The Vampire Diaries - 1. évad

Minden tini ismeri már a vámpírokat és biztosan sokan hallottatok már a The Vampire Diariesről. Én a kezdetektől figyelem és várom a jobbnál-jobb részeket. Bár a széria minősége az elmúlt két évadban kicsit alacsonyabbra sikeredett, ettől függetlenül én még mindig ugyanúgy szeretem, mint eddig. A sorozat első évada bár sokaknak a kedvence és sokak szerint az volt az az évad, ami még minőségileg is a csúcson volt, én nem így vagyok vele.

Az első részek merőben mások voltak, mint azok, ahol többen is tudták már, köztük Elena is, hogy kik is a Salvatore fivérek. Az első évad inkább arról szólt, hogy mindenkit megismerhessünk. Sokak múltjában betekintést nyerhettünk és a legtöbb szereplőről lehullt a lepel is.
Elenáról kiderült, hogy örökbe fogadták. Damon és Stefan vámpírok. Katherinával is megismerhettünk az utolsó rész utolsó perceiben. Lényegében az összes mostani szereplőről tudjuk, hogy ki kicsoda, az Ősöket kivéve, de ők ugyebár nem szerepelnek az 5. évadban, így mondhatni, hogy mindenkit ismerünk. Az oké, hogy sokak még átváltoznak, vámpírok lesznek vagy épp farkasok, mégis mindenkit láthattunk az első évadban.


Nem is mondhatnék mást kedvenc részemnek, mint a 19. részt, ahol Elena és Damon között elkezdődött valami. Kijelenhetjük, hogy itt kezdődött minden köztük. az igaz, hogy előtte is vibrált a levegő, de itt Elena nézése is más volt, még ha nem is ismeri be, hogy szereti Damont.

Katherina is rengeteg gondot okozott az évad során még úgy is, hogy csak két percet kapott az évadban. Stefan és Elena szerelme bár a kedvencem volt az elején, én is mint sokan mások Delena fan lettem az évek során. Ezért is szeretem annyira a 4. évadot, mert itt kicsit láthatjuk őket együtt, nem is beszélve az 5. évadról, ami majd hamarosan következik.


Az első évadban nem volt fő gonosz csak fő szerkezet. Ez volt az iránytű, amit az ősi Gilbert talált fel. Ezzel akarták az utolsó részben elpusztítani az összes vámpírt, aki a városban volt aznap este. Damon majdnem meg is halt, de végül Stefan és Bonnie segítségével kijutott. A polgármester meghalt, ahogy Jeremy barátnője Anna is, akit mellesleg sajnáltam is, hogy meghalt, mert nagyon szerettem a karaktert.
Caroline és Matt kapcsolatáért is oda voltam, hiszen olyan nehezen, de mégis egymásra találtak. Most így visszagondolva, sokkal jobb volt neki vele, mint Tylerrel.

Kit hagytam még ki a felsorolásból? Isobel és John kapcsolata. Damon annyira édesen magyarázta el Stefannak, hogy ki is lehet Elena apja, hogy ezt a pár percet mondanám a legjobbnak az évad során. Bár nem volt nehéz összerakni, első nézésre eszembe nem jutott az egyszer biztos. :D

Az évad értékelése: 10/9. Mint már mondtam nem ez a kedvenc évadom, de mégis a minőség miatt kap egy kilencest. Stefan és Elena szerelme is aranyos és pár éve mikor indult a sorozat, biztos adtam volna maximális pontot, de most, hogy Delena rajongó vagyok, így nem érdemli meg ez az évad a max pontot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...