Bár a sorozatot nem néztem, nem is ismerem, tudom, hogy kik szerepeltek benne, azt is, hogy miről szólt a sorozat vége. Sokan panaszkodtak, hogy nem úgy lett lezárva, ahogy azt ők szerették volna, mert ez meg ez nem jött össze vagy éppen szakítottak. Hát igen, nem mindegyik sorozatnak van jó vége. (Pl.: Szívek szállodája) Sajnos ezek szerint ennek sem lett tökéletes lezárása.
A kilenc év alatt két Golden Globe díjjal gazdagodott a CBS sorozata, ami 2008. október elsején indult el, ami több, mint 8 millió nézőt vonzott és a nézettség később sem csökkent le drasztikusan.
2030-ban Ted Mosby úgy dönt, leülteti két gyermekét, Luke-ot és Pennyt, hogy elmesélje nekik, hogy járt az anyjukkal. Az egyszerű délutáni sztori azonban kilenc évre nyúlik, és betekintést nyerhetünk Ted, Lily, Marshall, Barney és Robin mindennapjaiba és fergeteges estéibe.
Az első évadban Ted hajthatatlanul vadászik Robinra, akit jobban érdekel a karrierje, de sajnos rá kell eszmélnie, hogy még a főnöke sem nézi az összeállításokat. Miután Ted 2005-ben sem találkozik a lotyós tökkel, tovább próbálkozik Robinnál; az Ananász incidens című epizódban (amely egyébként az évad legnézettebbje volt) a sárga földig leissza magát, és nem is sejti, hogy éjjel nem Robint, hanem Trudyt invitálja az ágyába.Stuart és Claudia esküvőjére Robint szeretné magával vinni, ám neki dolgoznia kell – az utolsó pillanatban toppan be a lagzira, amikor Ted már Victoriával romantikázik. Rájön, mégis érez valamit Ted iránt, de Ted és Victoria kapcsolata túl tökéletes, hiába is próbálja szabotálni azt.
Mivel Ted nem szakít Victoriával, elszúrja a lehetőségét Robinnál, és még 28. születésnapján is a tökéletes nőt keresi – a párkereső, akinél korábban megfordult, és aki közölte vele, a számítógépes keresés alapján nem létezik számára tökéletes nő, végre talál egy lányt, akivel összeillenek, Ted mégis úgy dönt; neki Robin kell; s mikor megszerzi magának, akire áhítva vágyott, Marshall elveszti Lilyt, aki San Fransiscóba utazik, hogy megtalálja az álmát.
Marshall elképesztően depresszióssá és szánalmassá válik, miután szakítanak Lilyvel, a helyzet még inkább eldurvul, mikor megtudja, ismét a városban van. Barney próbálja visszacsalogatni csajföldére, s megismeri a paraszemű Chloe-t, Lily pedig próbálja tönkretenni az első randijukat – sikeresen.
Miután ismét összejönnek, létrejön a nyolc éven át tartó pofogadás, Robin ugyanis súlyos titkot őrizget a múltjáról, s míg Marshall azt vallja, házas, Swarley szentül hisz a pornós éveiben. Megismerjük Robin Sparklest, aki egy éven át narancslén és sós perecen élt, és az Irány a pláza című slágerrel Kanadában turnézott.
Ted és Robin új szintre emelik kapcsolatukat, amikor eldöntik, összeköltöznek, de senki sem örül ennek, különösképp Barney nem. Marshall és Lily eközben nagyban szervezik esküvőjüket, ahol minden katasztrofálissá fajul, de a sors közbeszól, és Barney összeesketi őket az igazi ceremónia előtt. Amint a boldog páros a fogadáson ünnepel, Tedék közlik Barney-val, hogy szakítottak.
A különválást követően Ted rájön, egy pornósztár használja a nevét, egy őrült lánnyal, Bla Blával randizik, pillangótetoválást varrat magára, végül megismerkedik Stellával, aki lézerkezelések során eltávolítja azt. Bár Stella öt éven át csak a kislányának élt, beadja a derekát, és összejönnek Teddel.
Robint ismét felkavarja a múltja, amikor megtudja, egy régi barátja, akivel a Sandcastles in the Sand című slágerének klipjét forgatták, visszatér a városba, hogy ismét összetörje a szívét, s Barney oldalán sírja ki magát, aki ráeszmél, szerelmes Robinba.
Ted megkéri Stella kezét, de hamar rájön, hogy semmit sem tud álmai asszonyáról, különösképp nem akar összeköltözni vele, mert utálja New Jersey-t. Az esküvő napján Stella faképnél hagyja Tedet, és visszamegy a volt férjéhez. Ted és Robin szexbarátok lesznek, ami miatt Barney teljesen kiakad, és még az is megfordul a fejében, hogy feleségül veszi Robint, hogy ne toloncolják ki az országból. Végül Robin rájön, hogy Barney szerelmes belé.
