Once Upon a Time - Visszatérünk a kezdetekhez

Most miért? Komolyan kezdünk mindent elölről, Ez már valóban az erőltetésnek az erőltetése. Igazán lezárhatták volna már a sorozatot, annak ellenére, hogy imádom, de, ha nincs ötlet, akkor hagyják a fenébe az egészet, mert ennek így nem sok értelme van.




Rumple meghalt, Henry és Emma semmire nem emlékeznek, Storybrooke eltűnt, mindenki visszatért a mesebeli világba, kivéve Henry és Emma. Mintha ugyanott tartanánk, ahol elkezdtük, vagy mégsem. Jó, nem így, de hasonló volt a dolog. Ugye az átok élt, így Storybrook is megvolt, most, hogy az átok eltűnt, így a város is, de mivel Henry ezen a világon született, Emma pedig a megmentő, így ők maradhattak, de csakis az emlékezetük nélkül, vagyis reginától újat kaptak, miszerint ők ketten boldog család. Jó vicc mi? Pedig nem az.

Maga az évad kezdése és a folytatás nekem nem tetszett, ritkán van ilyen, főleg, ha szeretem az adott sorozatot, de véleményem szerint sok időt elvett a Sohaországban való felesleges tartózkodás. Azok a részek belefértek volna fele annyiba is, de mivel érződik, hogy az írók kezdenek kifogyni az ötletekből, mi sem bizonyítja jobban az évad zárása, így annyi időt elvett Sohaország, hogy az mér hihetetlen volt. Sokakkal ellentétben engem Henry és az őt alakító színész nem zavar, viszonylag jól játszik, igaz, szerintem pont ez is a szerepe, bár megnéznék egy másik színészt a helyén, de ez van és ezt kell elfogadni, vannak itt már sokkal nagyobb problémák is.

Storybrooket nagyon sajnáltam, szerettem ezt a kis várost, de arra majd kíváncsi leszek, hogy ha mindenki visszatér a világába, akkor ki milyen lesz, mindenki mindent elfelejt, Snow keresi majd a gyermekét? Lesznek megérzései? Emma és Henry meddig nem hisznek Hooknak? Egy év ugrás sok idő, addig nagyon sok minden történt a mese világban, de biztos, hogy emlékek maradnak, hiszen Hook nem tért volna vissza segítséget kérni. Így bízom benne, hogy lesznek még izgalmas részek, amik újra a sorozat előtt tartanak engem. Kíváncsi leszek arra is, hogy abban az egy évben mi történt a hősökkel, mind New Yorkban, mind a mesevilágban.

Az évad első felének értékelése: 10/6. Nem volt ez jó, hiába minden, viszont látom benne az újrakezdési lehetőséget is. Remélem, hogy lesznek azért még évadai a sorozatnak a silány nézettség ellenére is. Látok benne potenciált, az a kérdés, hogy ezt az írók is látják-e? Remélem igen, mert nem akarom elkaszálni a sorozatot, bár még nem vagyok azon a szinten, ha így folytatja, odakerülhet.

4 megjegyzés:

  1. Én még csak a második évadnál tartottam, de nem néztem már egy ideje. Tetszik a sorozat, csak úgy nem kötött le, mint más. A kinézet az nagyon tetszik, bár kissé fura nálad a 1D-t látni, de szuper jó lett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fura mi? De hát másnak is örömet kell okozni karácsonykor, nem csak magamnak. :P
      Amúgy szerintem az első és a második évad nagyon hasonlít, persze az átok megtört, de amúgy jelentős változás nem történt, itt viszont már azért igen, mert Regina is más, ráadásul Rumple is, nem írom, hogy miért, mert nem biztos, hogy tudni akarod. Szerintem mikor időd engedi, nézd csak meg. :)

      Törlés
    2. Előbb úgy gondoltam a Beauty and the Beast nézem meg, mert láttam tv-ben, és nagyon megtetszett :D. Utána sort kerítek szerintem erre is, mert azért ezt is szeretem :D

      Törlés
    3. Az is jó, de a második évad már nem az igazi, de még így is jó. :)

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...