The 100 - 5 rész után

A The 100 című sorozat a múlt hónapban indult el az amerikai CW csatornán és nagyon szép adatokat hozott, így esély is van a folytatásra, de maradjunk egyenlőre az első évad első pár résznél, mert nagyon sok mindenre fény derült, persze nem feltétlenül a történetben, hanem, hogy valóban esélye van e felvenni a versenyt a nagyokkal.




A sorozat alaptörténete a következő: A mi időnkben egy erős sugárzás történt a bolygónkon, így pár száz embert felküldtek az űrbe, hogy a fajt fennttartsa. 96 év múlva vagyunk, amikor 100 fiatalt leküldenek a földre, persze elítélteket, hogy nézzék meg, hogy áll a Föld. Az emberek a "Bárkán" kezdenek aggódni, amikor a fiatalok leveszik magukról a jelző karkötőt, ami adatokat küld fel a bárkára, hogy lássák milyen az élet és milyen hatással van a fiatalokra a levegő. A gyerekek folyamatosan szabadulnak meg ettől a szerkezettől, így fent azt, hiszik, hogy a Föld nem lakható, ráadásul fent fogy a levegő, így embereket ölnek meg altatógázzal, hogy a többiek tovább bírják. Bár az utóbbi részben próbálták jelezni lentről a fiatalok, de nem tudni, hogy mi lesz még ebből.

A 100 fiatalból van, aki nem élte túl a landolást, viszont olyan dolgok derültek ki, amikre senki sem számított. Legjobban a csernobili katasztrófához tudom hasonlítani, ugyanis két fejű szarvasok rohangáltak, illetve voltak emberek, akik most is a Földön élnek. Az utóbbi részben velük is találkoztunk. Biztos, hogy nem épp elméjűek, hiszen egy ilyen mértékű sugárzás komoly hatással van a Földre közel 100 év után is.

A sorozat készítői nagyon egyedi témát találtak ki, ami nincs jelen minden sorozatban, sőt, szinte egyikben sem. A túlélés és a katasztrófa nem egy sorozati téma, inkább filmekben van jelen. Egyedül a színészekkel van gondom, ugyanis nem nagyon válogatták meg őket. Sem a szépség, sem a férfiak kinézete nem volt szempont, ami persze nem minden sorozatban számít, de, ha egyszer egy románcot akarnak előtérbe helyezni, ahhoz nem ártanak a helyes szereplők. A színészekkel nem csak ez a baj, igaz, hogy nem tapasztaltak, ami nem is baj, mindenki elkezdi valahol, de akkor nem mondjuk, hogy miattuk sikeres a széria, mert nem így van. A bárkán lévő karakterek és színészek valamivel jobbak, mégis kevesebb figyelmet kapnak. Odalent egy-két színészen kívül senki nem ragadott el, sőt a nevüket sem tudom, ami azt is jelzi, hogy senkit nem szerettem meg igazán. A szőke kis csaj, aki a főszereplő egyáltalán nem szimpatikus, semmi színészi tehetsége, akivel összejött hosszú hajú csávó, még inkább a semmit ér kategóriába sorolnám. A vezető csávó volt az, akit egyre jobban megkedveltem, illetve a testvére. A csaj tehetsége nem kiemelkedő, de a karaktere szerethető és érdekes, sokat lehet belőle kihozni, ahogy a testvéréből is.

Értékelés: 10/7. Csakis a színészek gyengesége miatt 7-es, ha a történetet kéne osztályozni, akkor az 9-es vagy 10-es lenne, de nem tudom az egészet külön venni, mert ez egy sorozat. Szerintem esélye van második évadra, esetleg egy harmadikra is, mert jó a nézettsége, de majd később kiderül, szeretném, ha végre a többi ember is lekerülne a Földre, úgy lenne igazán érdekes. Újraépíteni mindent, megint belakni a bolygót, vannak itt lehetőségek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...