Andie és Ben (Kate és Matthew) a Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt? szerelmes párja. Nekem ez a film sokat jelent, ráadásul szerintem az egyik legjobb romantikus komédia. A pár nagyon jól működik együtt, ráadásul a színészek is tökéletesen alakítják az őrült szerelmest.
Ne vegyétek le a fejem, de szerintem Bella és Edward nagyon összeillő páros, ami köszönhető a két színész esetlenségének, hiszen mind a ketten pont ugyan olyan szerencsétlenek. Nem csoda, hogy a való életben is összejöttek. Amúgy a pár szerintem az egyik legaranyosabb a filmes történelemben.
Ugye-ugye a Hamupipőke története. Sam és Austin annyira édesek, amennyire a színészek is azok. Mind a kettejüket a mai napig imádom, ráadásul a film éppen tíz éve készült, tehát nem mai moziról beszélünk, ami elég durva, hiszen a két színész még ma sem öreg. A szerelmes pár nagyon aranyos, visszahúzódó és semmi erőltetett húzás sincs a szerelmük történetében.
Tris és Four (Négyes) szerelme szerintem érdekes. Bár már a történet elején sejteni lehetett, hogy összejönnek (aki olvasta a könyvet, az pedig tudta is), viszont nagyon szépen fel volt vezetve és tetszett, hogy nem az első pillanatban ugrottak egymásnak. Továbbra is az egyik legtehetségesebb színésznőnek gondolom Shailenet és várom a további történetet.
Aubrey és Dav szintén egy esetlen páros, viszont a film nem volt egy hatalmas durranás, a történetről ne is beszéljünk, de a maga módján mégis aranyos volt a szerelmük. Plusz pont, hogy az életben is egy párt alkotnak a film óta.
Az egyik legjobb páros pedig nem más, mint a kedvenc filmem, a Harry Potter párosa. Ezen a filmen nőttem fel, az ő kapcsolatuk végig ott volt, ha a háttérben, de akkor is. Hét év alatt sikerült összejönniük, majd később családot is alapítottak. Nem is lehetett volna szebb a befejezés.
Szia :)
VálaszTörlésNagyon jo lett a listad.Az egyik kedvenc parosom nekem is Hermione meg Ron.A legtobb fan azt varta volna hogy Hermione meg Harry jojjenek ossze de szerintem ez igy lett jo.:)
Majd ha kedved lesz megcsinalhatnad a legjobb sorozatparosokat is.:)
Az is van. Itt megtalálod: http://revorina.blogspot.co.at/2014/06/a-legjobb-sorozatparok-1.html
TörlésMondjuk annak még lesz több része is! :)
Nekem is ők a kedvenc párosaim, bár Edwardot és Bellát kevésbé szeretem, de ahogy írtad az esetlenségük miatt is olyan összeillőek. Tris és Négyes esetében is egyetértek veled, nagyon jó volt, hogy húzták a végéig, és lassan bontakozott ki a szerelem, annak ellenére, hogy lehetett tudni, hogy összejönnek, de én nagyon vártam már végig, hogy a szerelmük beteljesedjen.
TörlésÉn az évek során igazén megszerettem Shailenet, remélem, hogy nem lesz egy esetlen tucatsztár, mert kár lenne érte! :)
VálaszTörlésOhh Bocsi nem lattam h mar irtal kritikat.
VálaszTörlésAkiket ot felsoroltal mind nagyon aranyosak de nekem meg mindig a kedvencem a Chuck es Blair paros :) *-*