Újabb dallal jelentkezett Colton Haynes

A színész több területen is aktívan mozog. Színészként láthattuk korábban az MTV sorozatában, a Teen Wolf-ban, illetve a CW képergényes szériájában, az Arrow-ban. Utóbbi következő szezonjára sok-sok év után most ismét visszatér állandó szereplőként. Colton már több dalt is felénekelt, a legtöbbet Travis Atreo barátjával. Korábban vettek már fel karácsonyi számot, illetve tavaly Thomas Rhett és Maren Morris közös alkotását, a Craving You-t is felénekelték. 


Most ismét együtt dolgoztak, ám a legújabb műven csak Mr. Haynes-Leatham-et lehet hallani. A Man ut Sucks című szerzeményt maga a színész-énekes írta, amely alatt a már említett barát, Travis gitározik a háttérben. A legújabb dalát akusztikus verzióban tette közzé elsőként, bár ezt már szinte megszokhattuk tőle. Én személy szerint azóta imádom, amióta először meghallgattam. egy igazán érzelmes alkotást kaptunk, amely tökéletes egyveleget alkot Colton csodás hangával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...