Őszi pilotkritika-sorozat #1

Ahogy ígértem, elkezdődik az őszi piltokritika-sorozata az oldalnak. Első körben egy újonc szitkomot néztem meg, ami egy átlagos sorozat volt, de hátha valakinek megtetszik és tovább folytatja a nézését az első rész után.


Az NBC egy új komédiával próbálkozott meg, amit még a tévés bemutató előtt feltettek a netre. Én nem olvastam róla semmit, nem voltak elvárásaim vele szemben, bár tisztában voltam vele, hogy nem lesz a kedvencem, hiszen nagyon kevés szitkomot nézek. Nem az én világom.
Ahogy a cím is mutatja, A-tól Z-ig mutatja be a sorozat a szerelem kialakulását. Ami érdekesség, hogy a szereplők neve Andrew és Zelda, tehát A és Z, ezzel is utalnak a széria felépítésére, ami amúgy nekem nagyon tetszett. Nem voltak logikai bukfencek, hanem minden tökéletesen ki volt találva, akár egy rövidfilmnek is jó lenne az első rész.
Humorban nincs hiány, én nagyon sokat nevettem rajta, így ez miatt sem kellene hanyagolnotok a sziktomot.
Egy narrátor is jelen van, aki az elején elmondja, hogy mennyi ideig fog együtt járni a pár, ami érdekes lesz majd a végén, hiszen, ha már a Z-nél tartunk és elvileg szakítaniuk kellene, akkor majd megnézhetjük, hogy mi is fog történni velük, hiszen, ha sikeres lesz a sorozat, akkor nem fogják befejezni és tovább kell vinni valahogy a történetet.
Ahogy minden sorozatban, itt is vannak mellékszereplők, akik néha elviszik a hátukon a szériát, de itt nem kell attól tartani, hiszen nagyon jó, hogy vannak, hihetetlenül viccesek is, de pont annyit kapunk belőlük, ami még nem megy a főszereplők és a fő történet rovására.

Eredetileg október 2-án került a tévék képernyőire, így még csak pár rész van fent, de mivel a csatorna tette fel, így nem valószínű, hogy nagyobb eltérések lennének ezen verzió és a tévében bemutatott között.

Értékelés: 10/7. Kevés dolgot lehet írni egy 20 perces szitkomról, főleg, ha nincs mivel összehasonlítanom, ugyanis én az Agymenőkön kívül többet nem is nézek, de lehet, hogy egyszer elkezdem az elejétől ezen szériák nézését, hátha megszeretem őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...