Megérkezett a Forever My Girl előzetese + könyvkritika

Napvilágot látott Heidi McLaughlin Örökké a csajom című könyadaptációjának első előzetese. A film természetesen a fiatalabb korosztályt célozza meg, hiszen egy romantikus alkotásról van szó, amiben egy fiatal srác és lány kapcsolatát követhetjük nyomon egy 10 éves időugrással karöltve. A középiskolai szerelem sok esetben nem tart örökké, főként, ha a fiatalok útjai más irányba tartanak. Így van ez Forever My Girl-ben is, ahol Liam útja a zene felé veszi az irányt, míg Josie otthon marad egy titokkal, ami csak 10 év múlva derül ki, amikoris a fiú egy tragédia miatt kénytelen hazatérni. A főszerepben Alex Roe és Jessica Rothe áll, előbbit Az ötödik hullám moziból ismerhetjük.


A premierre eredetileg október 27-én került volna sor, ám végül csak január 26-án mutatják be Államokban, ám egyenlőre nem kerül vászonra. A rendezői székben pedig Bethany Aston Wolf ült. 


Ami pedig a könyvet illeti, nem csalódtam. Tipikus Ulpius-kiadós, vagy nagyon tetszik vagy siralmasnak találom. Félve álltam neki, ugyanis az utóbbi 3-4 mű, amit tőlük olvastam borzalmas volt, ám kellemesen csalódtam. Liam és Josie története magával ragadott már az első lapon. Nem nyomta rá a bélyegét az sem, hogy egy több, mint tíz éves szerelemről van szó, aminek az elejét nem ismerjük. Sokszor hiányolom ilyen esetben az átívelő szálat, hogy érezzem, ők tényleg szerették egymást valaha. A Forever my girl ennek teljesen ellentéte. Már az első találkozás alkalmával éreztem a fájdalmukat, a szenvedélyüket és mindent, amit ők is átélltek. 

Nem lövöm le a poént, ha elmondom, hogy van itt a képben egy tíz éves kisfiú is, Noah. Persze Liam fia, akiről egész eddig nem tudott és ez az egyik dolog, ami zavart a történet során. Én megértem, hogy szemét volt tőle lelépni anno, dehogy egyáltalán nem tudott a gyerekről és ez még csak egy kicsit sem zavarta? Valahogy hihetetlen volt számomra. Ahogy az oka is annak, amiért elhagyta a lányt. Ez a két dolog az, ami a pontozásnál is jelen van.

Viszont a történet, a hihetőség, a mellékszereplők és persze a főszereplők is mind hozzátettek a majdnem 300 oldalnyi sikerhez. Engem teljes egészében megvett a sztori és képtelen vagyok elfelejteni. Kevés könyv van, aminek minden részletére emlékszem később is, ez az egyik. Csak remélem, hogy a film is visszahozza mindazt, amiért megszerettem Liam és Josie történetét. Sajnálom, hogy nincs folytatása. Vagyis részben persze érkezett második kötet is, hiszen a második részben két mellékszereplő egymásra találását olvashatjuk. 

Értékelés: 10/8. Egy-egy pont az említett negatívumok miatt, de még így is azt érzem, hogy az egyik kedvenc alkotásom lett. Tökéletes egy kuckózós hideg hétvégére, hiszen nem szükséges hozzá gondolkodni. Magával ragad és imádni fogod. Hidd el!

A könyv és a film különbségei pedig már most aggasztanak. Míg a könyvben Liam még csak nem is találkozott az apjával, itt már a temetés során megtörténik a dolog. A moziban csak 8 év telt el és nem fia, hanem lánya van Josienak, aki viszont 7 éves. A műben nem kerül sor esküvőre és lehet, hogy itt sem fog, de benne van a pakliban. Lényeg a lényeg, januárban premier!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...