Őszi pilotkritika-sorozat #3

Érdekes sorozatot találtam még régebben, ám csak most volt időm megnézni. A Welcome to Sweden a címéből is adódóan Svédországról szól és ott is játszódik. A színészek többsége svéd vagy éppen beszéli a nyelvet.


Leginkább azért néztem meg, mert a nővérem imádja az országot és az északi népet, így gondoltam ajánlanék neki egy sorozatot, de mondom, ha már valamit javaslok valakinek, akkor én is megnézem. Szerencsére nem bántam meg. Magát Svédországot nem ismerem nagyon, viszont tudok ezt-azt róla. A sorozat kiemeli az ország jellegzetességeit, de főleg az emberek viselkedését teszi előtérbe. A sok ivás, a szauna és még egyéb érdekesség, amit róluk kell tudni. Azért azt hozzá tenném, hogy mindez csak általánosságban igaz, nem mindegyikük viselkedik így és nem is mindenki iszik ennyit. A sorozat főleg azoknak jó, akik szeretik az északiakat, a svédeket, vagy csak a tájat.

A történet egy férfiról szól, aki megismerkedik egy lánnyal, majd utána megy Svédországban, ugyanis a lány onnan származik. Feladja a New York-i munkáját, majd repülőre ül és beleveti magát az ottani életbe. Először a lány családjánál laknak, ahol ott lakik az anya, az apa, a tesó és a nagybácsi. A testvére és a nagybácsija már az első napon leitatják őt és beviszik egy szaunába, aho elájul, ami nem is csoda. Az emberek többsége nincs ehhez hozzá szokva.

Ha valaki szeretne egy kicsit svédül tanulni, akkor szintén jó neki a sorozat, hiszen a 20 perces szitkom több, mint felében azt a nyelvet beszélik, persze angol feliratot mellékeltek nekünk a készítők, hiszen ez végül is egy amerikai sorozat.

Értékelés: 10/7. Szerintem nem volt rossz. Imádtam a tájat és persze azt, ahogy bemutatták az ottani embereket. Érdekes lesz látni a későbbiekben, hogy pasi majd hogyan illeszkedik be és, hogy szokja meg az ottani életet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...