Bréking: Budapesten lép fel Hugh Laurie

Hugh Lauriet a legtöbben a Dr. Houseból ismeritek és szeretitek, vagy éppen nem, de kevesen tudják, hogy a színész nem csak ebből él meg, hanem tehetséges zenész is, amit hamarosan a magyar rajongók is meghallgattatnak, ráadásul élőben. A most 54 éves színész 2011-ben jelentette meg első albumát, ami a blues stílust képviseli. Lemeze a Let Them Talk címen, majd rá két évre jött a második darab is Didn't It Rain címen. A nagyközönség mind a két albummal elégedett volt, olyannyira, hogy a színész/énekes arra a döntésre jutott, hogy turnéra indul, amivel ellátogat a mi kis országunkba is. Budapestre július 19-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában fog koncertet adni, előzenekara pedig a The Copper Bottom Band lesz az egész európai és amerikai turnén.
A koncert árak 10 ezer forinttól egészen 25 ezer forintig mennek fel. Akit érdekel, jegyet szeretne venni, vagy csak érdeklődik, az ITT megteheti. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...