kap, de Lexi mindig is velem marad, mint kedvenc mellékszereplő.


Vicki Donovan

Az egyik legerősebb és legtökösebb női karakter volt. Nem félt és jókat bulizott. El tudott lazulni a sok hülyeség ellenére, ami a városban folyt. A Damonnal való jelenetei pedig bármikor képesek megmosolyogtatni. Sajnáltam, hogy kiírták, de végül örülhettem, hiszen több alkalommal is viszont láthattuk, mint az utolsó részekben is.

Felsorolhatnék még számos színészt és karaktert, akik a kedvenceimmé váltak, hiszen vannak még rengetegen. Hayley, akinek az elején funkciója sem volt és láss csodát, jobban megkedveltem, mint Elenát vagy bárki mást. Ott van még Kol, aki szintén nagy változásokon esett át. De őket nem akarom belekeverni, hiszen a személyiségüknek a változása már főképp a The Originalsnak köszönhető, annak pedig szerencsére még nincs vége.

Ha nem beszélünk az Ősökről, akkor még olyanokat tudok felsorolni, mint Caroline, Jeremy, Anna, Sybil vagy épp April. Annyi karakter volt, aki szerethető, vagy egyszerűen csak felkavarta a port és jót tett a sorozatnak, hogy képtelen lennék mindenkire kitérni. Szerintem így is eléggé leszűkítettem és bár ott van Damon és Elena - hiszen nem hagyhattam ki őket - mégis úgy érzem, hogy Stefan az, aki még belopta magát a szívembe, annak ellenére, hogy nincs a felsorolásban. Nem a főszereplőkre akartam kitérni, így visszavettem belőle. Egy percig se higgyétek, hogy Stelena nálam megszűnt létezni, mert nem így van, titkon még mindig remélem egy kicsit, hogy végül egymás mellett kötnek ki, hiszen a sorozat elejét nem tudom kiverni a fejemből. Márpedig ott ők voltak a legjobbak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...