Once Upon a Time - A hármas szövetség

Visszatért a nagy sikerű Egyszer volt, hol nem volt. A félévadfinálés kritikára többen is vártatok, de mindig elmaradt, most viszont kaptok egy hosszabb leírást a visszatérésről. Őszintén szólva, így visszanézve nem is voltam oda annyira a Frozen-es témáért. Nem mondom, hogy nem volt jó, csak nem volt benne semmi izgalmas vagy érdekes. Elza szerintem nem hasonlított a mesebeli énjére, Anna viszont annál inkább. Ha belegondolok, akkor lehet, hogy nem is lett volna mit írnom az évad első feléről, hiszen még csak le sem zárták rendesen.


Térjünk át az évad ezen felére. Megkaptuk a szezon első felének az ellentétét. Itt van három fő gonosz (bepótoljuk, ha már 12 részig nem volt senki), akikből rengeteget lehet kihozni. A történetük teljesen más, érdekesebb, mint Elsáéké. A három gonosz, Szörny Ella, Ursula és Demóna is különböznek egymástól, ráadásul az is kiderült, hogy múltban történtek miatt nem jönnek ki egymással. A klub negyedik tagja Rumple, aki segített nekik bejutni Storybrooke-ba. 
A rész eleje szinte egy "álomvilágot" mutatott be. Mindenki boldog a városban, de mi tudjuk, hogy náluk sosem nyugodt az élet hosszú távon. A több negatív karakter behozatala szerintem csak jó dolgokat hozhat a sorozat számára hosszútávon és remélem, hogy az évad végén nem fog mind eltűnni. 


Eddig az biztos számomra, hogy Ursula nem lesz fő gonosz idén. Nekem kicsit hiányosnak tűnik, de az miatt is érezhetem ezt, hogy nem ismerem a nő meséjét. Komolyan utána kellett néznem, hogy melyik történetben tűnt fel, mert nem tudom. 
Demónával már találkoztunk a sorozat elején, már akkor is bebizonyította, hogy mire képes. Igaz, hogy még a jelenben nem tűnt fel a részben, de nem hiszem, hogy sokat kellene várni, hogy találkozzunk vele. Szörny Ella számomra eddig a favorit. Már a mesében is ellenszenves volt, így itt sincs ez másként, viszont nagyon jól alakítja a gonosz karaktert, így csak szurkolni tudok neki, hogy minél jobban belefűzzék a történetbe.

Már az évad első részében is foglalkoztunk egy kicsit a gonoszok "happy end"-jével, de most ez is egy fő szállá vált a szezon második részére. Regina és Henry mellett Emma is csatlakozott a "hadjárathoz". Mint kiderült, jelenleg Rumple célja is az, hogy végre boldog lehessen, amit még mindig nehezen hiszek el


Emma esetleges gonosszá válása szerintem még érdekes lehet és én személy szerint bízom benne, hogy meg is valósul. Már több spoilert is olvastam ezzel kapcsolatban, szóval várom a fejleményeket vele kapcsolatban. Igaz, hogy Hook-al most nagyon jól megvannak és remélem, ha esetleg a készítők belevágnának Emma megváltoztatásán, akkor is kiállna mellette, hiszen ő sem volt mindig jó. 

Hófehérke és a herceg az évad első felében el voltak hanyagolva, tudom, hogy volt oka, de örülök, hogy most kicsit előtérbe kerülnek majd. Az viszont érdekes, hogy elvileg a lány eddig tiszta szívvel rendelkezett, mégis van közös múltja a jelenlegi fő gonoszokkal. Elvileg Emmával kapcsolatos a dolog, tehát nagyon érdekel, hogy mi és, hogy történt régen közöttük. 

Ami még téma jelenleg, hogy ki is az a bizonyos szerző. Remélem, hogy nem fogják évekig húzni a dolgot, mert az nem segítene a szérián úgysem. A szerző kiléte már biztos megvan a készítők fejében, de feltételezzük a legjobbakat, mégpedig, hogy nem egy értelmetlen dologgal zárják le a témát.

Értékelés: 10/9. Nekem eddig nagyon jó érzéseim vannak ezzel a résszel kapcsolatban, remélem, hogy ne kell csalódnom. Szörny Ellának szurkolok, hogy sokéig velünk legyen és szeretném, hogyha Rumple is újra a régi lenne, bár ebből sem sok valósulhatna meg, hiszen Regina már már jóváv vált, egyedül meg Zörgőfürge sem olyan izgalmas. Belle szereze jelenleg kicsit érdektelen, szóval vele is kéne valamit kezdeni. Összességében viszont tetszik, amit látok. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...