Revenge - Méltó lezárást kapott a sorozat

2011. szeptember 21. egy fontos dátum a rajongóknak, hiszen ekkor kezdődött el a tévében Amanda Clarke, vagyis Emily Thorne bosszúhadjárata a Grayson család ellen. Ekkor még nem tartottam a sorozattal, csak az évad végén léptem be, de az egyik legjobb döntés volt, amit meghozhattam ezzel kapcsolatban. Négy év alatt annyira a szívemhez nőtt a sorozat, hogy hétfőn nagyon szomorú voltam a felirat miatt, ami korábban kész lett a szokásosnál, mert tudtam, hogy már csak ez az egy rész maradt meg nekem, hiszen 2015. május 10-én végleg lezárult egy szakasz.


2012 nyarán ledaráltam azt az első évadot, ami annyira megtetszett, hogy tűkön ülve vártam, hogy mikor lesz már szeptember. A történet kicsit szappanos, telenovellás, de mégis elválasztja valami ezektől a jelzőktől, mégpedig a hiteles alakítás. Emily VanCamp már régen is a kedvenceim között volt, de a széria segítette abban, hogy az egyik legjobb színésznő legyen, akit jelenleg ismerek. A játéka, a mozdulatai, a gesztusai, mind hihetőek voltak, pont ilyennek képzelek el egy kissé őrült nőt, mert valljuk be, az. Az évek alatt mindent bevetett, hogy végrehajthassa a tervét és börtönbe juttassa az egész családot, ehelyett láthattuk...Charlotte-n kívül mindenki sírban végezte. A főszereplőnk senkit nem ölt meg soha, nem véletlen volt, hogy az apja megmentette ettől a tettől és ő lőtte le Victoria Graysont az utolsó pillanatokban.


Ebben a pár évben a karakter és a színésznő is rengeteget fejlődött. Az elején hajthatatlan volt a bosszúban, még a nézése is megijeszthette a nézőket, de a negyedik évadban már csak véget akart ennek vetni és boldogan élni, amit szerintem bármi meg tud érteni. Annyi embert elveszített ő is, hogy csodálom az erejét. Aiden, Emily, az apja és persze Sammy is, nem is beszélve a többi szeretteiről, akik bántották őt. 
A változás tehát fellelhető volt, ahogy szerintem a legtöbb szereplőn. Jack, akit mindig is a lány mellé képzeltem el, néha elég feleslegesnek tűnt, persze ennek ellenére szerettem meg. Az, hogy ő is szenvedett mindezek miatt, segítette azt, hogy végül egymásra találtak. Meg tudják érteni a másikat és segítenek a partnerüknek.


Úgy voltam vele a múlt héten, hogy ezaz, végre együtt lesznek. Erre puff...még a kémai sem volt meg köztük, ami eléggé elvette annak lehetőségét, hogy igazán megsirassam a végét. Nem mondom, hogy nem szép pár, hiszen, ahogy egymásra néztek mindig, az mindig melengette a szívemet, viszont ez az együttlét és az esküvő kicsit erőltetettnek tűnt. Egy nagyon aranyos és kedves momentuma is volt annak a ceremóniának, mégpedig Sammy 2.0. A kedvenc kutyusaim a labradorok, szóval nem tudtam szó nélkül elmenni a nélkül, hogy megemlítsem azt az édes ebet.


Ami az utolsó részt illeti, voltak benne logikai bakik dögivel, ráadásul az erőltetett lezárás is meglátszott rajta. Például Margaux, aki egyik pillanatról a másikra képes volt feladni magát, mert annyira megbánt mindent. Aztán Charlotte feltűnésének nagyon örültem, imádtam a karaktert is hiányoltam is az évadban. Az, hogy végre jelen volt, nem ért meglepetésként, viszont a hirtelen változása igen. Elvileg ugye haragudott Emilyre és mindenkire, most meg megbocsájtással tért vissza közénk. Ez kicsit furcsa volt számomra, de azért hihető is, hiszen nem maradt senkije, így csak a nővérére támaszkodhatott. Ott van még Victoria halála, ami már jó ideje érett, így teljes a bosszú, viszont örülök is neki, hogy végül nem Emily ölte meg, akkor nem lett volna happy end, legalábbis nem ilyesfajta. David is meghalt, ami egyértelmű volt azok után, hogy bejelentette, rákos. A bíró elítélte, majd kiengedte, az utolsó napjaira, hát mi ez, ha nem lehetetlen?


Oké, mindezeken túl kell lépni, hiszen ez egy sorozatzáró volt, mindenkinek próbáltak valami boldog véget adni és azt hiszem mindezt Nolan is megkapta. Az ő barátságuk szerintem bárki számára példamutató lehet. Testvérként szeretik egymást, kiállnak a másik mellett és mindent megteszenek, hogy ne legyen baja a barátjuknak. Többször bebizonyították, hogy ők a sorozatok történetének legjobb baráti párosa, legalábbis számomra. Ami pedig Nolan boldog befejezését illeti, megkapta. Szerintem nem is lehetett volna jobb az utolsó pár másodperc. Sosem kaphatta meg a társat maga mellé, akit szerethet, Emily pedig segített neki abban, hogy ne vesszen el. Bár érdekeset, de talált számára életcélt és azt hiszem szívesen megnéznék egy spin-offot vele vagy akár csak egy folytatást, csak ezzel a karakterrel, hiszen az egyik kedvenc színészem. Imádom a játékát, több filmjét is megnéztem már, amióta megismertem.


Eddig még csak egy hasonlót kellett megélnem a Gossip Girl-el, amit nem akkor kezdtem el, amikor már véget ért a sorozat. Emlékszem, hogy az is nehéz volt és szerintem ezzel sem lesz másként, de lassan majd ideje lesz egybe újranéznem az egész Revenge-t és hátha megkönnyíti az elvesztését ennek a remek sorozatnak.

Értékelés: 10/9. Mondhatnám, hogy nem tetszett, hiszen Jack és Emily történetének vége kicsit furcsa volt, még, ha ezt is akartam, de így volt tökéletes. Különösképp szerettem Nolan lezárását és, hogy lehetőséget kaptunk egy esetleges folytatásra, ami sajnos nem valószínű, hogy bekövetkezik, legalábbis nem ezen a csatornán, de sosem tudhatni. Sok mára már kedvenccé vált színészt kaptam a szériától, illetve a barátság szó jelentését is talán itt lehet megérteni igazán. Aki esetleg időközben elkaszálta, fejezze csak be, higgyétek el, jól fog esni, ha lezárjátok ti is. Aki pedig el sem kezdte, most tegye meg, mert meg fogja bánni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...