Chasing Life - Pilot

Az ABC Family egyik nyári újoncát június 10-én mutatta be Chasing Life címmel. A sorozat egy rákos lányról szól, de nem feltétlenül éleződik ki rá a hangsúly. Főszerepben Italia Ricci, aki Aprilt formálja meg. A széria kevésbé ismert színészeket hozott a sorozatba, de még így sem lehet panasz rá, egyenlőre. A sorozat minden kedden a Pretty Little Liars után következik, ami szomorú, hogy már az első rész sem tartotta meg a felvezetés számait.


A sorozat, mint fent említettem, egy 24 éves lányról szól, akit egy vérvétel után megtudja, hogy leukémiás. A lányt éppen most léptették elő, mint riporter és egyáltalán nem akar sem kórházba menni, sem kezelésre járni, ugyanis nem akarja elveszteni a munkáját. Nekem azért tetszett, mert nem sajnáltatta magát, hanem ugyanúgy akarja élni az életét, viszont az első éved 20 részes és nem hiszem, hogy tovább kéne húzni egy ilyen történetet, mert az már megint csak erőlködés lenne a csatorna szempontjából, bár nem kell félni, hogy megér egy második évadot, valószínű, hogy a Ravenswood sorsára jut.


A szériában megvan minden, ami egy ABC Familys sorozatban kell. Egy vicces nagyi, egy őrült húg, egy érdekes anya és persze románc. A lány nem akarja elmondani senkinek, hogy mi történt vele, hiszen alig halt meg az apja, nem akar ezzel senkit sokkolni, de szerintem nem fogja sokáig húzni, már így is elkotyogta a legjobb barátnőjének, aki megszállottan kutat a leukémia hatásaival.

A színészekre nincs panaszom. Aprilt megszoktam, mind karakter, mind az őt alakító színésznő. A nagyi is passzol a szerepéhez, aki mellesleg a való életben 85(!) éves. A fiúkat is eltalálták és elég helyesek, hogy nagy rajongótáboruk legyen. A kishúg szerepében Haley Ramm, aki már számos filmben és sorozatban feltűnt, de kiemelkedő szerepe még nem volt.

A történetben vannak hibák, a színészek pont jók, a kivitelezéssel sincs baj, tehát komoly problémája nincs a sorozatnak, de nem jósolok neki nagy jövőt mindennek ellenére. Olyan Hart of dixie érzésem van vele kapcsolatban. Egy nagyon kellemes nyári sorozatnak tökéletes (Tudom, a HOD nem nyári.), a hőségben jó kis kikapcsolódás, de nem ez az a sorozat, amit hétről-hétre várok, mert tele lenne izgalommal.

Értékelés: 10/8. Én csak ajánlani tudom mindazoknak, akik szeretnének a nyárra egy kis kikapcsolódásnak valami állandót keresni. A 20 rész mindegyike ebben az évben lemegy, így sokat sem kell várni, hogy az évadzárót megtekinthessük. Nem egy erős és tartalmas sorozat, de van benne dráma, érzelem és persze a viccek sem maradhatnak ki. Felhívnám a figyelmet, hogy egyáltalán nem lehangoló annak ellenére, hogy a rákról szól, ezt inkább viccesen fogja fel a széria.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...