A Dal 2015 - 1. középdöntő

Ma egy újabb fordulóra került sor A Dal versenyében. Az első középdöntőben kilenc előadó lépett. A mai napon négy előadónak adtak ehetőséget arra, hogy a döntőben még egyszer szerepelhessen. Nagy esélyesnek tartották Boggie-t, Szabó Ádám-ot és Antal Timi-t, de mindezek csak netes szavazások, így nem tudtuk, hogy kik a valódi esélyesek.


Elsőként egy extra fellépést kaptunk. Egy kórus elénekelte remixelve az eddigi Dal nyertesek dalait. Mikor véget ért a bemutató, a műsorvezetők elmondták, hogy a zsűri által három versenyző jut tovább, illetve egy előadót a közönség juttat tovább. Az este résztvevői Boggie, Szabó Ádám, Antal Timi, Spoon, Tóth Vera, New Level Empire, Pankastic!, Mujahid Zoltán és a Karmapolis.

Az első fellépő Antal Timi, aki már a múltkor sem jött be, de őszintén megmondom, hogy közben megkedveltem a dalt. Nem mondom, hogy kintre való, viszont szerintem egy remek tucatzene, amit szívesen hallgatok majd később is. Így a végére még sajnáltam is, hogy kiesett.
A következő előadó a Karmapolis volt. Őszintén még csak nem is emlékszem rájuk, pedig a legtöbb dalt azóta újrahallgattam, de ezek szerint nem ez az a dal, amit első hallgatásra megszeretek és megismerek. Most viszont teljesen máshogy éreztem. bár az ének továbbra sem tetszik, a hangszerelés nagyon tetszetős volt, de ez sem volt elég a döntőre.
A harmadik előadónak, Tóth Verának mindig is remek hangja volt, ahogy a műsorvezető is mondta, Magyarország legtehetségesebb előadójának egyikéről van szó, viszont a dal messze az egyik legrosszabb nem csak a mezőnyben, hanem Vera számai közül is, amit a zsűri és a közönség is látott, így nem jutott tovább és nem kapott még egy esélyt.
Mujahid Zoli volt a következő fellépő, de vele is úgy vagyok, mint az Oláh Gergővel. Egy magyar versenyen nagyon jó eséllyel indulna, viszont nem vagyok benne biztos, hogy ez kint is megfelel majd az embereknek, bár ez angol, az meg manapság menő, ha valaki ezen a nyelven énekel. Úgy látszik, hogy márpedig ez nektek és a zsűrinek is tetszett. Nem hiszem, hogy nyerne, de biztos nagy öröm volt számára a döntőbe jutás.
A Spoon továbbra is egy One Direction másolat. A következő előadó az X-Faktor-os együttes volt. A daluk nem rossz, ők sem azok, viszont kizárólag a tinik kedvencei, ezzel pedig nem mennek sokra. Nekem egy szinten bejön, hiszen nem a legrosszabb, a hangjuk sem olyan vészes, de azért nem kellett volna abba a túlzásba esni, hogy idáig eljutnak, arról nem is beszélve, hogy a legjobb nyolcban is helyet kaptak. Nem baj, a tinilányok örülnek.
Szabó Ádám dala nekem egyre jobban bejön. Nem tudom, hogy a későbbiekben mire megy vele, célzok itt Bécsre, de szerintem egy remek ballada. Igaz, hogy még mindig hiányzik belőle a kis hangszere, de így is jó lesz ez. Nagyon örültem, hogy ennyi pontot kapott és szurkolok neki, hogy legyűrje Boggie-t még ha nem sok esélye is van rá. 
A következő előadó a Pankastic! volt, ami nekem bejött, sokakkal ellentétben. Van egy kis bája, ráadásul kitűnik a tömegből, így nem sírtam volna, ha nyernek, annak ellenére, hogy nem a legjobb a dal.
Boggie száma már először sem tetszett, másodszor sem, de most sem jött be. Szerintem nincs hangja, bár ez ízlés kérdése. A szám ráadásul csak azért tetszik a közönségnek, mert a háborúról szól és ez hú, de menő. Nos, mindezekből gondolom, hogy ez fog kimenni, szerintem ezt el lehet könyvelni.
A New Level Empire-t már tavaly megszerettem, bár a dal idén nem lett a legjobb, mégis nagyon szeretem és nagyon szurkoltam nekik. Nem hiszem, hogy félni kéne attól, hogy eltűnnek, mert szerintem jövőre is megpróbálják. Azért Pierrot kicsit szemét volt, még ha egy kicsit igazat is adok neki.


Megint kaptunk egy kellemes estét a műsortól, de sajnos már ez sem a régi show. A dalok messze nem olyan jók, mint évekkel ezelőtt, ráadásul a műsorvezetőket is lecserélték, pedig legalább miattuk élveztem volna a műsort. Sebaj, jövő héten megint kilenc előadó lép fel és persze a nagy kedvencem is jelen lesz. Szurkolok Bogi-nak hátha sikerül végre neki.

2 megjegyzés:

  1. A New Level Empire-t nagyon sajnálom, de legalább a Spoon ment helyette. Szerintem az egy jó szám, és az énekes hangja nagyon tetszik. Szeretem hallgatni, bármit is adnak elő. Szabó Ádámnak nagyon örülök, őt korábban is bírtam, a hangja is tetszik, és a dal is nagyon jó. Mujahid Zoliról még nem hallottam korábban, de kifejezetten tetszik a dala. Ennek ellenére nem túl nagy szám, és szerintem könnyen felejthető is. Odakinn nem sokra menne vele, hiába is jó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zolival én sem vagyok máshogy, nem hiszem, hogy sokra menne, viszont a dalt valahogy megkedveltem már egy picit. :)

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...