Britney Spears - Britney Jean (2013)

Megjelent a Pop hercegnőjének új albuma. Britney Spears már készül az albummal egy ideje, még a Jasonnel való szakítása is jelen van a korongon. Először nem akartam kritikát írni egyhamar, mert nem voltak jó véleményeim az egészről, de most, hogy már agyon hallgattam az albumot, más véleményen vagyok.

Az első és fontos, hogy nem az a tuc-tuccos album, mint amit nem akartam, hogy legyen, így ezért már pont jár. Igaz, vannak benne olyan számok is, de jelen van a régi Britney, akit 6 évesen megszerettem és azóta is az egyik legnagyobb kedvencem. Ezért is tetszik az album, mert nem tért el önmagától, de mégis más és fejlődött. Halad a korral, nem állt meg a saját szintjén, hanem képes volt feljebb lépni, ez becsülendő.



Kezdjük az album első dalával. Alien. Ha minden igaz, ez a kiszivárgott dalok között volt.(Kibírtam, hogy ne hallgassam meg a kiszivárgott dalokat, jó vagyok mi? :P) Nos, maga a dal nem rossz, de nem a kedvencem az is biztos. Sokan felháborodtak, hogy a kiszivárgotthoz képest mennyire eltér az énekesnő hangja, holott az is egy csodás felvétel volt. Hát nem tudom, itt nekem nem a hanggal van a bajom, hanem magával a dallal. (10/7)

A második dal a Wok Bitch, amihez ITT találtok kritikát, ugyanis ehhez már írtam egyet, ahogy a harmadik dalhoz is, ez pedig a Perfume.

A negyedik dal nem más, mint egy "duett". Az énekesnő nem először dolgozik együtt Will.I.Ammel. a dal ezerszer jobb, mint a Scream and Shout, mert nekem az a dal, nagyon, de nagyon nem jött be. ez viszont elég jó lett, de még mindig nem az igazi. Az It Should Be Easy egy pörgős, diszkós dal, ami, ha megjelenik kislemezként, ha nem, biztos, hogy a DJknél köt ki. 10/6.

A Tik Tak Boom szintén egy duettnek nevezhető dal, ugyanis közreműködik T.I. Az egyik legrövidebb dal az albumról, bár nem is baj, hiszen majdnem ugyanazt mondja Britney egész végig. A maga majdnem három percével elég is a dalból. 10/6.

A Body Ace-vel kezdődnek nálam a jó dalok. Maga a dal nem nagy szám, de ez már jobban Britneys és sokkal tetszetősebb is, mint az előzőbbek, persze a Perfumét ez még nem szárnyalta túl. 10/8.

Na igen, sokak kedvence a Til It's Go, igaz nem rossz, DE......ez sem különb, mind a Tik Tak Boom, ugyanaz van majdnem végig egy kis tuc-tuccal fűszerezve. Nem mondom, hogy nem tetszik, mert igenis bejön, de van ennél jobb is Brit tarsolyában. 10/8.

A Passanger kissé lassabb dal, kissé Britneysebb. Bár hozzátenném, hogy eléggé meg van néhol javítva az énekesnő hangja, de vannak részek, ahol egész jól meghagyták, ami plusz pont. Amúgy nem is értem, hogy miért kell a hangján javítani. A pörgősebbeknél oké, mert az nem az ő stílusa, de a lassabb balladákat igenis el tudja hibátlanul énekelni, mert van hangja, de valahogy nem engedik neki, hogy megmutassa, pedig vannak példák a tehetségére. Íme egy a sok közül:


A kilencedik dal ismét egy duett, nem is akárkivel, Jamie Lynn Spearssel, azaz Brit húgával. A dal a Chillin' with you nevet viseli. Mondjuk hozzátenném, hogy Jamie nem akkora tehetség, mint Britney, azért ő is tud valamit. Az egyik legjobb dal az albumról, de van ennél még mindig jobb. 10/8.

A Don't Cry....hát a kedvencem azt hiszem, bár szerintem ez még változik a hallgatások során, de eddig ez vezet. Hatalmas dal, igazi sláger, számomra. tudom, sokszor különbözik a többséggel a véleményem, de ez van. Annyira, de annyira szép ballada, hogy az nem igaz. Van benne valami, ami még nagyobbá teszi ezt a kis dalt. 10/10.

A Brightest Morning Star szintén egy igazi Britneyhez méltó dal. Semmi extra, semmi puccosság, semmi tuc-tuc. Egy igazi kellemes dal, amit bármikor meghallgathat az ember, ha szomorú, ha vidám. Pont egy közepes gyorsaságú dal, ezért is tetszik annyira. 10/8.

A tizenkettes dal a Hold On Tight. Mivel a deluxe változaton található, amit később sikerült letöltenem, így még annyit nem hallgattam, hogy sok véleményem legyen róla, az biztos, hogy a refrén mindennél jobb. Egyszerűen imádom. 10/9.

A Now That I Found You egy vegyes érzelmeket kiváltó dal, mert nagyon jól kezdődik, aztán lemegy és megint feljön. Viszont ennek a refrénje is igazán egyedi és imádom, tehát ez is az egyik kedvencem. 10/9.

Az utolsó pedig a Perfume remix, ami mint az eredeti, hatalmas és imádom. 10/10.


Összességében tehát, nálam a Work Bitch kapta a legkevesebb pontot, ami még most is így van, viszont az ehhez készült klip Britney legjobbja, tehát azért nincs ez elveszve. A legtöbb pontot a Perfume kapta, természetesen és a Don't Cry. Ez azért is meglepő, mert amúgy annyira nem szeretem a lassú dalokat, de ez a kettő mindent visz. Az is igaz, hogy az album első pár dala nem tetszik annyira. ezt most is így gondolom, az más világ. Nem mondom, hogy nem jönnek be a dalok, de a második fele az albumnak ezerszer jobban sikerült.

Összességében az album nálam egy 10/8-at megér. Igaz, elég durván osztályoztam, azaz felfelé. Mert tény és való, hogy nem ez az énekesnő legjobb albuma, de mégis csak ő Britney, neki mindent elnéz az ember, főleg én. Hiszen nem mai "csirke" a szakmában is benne van már egy "kis" ideje, így azt hiszem, ezt megengedheti magának, így is hatalmas sikere lesz/van a lemezének, hiszen már most vannak országok, például Svédország, ahol pár óra alatt az első helyig feljutott, tehát nincs semmi veszve. Biztos vagyok benne, hogy mindent egybevetve az év egyik legjobb albuma, de erről majd év végén egy külön kritikát is írok. Hajrá #britneyjean! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...