Ted megkezdi karrierjét az egyetemen mint építészprofesszor, és elárulja a gyermekeinek, édesanyja is részt vett az első óráján, amit véletlenül rossz épületben tartott. Lily arra kényszeríti Barney-t és Robint, hogy beszéljék meg, hol is tart a kapcsolatuk. Bár nem merik bevallani, teljesen odavannak a másikért, Barney még leckéket is vesz Tedtől, hogy megtudja, milyen férfira vágyik.
Rövidesen véget ér kettejük kapcsolata, Robin megismeri Dont, ivós játék kulcsfigurája lesz, de öhm... Barney a Super Bowl estéjén (a CBS-t reklámozva) meghirdeti a telefonszámát, így ördögi körbe kerül.
Ted megveszi álmai otthonát, a többiek eközben megismerik a hasonmását a Robotok vs pankrátorok mérkőzésen. Kiderül, filmet készítettek A menyasszony címmel az incidensből, amikor Stella faképnél hagyta Tedet az oltárnál; Jed Moseley azonban korántsem olyan figyelmes és romantikus, mint Ted, kivéve, ha a vörös cowboycsizmájáról van szó.
Ted új megbízást kap; új felhőkarcolót építhet a GNB számára, ám ehhez le kell rombolni egy régi épületet – óriási dilemmába esik, amikor megismerkedik Zoey-val. Barney új videót talál Robin Sparklesről, a banda megismeri Zoey férjét, a Kapitányt, Lily teherbe esik, Marshall édesapja pedig meghal.
Barney a Kétségbeesés napján kipécéz magának egy lányt, de rögvest meghőköl, mikor megtudja, Nora férjet és családot szeretne. Megismeri a biológiai apját, de csalódik egyszerű, unalmas kisvárosi életében. Ted szakít Zoey-val. És így tovább.....
A negyvenperces fináléban végül mindazt, amit az elmúlt kilenc évben felépítettek, le is romboltak; kiderült, hogy az anya már hat éve elhunyt, és tulajdonképpen Ted délutáni meséje kapcsán engedélyt kér gyermekeiről arra, hogy Robinnal randizzon, aki három év után elvált Barney-tól, aki pedig teherbe ejtette a „31-es” nőt. Lily már a harmadik gyermekét hordta a szíve alatt, Marshall bíró lett, Robin, elhagyva a bagázst, beutazta a világot, majd 2030-ban, mikor kinézett az ablakán, meglátta Tedet a kék kürttel a kezében...
A sorozatban olyan emberek kaptam egy-egy epizódos szerepet, mint Britney Spears, Katy Perry vagy éppen Lucy Hale, de Kim Kardashian is feltűnt a szériában.
Forrás: starity.hu
Sérülést és fájdalmat okoztam, amikor nagy probléma merült fel a házasságomban hét hónappal ezelőtt, köztem és a férjem között. annyira szörnyű, hogy bírósághoz fordította az ügyet válás céljából. Azt mondta, hogy soha többé nem akar velem maradni, és többé nem szeret. Tehát becsomagolta a házból, és engem és a gyerekeimet komoly fájdalmaknak vetette alá. Megpróbáltam minden lehetőséget, hogy visszakerüljek egy csomó koldulás után, de minden haszontalan volt, és megerősítette, hogy döntését meghozta, és soha többé nem akar látni engem. Tehát egy este, amikor visszatértem a munkából, találkoztam egy régi barátommal, aki megkérdezte a férjemről. Tehát mindent elmagyaráztam neki, így azt mondta, hogy az egyetlen módja annak, hogy visszaszerezzem a férjem, az a DrIgbinovia nevű helyesírási szavazat meglátogatása, mert ez valóban neki is működött. Tehát soha nem hittem a helyesírásban, de nem volt más választásom, mint követni az ő tanácsát. Aztán megadta nekem az általam meglátogatott helyesírási e-mail címet: doctorigbinovia93@gmail.com. Tehát másnap reggel e-mailt küldtem a megadott címre, és a helyesírási követelmények biztosítják, hogy a férjemet két nap múlva vissza fogom hozni. Milyen fantasztikus nyilatkozat !! Soha nem gondoltam, hogy beszélt velem és mindent elmondott nekem. Aztán másnap reggel, oly meglepően, hogy a férjem, aki nem hívott fel az elmúlt 7 hónapban, felhívott, hogy bejelentse, hogy visszatér. Milyen csodálatos!! Tehát az volt, hogy ugyanazon a napon visszatért nagy szeretettel és örömmel, és elnézést kért a hibáért és a fájdalomért, amelyet nekem és gyermekeinknek okozott. A nap óta a kapcsolataink erősebbek voltak, mint korábban, DrIgbinovia segítségével. Tehát konzultálunk veled, ha bármilyen probléma merül fel vele a kapcsolatfelvétel során, 100% -os garanciát adom, hogy ő segít, és hívja, vagy adja hozzá a Whats-app-on: +2348144480786, nagyon nagy köszönet Drigbinovia-nak ..!
VálaszTörlés