Könyvkritika #5

Újabb három könyvkritikát hoztam nektek pár sorba. Az előzőeket megtaláljátok az egyéb menüpont alatt, ahol a linkek mellett rögtön láthatjátok a pontozást is, hogy könnyebben dönthessetek. Örülök ám, hogy ilyen sokan olvassátok ezeket a fajta kritikákat is. Szívesen várom a kommentjeiteket, hogy nektek, hogy tetszett. 

Deirdre Riordan Hall - Sugar


Egy könyv, ami tetszett is, meg nem is. A pozitívuma, hogy végre nem egy sovány és gyönyörű lányt állítottak főszerepbe, akinek szőke haja és kék vagy épp barna szeme van. Épp ellenkezőleg. Sugar egy kövér és a leírás szerint, nem is túl szép 17 éves lány, akit természetesen mérete miatt, nem fogadnak el a társai. Ekkor jön a képbe Even, akinek azonnal megtetszik a fiatal lány és próbálja megállítani Sugar önmarcangolását. Sokat segít ám neki, hiszen végre valaki megmondja neki hangosan is, hogy vissza kell vennie az evésből és a borzalmas anyját és az annál is undorítóbb testvérét nem maga elé helyezni. A fiú rávilágított arra, hogy ő valóban nem egy csúnya lány és lehet még esélye az életben, hogy boldog legyen. Külön tetszett Sugar hobbija, miszerint imád varrni, de nem magának ám, hanem vékonyabb lányoknak. Én mondjuk elképzeltem, hogy a végére teljesen lefogy és fel tudja húzni az általa készített darabokat. SPOILER! De lényegében nem így lett és, ami igazán zavart, az nem az, hogy végül nem olyan happy end lett, amit én szerettem volna, hanem, hogy mos Even komolyan meghalt? Mekkora szívás már a lány számára? Ráadásul én értelmetlennek találtam. Az, hogy egy ilyen balesetben veszti életét, nekem hülyeségnek tűnt, bármennyire is szükség volt erre a történet szempontjából. Ez az egy volt az, ahol azt mondtam, emiatt tuti nem kap majd magas pontszámot tőlem és nem azért, mert nem az én kívánságom szerint alakult a sztori, hanem egyszerűen nekem ez így nem passzolt össze. SPOILER VÉGE! 
Ettől függetlenül remekül lett megírva és örülök, hogy végre egy nem tökéletes családot és annál is tökéletesebb főszereplőt kaptam, aki boldogan élt, míg meg nem halt. 
Értékelés: 10/6. 


Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Egyszerűen nem értem, hogyan lehetnek ennyire oda ezért a könyvért? Félreértés ne essék, szerettem és tetszett is, de nem láttam annyira tökéletesnek, mint ahogy azt számos könyvkritikus megírta.
Van nekünk egy Abbynk, aki a legjobb barátnőjével, Americával elmennek egy ketrecharcot megnézni (vagy mi is akart az lenni). Ott összetalálkozott Travissel, aki persze azonnal bele is szeretett a lányba, mert tökéletes és hú. Nem is ezzel volt a baj, sőt, még a bonyodalomnak nevezett szállal sem lett volna probléma, ha nem szakítanak minden második héten és jönnek össze tök váratlanul úgy, hogy meg sem beszélnek semmit. Az elején még élvezhető volt. Barátok lettek, Abby odaköltözött egy fogadás miatt Travishez, majd elkezdtek érezni egymás iránt valamit. Aztán összejöttek és puff, az írónő tönkre vágta az egészet. Travis ráadásul egész szépen hasonlít Christian Grey-re az állandó birtoklásvágya miatt. Úgy éreztem, mintha egy nyavalygósabb kiadást kaptunk volna, aki állandóan könyörög a csajnak, hogy valami hülye indok miatt fogadja vissza. Most komolyan? És emiatt oda is vannak a pasiért? Nekem tuti nem kéne. Jamie próbálta egy kemény és erős karakternek beállítani Travist, de nagyon mellélőtt. Már olvastam a Veszedelmes sorscsapást, na a sorscsapás része stimmelt is, hiszen a fiú szemszögéből olvashattuk el, ahol még többet nyavalyog a lány miatt.
Értékelés: 10/6. 


Lisa de Jong: When it rains

Kate történetével egy komoly témához nyúlt az írónő. A sztori zseniálisan volt felvezetve, ami pedig a végét illeti, mindenki készüljön zsepkendővel.
A történet egy megerőszakolt lányról szól, ami önmagában már unalmas is lehetne, ám mégsem volt az. Kate legjobb barátja Beau próbált vele kapcsolatot teremteni és rájönni, hogy mi bántja a lányt, éveken át mégsem sikerült neki. Aztán a fiú elment egyetemre, Kate pedig egyedül maradt. Megismerkedett Asher-rel, akinek csodával határos módon megnyílt és elmesélte, hogy mi nyomja a szívét. Ha ez még nem lett volna elég, természetesen a fiúnak is volt titka, de nem is akármilyen! Nem akarom elspoilerezni, mert valahol éreztem a dolgot, mégis sokként ért, mikor bevallotta.
Ami a végkimenetelt illeti, kétes érzéseim vannak. Beau végig ott volt neki, majd egyszer csak lelép és szenvednek az egymás iránt érzett szerelemtől, majd megjelenik és minden megbocsájtva mind a két részről? Az ilyen leírásokat és könyveket nem tudom értékelni és zavaró is egyben, de itt valahogy mégis elnyomta a sokkoló dráma.
Értékelés: 10/9.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...