Topless fotók készültek Selena Gomez-ről

Selena Gomez 22 éves múlt és még mindig nem tudjuk elfogadni, hogy ő is idősebb lett. A minap az új videójának egy backstage képe miatt akadtak ki a rajongók, most viszont a V magazin-nak készített képek keltettek botrányt. A fotókon ugyanis hiányos öltözékben van jelen, természetesen minden lényeges rész takarásban van, ám ez így akkor sem tetszik a fanoknak. Az énekesnő természetesen interjút is készített az újság számára, ám ez csak a megjelenéskor lesz olvasható. 

Egy részlet azonban így is kikerült: "Úgy gondolom, hogy a következő barátom teljesen más lesz, de ez nem mostanában következik be. Sok dolgot fel kellett adnom. 18 éves voltam, mikor először szerelmes lettem és ez volt az első komoly kapcsolatom is. Most, hogy idősebb vagyok, más dolgokra is szeretnék koncentrálni." - mondta el az énekesnő, majd hozzátette, hogy az ember fiatalon teljesen máshogy látja a dolgokat. Természetesen nem kaptunk nevet, de mindenki tudja, hogy Justin Bieber-reg gondolt a színésznő. Azt is elárulta, hogy pár hónapig bizony depressziós volt, ezért vissza kellett vonulnia. Úgy gondolja, hogy a szerelem egy őrült dolog. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...