The Maze Runner - 2014

A The Maze Runner első előzeteséről már én is beszámoltam. Ha csak a történetet vettem volna alapul, akkor nagy valószínűséggel bele sem kezdtem volna, viszont Dylan O'Brien lassan öt éve nagy kedvencem és nem hagyhattam ki egy olyan filmet, ahol ő a főszereplő. A srác nem okozott csalódást, viszont a film sem olyan lett, mint, amilyet vártam.


A történet egy csapat fiatal fiúról szól, akiket egy Útvesztőbe küldenek tesztre. A történet Thomas megérkezésével kezdődik a többiekhez. A srác egyből felhívja magára a figyelmet a kíváncsiságával, majd többször is bajba kerül. A labirintus ajtaja minden este bezárul, viszont egyik este a vezető és az egyik felderítő nem tér vissza, így Thomas segít nekik, viszont az éjszakát bent töltik, ahol találkoznak a robotokkal, akiket még senki nem győzött le, de a mi hősünk Thomas persze már szinte az érkezése napján legyűr egyet, holott a többieknek három éve nem sikerült. A végén kijutnak ebből a bizonyos útvesztőből, viszont kiderül, hogy ez csak az első teszt volt, így nem is csoda, hogy a nagy bevétel után már a premier napján bejelentették, hogy jön a második rész.

Vegyes érzéseim vannak. Mint tudjátok, szeretem ha egy filmben van romantikus szál. Ebből a moziból hiányzott, viszont meglepően jónak találtam még így is. A szereplők kiválogatása szerintem remek volt, ahogy a magyar hangok is egész rendben voltak. Jó volt látni, hogy több korábban már ismert színészt is láthattam a filmben. Ilyen például Will Poulter, akit a Narnia krónikáiban ismertem meg, illetve Thomas Brodie-Sangster, akit még a Nanny MsPhee-ben kedveltem meg. A többi karakter is nagyon érdekes volt. A végén meghalt kisfiút pedig majdnem meg is sirattam.

Maga a történet egyedi és érdekes, viszont voltak részek, amik nem voltak teljesen tiszták. Lehet, hogy egy alapos könyvolvasás helyére tenné ezeket a dolgokat, de valószínű, hogy a második részben majd rájövök mindenre. Jó volt látni, hogy a robotszörnyek nem voltak annyira műviek, látható volt, hogy sokat dolgoztak velük a készítők, hogy élethőnek tűnjenek, ahogy az egész film látványvilága teljesen rendben volt. Ha keresnék sem találnék hibát a filmben, mert minden tökéletesre sikerült. Remélem, hogy a jövő szeptemberben megjelenő második rész is hasonlóan remek lesz és nem okoz majd csalódást a rendező, a színészek és a történet sem.


Értékelés: 10/9. Azt hiszem, hogy az egyik legjobb látványvilágú film lett, amit valaha láttam, de a történetet még szoknom kell. Párszor még végig kell néznem, hogy igazán a szívembe zárjam a mozit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...