The Gifted - Erősen kezdett a sorozat

A The Gifted az általam egyik legjobban várt őszi újonc volt és nem kellett csalódnom. Ritkán szoktam sorozatokat dicsérni, de most nagyrészben ezt fogom tenni. Persze, mint minden pilotnak, ennek is megvoltak a maga hullámvölgyei és gyengeségei, de erről majd a későbbiekben. Spoileresnek nem nevezném a kritikát, hiszen az előzetesekből már szinte mindent meg lehetett tudni, így nyugodtan olvashatja az is, aki látta ezeket a betekintőket.


A történet középpontjában a kormány által üldözött úgynevezett mutánsok állnak. Itt jön képbe a Strucker család, akiknek a gyerekeiről az első rész során kiderül, hogy ők is ilyen "lények". Az apa a hatóság oldalán dolgozik és pont ezeket a mutánsokat csukattja le. (Micsoda irrónia!) El is kezdődik a menekülés, hiszen nem maradhatnak eredeti lakhelyükön, mivel már keresik őket. Párszor majdnem sikerült is kézre kerítenie a mutánsüldöző rendőröknek, de persze ez végül nem sikerült. 

Az egyetlen szépséghibája az első epizódnak az a túl sok karakter felvezetése. Hiszen mind a család oldaláról meg akartak mutatni mindenkit, mind a szervezet oldaláról, mind pedig a mutánsok oldaláról. Hiszen természetesen a sok "lényt" nem sikerült mind elkapniuk és bezárni, így ők is összeszerveződtek (aki emklékszik a The Tomorrow People-ra, az tudja, hogy hasonló módon oldották meg itt is) A föld alatti kis bunkerben számos szereplő bukkant fel 45 perc alatt, ami kicsit sok volt, de mégsem. Én nem tudom azt mondani, hogy nem sikerült kiismerni egy kicsit is a karaktereket. Persze, jobban örültem volna egy kicsit lassabb tempónak, de egész szépen sikerült összehozni.


A színészekkel egyenlőre nincs probléma. Stephen Moyer már a True Blood-ban is remekül alakított, de nem csak ő tűnik fel, mint ismert személyiség. Rajta kívül felfedezhetjük a The Lying Game és a Switched at birth Blair Redfordját, illetve a Reign-ben szereplő Sean Tealet. Akit viszont különösen megkedveltem és szerintem még sokra viheti, az Natalie Alyn Lind, aki Lauren Struckert formálta meg. Bár kicsit túljátssza a karaktert, de, ha ezt mellőzné, egy nagyon tehetséges és szép jövő elé néző színésznőről beszélhetnénk. 
Az édesanyát Amy Acker formálja meg, akit többek között az A célszemélyben című sorozatból ismerhetünk. Vele semmi különösebb probléma nem volt, bár kicsit fiatalnak találom Stephen mellett, de ez már csak egy magán probléma.

Értékelés: 10/8. Összességében én nagyon szerettem az első részt. Dráma, misztikum, akció és bár kicsit gyorsított volt a tempó és egy-két dolog még hiányzik a karakterek között, bátran ajánlom bárkinek. Ha hasonlítani akarnám valamihez, akkor az a Heroes lenne, illetve egy kicsit a The Tomorrow People, amit már említettem is zárójelben. Világmegváltást azért ne várjatok tőle, hiszen egy FOX-os sorozatról van szó, de bíztató a jövője a történet szempontjából. A nézettsége sajnos nincsen az egekben, de van esélye a további évadokra, ha kicsit megszedi magát. Ez egy ilyen pilottal még sikerülhet is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...