Eurovíziós dalkritikák: Magyarország

Szándékosan hagytam utoljára hazánkat a kritikák sorában. Az első elődöntőt a Dal-ban ugye élőben közvetítettem és már akkor leírtam, hogy mit gondolok a dalról, ami a következő volt:

"Boggie száma már először sem tetszett, másodszor sem, de most sem jött be. Szerintem nincs hangja, bár ez ízlés kérdése. A szám ráadásul csak azért tetszik a közönségnek, mert a háborúról szól és ez hú, de menő. Nos, mindezekből gondolom, hogy ez fog kimenni, szerintem ezt el lehet könyvelni."

A későbbiekben azt is elmondtam, hogy az utolsó helyre sorolnám a legjobb nyolcban. Ez a véleményem részben megváltozott, de még mindig nem jó választásnak tartom a dalt. Arról meg ne is beszéljünk, hogy ebben a mezőnyben szinte semmi esélye nincs. A fogadóirodák egyike sem jósol neki előkelő helyezést sőt, én még azt is megkísérlem, hogy félnünk kell attól, nem kerülünk be a döntőbe. A dal továbbra is unalmas, érdektelen, csak azért sikerült vele kijutnia Bogginak, mert épp tetszetős a szövege, ami érthető, hiszen egy dalverseny, viszont kéne valami, amivel kitűnik a többi közül, márpedig a próbákat elnézve, nem lesz semmi ilyen. Arról meg ne is beszéljünk, hogy még egy normális klipet sem bírtunk hozzá elkészíteni.

2 megjegyzés:

  1. Hát már bocsáss meg de, Boggie-nak biztosan jobb hangja van mint pl. neked vagy nekem.
    Honnét tudod, hogy csak azért szeretik a WFN-t, mert a háborúkról szól? Hmm? Én példa képpen rajongója vagyok Boggie-nak, és nem azért szeretem ezt a dalt a te szavaiddal élve, mert 'hű, de menő.
    A Parfüm c. dallal nagyon sok helyen megismertette magát, és most volt egy kissebb fajta turnéja ahol fellépett Bécsben, Berlinben, Párizsban. És csak, hogy tudd; tovább jutottunk, szóval a "kritikád" (amit te annak nevezel) lényegtelen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem véletlenül került oda, hogy jöhetnek a támadó kommentek! Ismerem már annyira a magyarokat (magunkat), hogy ha valami nem tetszik, rögtön a másiknak esünk és leszóljuk azt, ami tő csinál. A te esetedben a kritikámat! Hajrá, nem zavar, sőt...örülök, hogy leírtad a véleményedet. Tudom, hogy sokan szeretik és félreértés ne essék, de szerintem nem írtam olyat, hogy neked vagy nekem jobb hangom van. (Amit amúgy honnan is tudhatnál?) A lényeg, hogy nem véletlenül nem tetszik az angoloknak és az osztrákoknak és még sok nemzetnek, ugyanis irigyek. Amúgy épp ez a lényeg, így, hogy nem tetszik, szurkolok neki, mert minket képvisel. Az olyan rajongókat meg sosem fogom megérteni, akik azért szólnak le valamit, mert valakinek nem tetszik az általuk szeretett celeb. Én például szeretem Selena Gomezt, az egyik kedvencem, de nem is istenítem, mint az állat, mert tudom, hogy nem a legjobb. Csak ezzel az embernek tisztában kell lennie és nem kéne elfogultan véleményt nyilvánítania. Én szoktam ezt tenni, de akkor azt ki is emelem, hogy valószínű ez miatt tetszik annyira.

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...