Eurovíziós dalkritikák - Fehéroroszország

Számomra a fehéroroszok mindig eltűnnek a radarról, ha az Euróvízióról van szó. Nem nagyon emlékszem olyan dalra, ami megfogott volna. Idén Uzari és Maimuna indul el a versenyen a Time című szerzeményükkel. Már a dal is inkább tucatzene, ráadásul az előadók sem különböznek nagyon az átlag embertől. Talán ez az első alkotás, ami nem tetszik az idei dalok közül. Ettől függetlenül lehet, hogy elől végeznek, de én nem érzek benne semmi különlegeset. A srác hangja borzalmasan irritáló, a nőt meg nem is hallani, csak akkor vettem észre, mikor megjelent, de a hangjából semmit nem érzékelni. Nem tudom, hogy mi lesz velük, de szerintem nem kell túl sokat várni idén a fehéroroszoktól.

2 megjegyzés:

  1. Nos, én ezt épp ellenkezőleg gondolom, legalábbis nekem idáig ez a kedvencem. :D Először nagy kíváncsisággal hallgattam meg, mert Alexander Rybak óta Fehéroroszország a tudatomba égett, habár Alex Norvégiával nyert. Azért én remélem, sokáig eljutnak, mert Uzari szerintem elég jó énekes, több száma is tetszik, és nagyon jól szól a hegedű a háttérben, ami mellesleg az egyik kedvenc hangszerem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ízlések és pofonok...amíg nem hallom az összes dalt, nehéz megjósolni bármit is! :)

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...