Könyvkritika: Karina Halle - Túl közel hozzád

Karina Halle-től korábban még semmit sem olvastam. Hallottam már a köteteiről, de még egyik fülszövege se győzött meg annyira, hogy végül a kezeim közé vegyem. A Túl közel hozzád viszont egy könnyed nyári olvasmánynak tűnt, amire most hatalmas szükségem volt. Az Álomgyár köteteiben már csalódtam párszor, így félve álltam neki, pedig semmi okom nem lett volna rá.


Jackie és Will története a szokásos gazdag-szegény kapcsolatára épül, egy kis csavarral. A lány tinédzser volt, amikor először meglátta apja legjobb barátját, Will McAlistert. A férfi akkor már házas volt, de Jackie nem tudta levenni róla a szemét. A 16 évvel idősebb Will a lány apjának munkatársa, közös cégük alelnöke. Itt kezdődnek a gondok is. Jackie 25 éves, egy gyermek édesanyja, aki hazaköltözött szüleihez. Will pedig elvált feleségétől, aki már az első oldalakon megcsalta a férfit. Ekkor tér vissza ő is szülővárosába. Ted munkát ajánl a lányának a cégnél, mint Mr. McAlister titkárnője. Gondolhatjátok, hogy miről is szól a történet.

"A szerelem csak könnyebbé teszi, hogy minden mással megbirkózzunk az életben. Mintha egy hadsereg lenne az oldaladon. De szeretni nem könnyű. A legtöbb embernek meg kell harcolnia érte, és azért is, hogy megőrizhesse. A szerelem olyan, akár egy háború, és a fele idő azzal megy el, hogy az ember saját magával harcol."

Az értékelések alapján keveseknek tetszett a sztori. Nem is csodálom, hiszen vontatott, és néhol unalmasnak tűnhetett. Szerencsére engem tökéletes pillanatomban kapott el, máskor lehet, hogy nem jött volna be a 400 oldalnyi vívódás. 

Jackie egy igazán makacs, de erős nő. Saját lábára akart állni a borzalmas házassága után. Tyson, a kisfia, és Will közös jelenetei voltak a könyv leüdítőbb momentumai. A kissrácnál érezni lehetett, hogy hiányzik neki az apafigura, épp ezért jött ki ennyire a férfival. Szerencsére Will egy igazi úriember. Az írónő az utószóban le is írta, hogy szeretett volna végre egy igazi hősszerelmest alkotni, aki képes harcolni egy nőért. Ez meg is valósul, hiszen nem adta fel. Még akkor sem, mikor Jackie nemet mondott.


Miután 400 oldalon keresztül húzták ezt az egészet, kérdezhetnétek, hogy miért nem untam? Nem egy letehetetlen könyv, ez igaz. Ennek ellenére viszont valamiért élveztem. A karakterek szerethetőek, Ted és Will, illetve a kisfiú kapcsolata komoly volt, erős és megmosolyogtatott. Egyedül azzal volt a bajom, hogy a fiatalok csak az utolsó oldalakra szánták el magukat, és vallották be a főnöknek, hogy szeretik egymást. Ettől függetlenül viszont egy kis vívódás ellenére Jackie részéről, nem volt benne semmi idegőrlő. Mondom, nyári olvasmány, tehát ne számítsatok hatalmas drámai jelenetekre, mert ez nem erről szól.

"… az embereknek újra és újra összetörik a szíve. 

És mégis tovább dobog. Az emberek tovább folytatják az életüket. És minden egyes csalódás után erősebbek lesznek."


Nem is igazán tudok mit írni a mellékszereplőkről. Ted-ről már meséltem, Diana, Jackie édesanyja pedig tipikus lányos mama, aki próbálja megtalálni a legjobbat a gyermekének. Az irodai dolgozók közül egyikből sem kaptunk annyira sokat, hogy érdektelenek, vagy épp ellenkezőleg, imádnivalóak legyenek. Ez a kötet inkább a szerelemről, romantikáról, és a családról szól. Egy meleg nyári napon, a strand mellett vegyétek kezetekbe, és akkor biztos vagyok benne, hogy nem fogjátok elunni magatokat kétszáz oldal után. Bizony, sajnos szinte a könyv feléig nem sok minden történik, de szerencsére a felvezetés sem lett túlontúl unalmas. 

Értékelés: 10/8. Önmaga műfajában egy igazán szerethető mű lett. Nem sorolom a nagysikerű alkotások közé, hiszen az írónő maga sem azért készítette, hogy ezzel kerüljön a köztudatba. Hazájában már elismerték, viszont Európában már annyi hasonló van, hogy nem véletlen nem hallani róla annyit. Ennek ellenére bátran ajánlom, mert a karakterek szerethetőek, a történet pedig nem túl idegörlő senki számára sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...