Eddig 38 ország jelentkezett a 60. Eurovíziós dalfesztiválra

Jövőre is megrendezésre kerül az Eurovíziós dalfesztivál, amit a világ minden tájáról követni tudnak a rajongók. A 2015-ös verseny már a 60. lesz, így pár szabályt is megváltoztattak, illetve 11 év elteltével új logót is kapott a rendezvény. Olyan szerencsések vagyunk, hogy Bécsben kerül megrendezésre a show, így bárkinek lehetősége akad elmenni rá. Én személy szerint nagy valószínűséggel jelen leszek, persze ez annak köszönhető, hogy csak 25 km-re lakom az osztrák fővárostól. 2015-ben a Wiener Stadthalle ad otthont a rendezvénynek, ami 16 ezer nézőt képes befogadni, ami soknak tűnhet, de a jegyek valószínűleg már hónapokkal a döntő előtt el fognak kelni. Az első elődöntő május 19-én lesz, a második 21-én, a döntőt pedig 23-án rendezik majd meg. Visszatérését jelezte Ciprus és Szerbia, de Ukrajna a háború miatt visszavonta a jelentkezését, amit amúgy október 10-ig lehetett megtenni. Több év kihagyás után Bosznia is visszatér a versenybe, de Bulgária is jelezte, hogy jelen szeretne lenni. Az biztos még, hogy Horvátország, a törökök, a csehek és marokkó nem lesz jelen májusban a versenyen.

Annyi változást eszközöltek a szervezők, hogy szeretnék, hogy minden nemzet előbb adja le a dalát, így több idejük jutna a szervezésre. Természetesen ez még nincs szabályba foglalva, de valószínű, hogy április eleje előtt nem lesz végleges listánk még.

Bár még rengeteg időnk van vissza, több ország is választott. Van, aki még csak előadót, de van, ahol már a dal is megvan. Belgium például Loic Nottet-et indítja el, Hollandia Trijntje Oosterhuis-al jelentkezik, míg Macedónia Daniel Kajmakoski Lisja esenski című dalával versenyzik, illetve Montenegró egy Knez nevű énekest küld majd el Bécsbe. A többi ország decembertől márciusig rendezi meg a hazai döntőjüket,amiben kiderül, hogy ki jut el Ausztriába, a megmérettetésre. Annyit még tudhatunk, hogy az albánok, az izlandiak, és a macedónok saját nyelvükön fognak énekelni, míg Málta angol dalt fog választani. Mi magyarok újra megrendezzük A Dal-t, aminek időpontja még nem tisztázódott, de ahogy az elmúlt években, így valószínűleg most is februárban lesz a verseny, viszont idén megint csak kettő fordulós lesz a hazai 'válogató'.

A show az osztrák ORF csatorna fogja levezényelni Andi Knoll segítségével. 


Wiener Stadhalle

2 megjegyzés:

  1. Pont tegnap hallgattam meg a macedón dalt, ami biztosan az egyik kedvencem lesz. A belga előadó is tetszik. Kíváncsian várom a többi versenyzőt is. :)
    Remélem, olvashatunk majd tőled beszámolót a Dalfesztiválon való személyes résztvétedről. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abban biztos lehetsz, ha ott leszek, akkor mindenképpen!!

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...