Hart of Dixie - Jó kis felvezetés

A The CW úgy döntött, hogy a negyedik évad első részét elhozza nekünk még ebben az évben. Ahogy már több helyen is megemlítettem, az írók úgy döntöttek, hogy beleírják Rachel terhességét a történetbe és ez meg is látszott, hiszen a lehető leggyorsabban kreáltak egy viszonylag jó okot is a babavárásra. Nekem egy picit sem volt erőltetett, lehet, hogy azért, mert alapból is egy őrült sorozatról beszélünk.


A történet ott folytatódott, ahol abbamaradt. Zoe elmondta Wade-nek, hogy szereti, majd mindent megtesz annak érdekében, hogy a srác újra vele legyen. Minden hihető is volt, talán a szex volt az, amit kizárólag azért tettek bele, mert Rachel is terhes, amúgy meg mivel a a széria önmagában is elég őrült, így fel sem tűnt semmi a dologból. Nagyon sokat nevettem a rész alatt, ami főleg az "önkéntes" tűzoltóság összeállításának volt köszönhető. Lemon ráadásul megérkezett a hajóútról, de nem egyedül jött, így a két szerelmes, aki be akarta vallani, hogy mit érez iránta, újra barátok lettek.

A sorozat újabb évada hozta a szokásosat, kicsit drámai, kicsit vicces és nem utolsó sorban kellemes időtöltésnek ígérkezett megint. Ez ember csak egy részt néz meg belőle és arra a negyven percre mindent elfelejt maga körül, még azt is, hogy van világ Bluebell-en kívül is.

Várom az évad maradék kilenc epizódját is és csak remélni tudom, hogy nem lesz vége ezzel a tíz résszel a sorozatnak, mert nagyon hiányozna, nem csak a városka, hanem a karakterek és a színészek is. Azt hiszem, hogy vicces lenne látni, hogy Zoe és Wade, hogy nevel gyereket, valószínű, hogy végigröhögném az egészet.

Értékelés: 10/10. Nem hiányzott semmi, különösen tetszett, hogy volt benne egy kis drámaibb rész is, mikor a pár arról beszélt, hogy nem jönnek össze újra. Végül kiderült az is, hogy Lemon nem terhes, hanem Zoe az, így inkább kínzásnak érzem ezt az egy részt, minthogy örömnek. A CW mindig tudta, hogy szerezzen nézőket, reméljük a nézettségen is meglátszik majd januárban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...