Top 10 sorozat főcímdal

A Billboard listájáról most nem szedtem ki senkit, ugyanis olyan dalokat válogattak össze, amiket még én sem ismerek, pedig ez már nagy szám. Az utóbbi években bár voltak nagy sorozat főcímdalok, mégis a régebbi, illetve a 2000-es évek elejéből vannak jobbára olyan előadások, amik említésre méltóak. Sokan ismeritek a Tuti gimit, a Narancsvidéket, a Pretty Little Liarst vagy éppen a Charmedet. Nem is csoda, ráadásul az ő introjuk még ma is nagy sikereknek örvend.




A Tuti Gimi főcímdalát Gavin Degraw énekelte fel még a 2002-es évben. Az énekes a sorozatban is fellépett, ráadásul nem is egyszer. A dal eredetileg több, mint 3 perces, de az introban csak 46 másodpercig tart.


A mai kor egyik legjobb és leghíresebb főcímdalává vált a The Pierces Secretje. A dalt Shay választotta ki a csapatnak, majd a rendező is elfogadta a tippet, így vált a PLL intorjának dalává. Amúgy nem ez az első sorozat, ahol feltűnik, hiszen a lányok a Gossip Girl eslő évadában is jelen voltak.



Az 1998-as évben adták először a boszorkányok sorozatát, a főcímdal pedig a Love Spit Love How Soon Is Now volt. Sokan nem tudják, hogy eredetileg ez egy 4 perces dal, így szintén csak egy kis részlete jelent meg a sorozat introjában.



A The O.C., azaz Narancsvidék főcímdala illik a sorozathoz, hiszen a címe California, így nem is üt el a sorozat témájától. A széria akkoriban nagy sikernek örvendett, ez után kezdtek neki a Gossip Girlnek, ezért is olyan hasonló a két sorozat.



A Beverly Hills 90210 főcímdala senkinek nem lehet ismeretlen, hiszen 10 évig adták a sorozatot és végig ugyanaz maradt a dal. Az főcímdal eredeti hosszúsága csak egy picivel hosszabb, mint amennyit a szériában hallhatunk. Kizárólag a sorozat kedvéért készült el az 1990-es évben.



A Disney egyik leghosszabban futott sorozatának dalát Selena Gomez énekelte fel csak erre az alkalomra. Bár a dal egy kicsit más lett az utolsó évadra, az Everything is not but it seems mégis nagy sikert aratott és nincs rajongó, aki ne fújná kívülről.


Ha már Disney, akkor muszáj megemlíteni a csatorna legsikeresebb sorozatának introját is. A Best of Both Wolrds eredetileg 3 perces, de a sorozatban ennek töredéke van jelen. A széria hatalmas sikernek örvendetett 2006-tól egészen máig, bár már két éve befejezték.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...