BRÉKING: Mozikba kerül a Doktor Szöszi 3. része

Nem clickbait, valóban mozikba kerül a Doktor Szöszi 3. része. Több, mint tizenöt évvel a második felvonás után, folytatódik a történet. A gyártó, azaz az MGM márt tárgyalásokat folytat a lehetséges harmadik részről. A megállapodás már szinte meg is történet, így nagy az esélye annak, hogy tényleg el is készül. Az pedig még többet mond, hogy Kirsten Smith és Karen McCullah már elkezdte írni a forgatókönyvet. Az első részt 18 millió dollárból forgatták le, ám a bevétel ezt a számot bőven felülmúlta. Jelenleg 141 millióval számolnak, míg a második rész 124 millió dollárt hozott a konyhára. Talán páran még emlékeznek rá, hogy a 2001-es premiert mennyien látták és imádták, majd a 2003-as folytatás már hagyott némi kivetnivalót maga után. A történet és a minőség is messze elmaradt az elődjétől, bár még így sem kellett panaszkodnia. 


Ami pedig az időzítést illeti, nem is lehetne jobb. A mai világban nagy hangsúly van a női nemen, és annak képességén. Reese már régen is bizonyította, hogy egy női főszereplő is lehet annyira sikeres, és hozhat annyit a konyhára, hogy érdemes legyen velük számolni. Én biztosan megnézem, hiszen a színésznő nagy kedvencemmé vált az évek alatt, a Big Little Liesben pedig bizonyította, hogy nem véletlenül tart ott, ahol.

Ami a visszatérőket illeti, még nem tudni semmit. Annyi biztos, hogy a rajongók nem fognak örülni. A Gyilkost alakító kutyus sajnos pár éve elpusztult, így hacsak nem keresnek a helyére valakit, akkor Ellienek új társa lesz a harmadik részben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...