Ilyen lett a Star-Crossed szinkronja

Az AXN csatorna döntött úgy, hogy a megbukott CW-s sorozatot, a Star-Crossedet leszinkronizálja. A 13 részes szériát februárban mutatták be Amerikában, de sajnos nem hozta meg a várva várt sikert, így 13 rész után kaszát kapott. Lezárva nincs, egy hatalmas cliffhangerrel ér véget a sorozat. 

"Amikor Emily fiatal volt, egy űrhajó csapódott be a kisvárosukba. Természetesen harc tört ki az idegenek és az emberek között. Az egyik fiatal űrlény Emily-ék hátsó udvarába talált menedékre, ahol is a kislánnyal összebarátkoztak, de a kormány végül megtalálta ott. 10 évvel később az űrlények egy Sector nevű táborban vannak bezárva, de elkezdődik a társadalomba integrálásuk, méghozzá a közöttük levő fiatalok iskolába járásával. Emily pedig rádöbben arra, hogy az űrlény, akit halottnak hitt életben van. És tetszik neki."

Hála az égnek Roman (Matt Lanter) megkapta Liam hangját, aki a 90210-ben is szinkronizálta. Amúgy a többieknek is meglepően jó szinkronokat szerváltak össze, egyedül Emery nem kapott normálisat, de szerintem a mostani borzalmas érzés mellett, a későbbiekben meg lehet szokni. Itt egy plakát, aki esetleg nem ismerné a sorozatot, annak pedig az első rész linkjét is beszúrtam, természetesen magyarul.


2 megjegyzés:

  1. Szia! Nekem nagyon tetszett!! Egy nap alatt végi pörgettem az egész évadot, IMÁDOM!!! Akkor ezek szerint nem is lesz második évad?? Csak mert az utolsó rész nagyon izgalmasan ért véget, és várná az ember a folytatást....

    VálaszTörlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...