Revenge - A finálé előtt

Bár még két részünk van az évadból és a sorozatból is, ki merem jelenteni, hogy ütős lezárást fogunk kapni, ha lesz belőle valami. Már előre félek, hogy terveztek egy nagy bummot és ott el is sötétedik a kamera. Sajnos a Revenge készítőit már ismerhetjük annyira, hogy sosem zárnak le igazán egy szálat sem, hiszen a bosszú, nem alszik.


Emily bosszúja már véget ért, de a sorozat ezzel korántsem fejeződött be. Victoria Daniel halála után kezdett el teljesen megbolondulni, gondoltam én, ám ez a nő mindig teljesen tisztában volt tetteivel és a következményeivel. Legutóbbi húzásával pedig végleg betett Amandának. A vasárnapi részben ugyanis Victoria Grayson öngyilkos lett. Felrobbantotta magával együtt a birtokot és már ekkor sejtettem, hogy ennek még következménye is lesz, de nem hittem volna, hogy ennyire mélyre süllyed.

Sikerült minden kétséget kizárólag befeketítenie Amanda Clarkot, de olyannyira, hogy sejtelmem sincs, hogyan mászik ki belőle anélkül, hogy el kellene menekülnie. A rendőrség letartóztatta és mindezt pont ekkor, mikor végre Jack vette a fáradságot és elment Emilyehz. Az a nézés, mindent elárult. Nagyon remélem, hogy két rész elég lesz még arra, hogy mindent rendesen lezárjanak és Jack mellett kössön ki, mert megérdemelné végre a boldogságot. Természetesen kaphatna olyan végjátékot is az egész sorozat, mint anno a Gossip Girl, így mi is örülhetnénk és ők is, hiszen, ah akarnak újabb évadot, lenne miről szólnia.

Mindezt félretéve van még egy személy, aki mellett szó nélkül nem tudok elmenni. Nolan megint egyedül maradt és ez nem az első alkalmon volt. Nem hiszem el, hogy nem tudnak neki is egy kis boldogságot nyújtani a készítők, hiszen szinte az egész életét Emilynek szentelte és akkor a kis vöröske is cserben hagyta, aminek logikáját még mindig nem értem, de ez egy másik kérdés.


Még van egy emberünk, méghozzá Amanda apja, akinek a története nem tudom mennyire hasonlít lassan már egy kliséhez. Rák? Komolyan? Nem szenvedett már eleget? Igaz, hogy nem szimpatikus sem a színész, sem a karakter, de azért szerintem ez már a durva kategóriába tartozik és persze azéba, ahol már nem tudnak mit kezdeni egy emberrel.

Értékelés: 10/10, legalábbis az utóbbi rész. Az évad eddig viszont csak egy 7-est érdemel. Nagyon várom már a végjátékot. Láttam az előzetesét az utolsó előtti résznek és igen érdekesnek ígérkezik. Tárgyalás, szökés, menekülés, már igazán érdekel a vége és bármennyire is imádom a sorozatot, most már ideje egy lezárásnak.

1 megjegyzés:

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...